Vén cinikus novemberi szél,
Azt mondja,
Hogy Európa
Öngyilkos álomvilágban él.
Kopott késő őszi láthatár,
Azt se halljuk meg talán,
Ha Isten
Az arcunkba kiabál.
Vén cinikus novemberi szél.
Közeleg a Tél.
Csikorog a korhadt ősz-batár,
Vigyorog a sár…
Vén cinikus novemberi szél,
Van, aki
A saját népe
Ellenére él…
Hogyha az ég néha felderül,
Akad, aki mindig csak
A bajoknak örül…
Különös dolgok esnek néha a harctéren. Az alábbi történetet John Frost ezredes, a Rajna-hidak megszerzéséért folytatott, fiaskóval végződő hírhedt ejtőernyős hadművelet egyik brit hőse mesélte el.
—-
A második világháború olaszországi hadszíntéren történt. A brit 4. ejtőernyős-zászlóalj felderítő századának parancsnoka, Freddie Gough százados tisztázni akarta a frontok helyzetét.
Elég balfék felderítő járőrt küldhetett ki…
Sós könny gördül a friss gyászban,
Több a bánat a világban.
Giling-galang,
Lélekharang…
Szabadon gyilkolt
A bitang.
Még nem,
Még nem,
Még mindig nem;
Még mindig nem szent Isten adománya,
A halál, akár a kerge kánya,
Vigyorog,
A világ céltalan forog,
Villog a gonosz késpengéje,
Tőre,
Nem léptünk még egy fokkal sem
Előre.
Gling-galang,
Lélekharang…
A szép Párizs ma tompa gyászban ég,
Ez nem Szabadság…
HUSZONKILENEDIK RÉSZ
Két nap múlva célhoz értünk. Legmélyén voltunk az öbölnek. Fövenyes-homokos tengerpartot láttunk, és megpillantottuk Progét foglyul ejtőinek városát. A néhány száz kő- meg faépületből álló, gyermeteg városfallal övezett patkányfészket gyümölcsfaligetek vették körül, távolabb gabonaszárak hajladoztak a szántóföldeken. Jövetelünkre nők, gyerekek, férfiak csoportjai menekültek lélekszakadva a falak mögé. Liniko megcsóválta a fejét.
- Semmi esélyük. Ha bezárkóznak, elpusztítjuk a földjeiket.
SZÁZKILENCVENHATODIK RÉSZ
Jöjjenek tehát a kérdések:
v Ilyen helyzetben az irodalomnak valóban intertextualitással, fásult semmitmondással, meg „posztmodern” szellemi homokozóval kell játszadoznia, „vendégszövegeket” kell lopkodnia, esetleg komolyabb feladata is van?
A kérdés magában hordozza a választ. Nem.
Tanulmányom terjedelme a félezer oldalhoz közeledik. Ennek tekintélyes részét éppen a líra valódi feladatainak taglalása tölti ki.
Idő tengerén
Kis névnap-sziget,
Évente egyszer
Elibénk siet.
A nap a névé,
S a név a Tied,
Hozzon még Neked
Ezer örömet!
Pályád poroszkál,
Máskor meg rohan,
A világnak Rád
Nagy szüksége van.
Másutt felnőttként
Néznek fel Reád,
Itt kislányként vár
Anyád és apád…
MÁSODIK RÉSZ
„Egy párhuzamos dimenzióban minden másképpen történt”
2015. augusztus 15.
FELHÍVÁS AZ ORSZÁG LAKOSSÁGÁHOZ!
A Magyar Köztársaság állampolgáraihoz!
A hazánkban ideiglenesen tartózkodó menekültek száma a mai nap meghaladta a 250 ezer főt, és még egyre érkeznek, átlagosan naponta 7-8 ezer ember.
Köd szitál, közöny csorog,
A horizont imbolyog,
Felhők mögött zörgő csontú
Vén jövendő tántorog.
Élő Jelen egybe’ még,
Minden vágyunk lánggal ég,
Komor képpel néz le ránk a
Halálsápadt, szürke ég.
Multikulti-viszketeg
Kozmopolita sereg,
Pénz-sátán parancsszavára
Ránk döntené az eget.
Köd szitál, közöny csorog,
Tépett Jelen ácsorog,
Vén rezignált novemberben
Közhely csúszik, pénz forog.
A fél világ útra kel,
Toprongyos félmúlt figyel,
Otto von Bismarck egyszer hosszasan hallgatta egy vén herceg siránkozását.
- Ez siralmas, kancellár úr! – panaszkodott az öreg kékvérű. – Leírhatatlan. Ön ne akarjon megöregedni.
- De akarok! – vetette oda Bismarck.
A herceg zavartan pislogott.
- Hogyan: Ön meg akar öregedni?
- Igen!
- Miért?
- Az öregedés a hosszú élet egyetlen módja.
Köd terül a világra,
Mint megszálló sereg,
Dideregnek hazaiak
Meg idegenek.
