Virágzik a kertem,
Árad a Tavasz;
Amit a pénz-erkölcs hirdet,
Soha nem igaz.
Jelenkor a Felnőtt,
Jövő a Gyerek;
Apák és Anyák nevelnek,
Sose genderek.
Minden meghitt Otthon
Csodapalota;
Az emberi lényeg Isten
Örök otthona.
Virágzik a kertem,
Szent a Kikelet,
Házastársunk Szerelmében
Az Isten szeret.
VASÁRNAP
Május 16.
08 25
Westerhoven
Eindhoventől 15 kilométerre délnyugatra
Hollandia
Márciusi virradatok;
Tenni - a legnagyobb titok.
Tavasz fürdette rossz utak;
Jégmentes a Jelen-patak.
Tavasz a szélvédő mögül;
Csupán az Öröm könyörül.
Márciusi virradatok,
Az út szélén por kavarog.
Szent szavak végzettel pörbe...
Előzget a profán törpe.
Szeszélyes Jövő kanyarog;
Márciusi virradatok.
Vajon a Múlt állandó-e?
Vagy relatív tán az is?
Jéggé fagyott tényekből áll,
Vagy e szemlélet hamis?
Ami egykor volt és elmúlt,
Le van zárva végtére,
Vagy távol jövő formálja
Azt a maga képére?
Ami elmúlt, az örökre
Tűnik el a múlt-soron,
Vagy esetleg módosulva
Térhet vissza egykoron?
A Tisztesség mostanában
Elfér egy apró szobában.
Felesleges szó ne essék,
Nem tisztességes a kétség.
Vitatni akárki meri:
Csak a Tisztesség emberi.
A Tisztesség mostanában
Ül komoran egymagában.
Ahol a férfi nem férfi,
Kötelességét nem érti,
Ahol lassan a nő se nő,
Lelki mezőkön fű se nő.
A Tisztesség mostanában