Érlelődik már a Tél,
Készülnek a fagyok,
Felhők felett a megszeppent
Jövő imbolyog.
A vén sátán úgy nevet,
Könnye is pereg,
Reméli, hogy vérfürdőket
Hoznak a szelek.
Köd terül a világra,
Szürkén ellepi,
A jövendőt Európa
Kockára veti.
Liberális bölcsesség,
Tök a látszata,
Saját sírját ássa szegény
Demokrácia.
HUSZONNYOLCADIK RÉSZ
Amikor a foglyokat a parton egybetereltük, sok ember – főleg az ostromtól sokat szenvedett városlakók – a fejüket követelte. Bixitla nem hagyta őket bántani, mire jókora tömeg gyűlt össze, és hisztérikusan őrjöngve, ordítozva követelte a foglyok kivégzését. Bixitla hajthatatlan maradt. Magam is melléálltam. Liniko és sok tengerész úgyszintén. A bosszúvágytól megittasult, üvöltő-acsarkodó tömeg láttára először nyúltam fegyvereimhez.
SZÁZKILENCVENÖTÖDIK RÉSZ
Most térhetek vissza a korábban feltett kérdések következő csoportjához:
v Elhiszi még valaki, hogy valaha kifizethetjük az adósságainkat?
Ideje volna minden téren a propaganda helyett a valóságra támaszkodni, és a stratégiát annak megfelelően kidolgozni.
Eb ura lett sunyi fakó,
Az öreg világ – eladó.
Meg is indult már a licit,
Ha nem vigyázunk – elviszik.
Fátlan pusztán idő-batár;
Pofátlanodik a dollár.
A vén világ gazdára vár,
Ha félünk,
Vevőre talál.
Beteg jövő talmi kincsen;
Lélek,
Haza
Többé nincsen…
Rossz, pökhendi dollár-licit;
Az egész világ – deficit.
Ha pedig a pénz a gazda,
Múltunk, jelenünk – mihaszna.
Pénz, végzet, sunyiság – kevés,
ELSŐ RÉSZ
„Egy párhuzamos dimenzióban minden másképpen történt”
Néhány előzetes megjegyzés
Sárgul a levél,
Dübörög a szél,
Komor-szürke lett a Jelen,
Akár az acél.
Szomorú egek,
Fáradt emberek,
Rezignált November felett
Mélabú lebeg.
Az égbolt fakó
Süllyedő hajó,
Rossz előérzetek felett
Köd a takaró.
Sárgul a levél,
Vigyorog a szél,
Jelen a Múlt koporsóján -
Ócska szemfödél.
Pénz agyara rág,
Élő húsba vág,
Dollár-hordák barantáját
Nyögi a világ.
Háborog a szél,
Közeleg a Tél,
I. Rákóczi György, a “bibliás őrálló fejedelem” nyakas református volt, elődjénél kevésbé nagyratörő, de igen szívós, egyszerű gondolkodású ember volt. Az államügyeket legszívesebben a feleségével, Lorántffy Zsuzsannával beszélte meg.
Egyszer komoly pénzzavarban volt a nagyságos fejedelem, és Kolozsváron néhány tanácsnoktól kért javaslatot – a fejedelemasszony akkor nem volt vele, állapotosan Sárospatakra vonult el.
Október utolsót lehel,
Gyászolja a levél-lepel.
Bágyatag őszi verőfény;
Minden haldoklásban – Remény.
Alig maradt levél a fán,
Kemény a sár – Ősz derekán.
Október utolsót lehel,
Idő mindent Múlttá vedel…
Fogy az Ősz és fogy az erő,
Ollóba fog Múlt és Jövő…
Egy évszázad – egy fuvallat;
Feszül a szabad akarat.
Október utolsót lehel,
A Remény sohasem telel.
Szkeptikusok halál-hite
Nem lesz jó soha semmire.
HUSZONHETEDIK RÉSZ
SZÁZKILENCVENNEGYEDIK RÉSZ
Legelőször is, mindazt, amit Magyarország és a Kárpát-medence vonatkozásában mondtunk, ki kell terjesztenünk Európára is:
Tehát:
Európa valamennyi népe:
Ø Ragaszkodik nyelvéhez, kultúrájához, tradícióihoz.
Ø Célja nemzeti hagyományainak továbbvitele és fejlesztése.
Ø Szeretne továbbra is nemzetként, nemzetiségként élni, megmaradni,
Fonnyadt őszi napsütésben
Vén Idő henyél,
Próbál nem gondolni rá, hogy
Közeleg a Tél.
Aki közönyt vacsorázik,
Mindenhol megél,
Vén idő kopott vállára
Hull a falevél.
Ősz hangszere rezignáltan
Búsan hegedül,
Hallgat a Menny. Fogy az Élet
Rendületlenül.
Fonnyadt őszi napsütésben
Zörög az avar,
Pénz-fondorkodás miatt van
Mind nagyobb zavar.
Fagyos hajnalon becsapott
Remény didereg,
Hideg szélben hömpölyög a
Holt levélsereg.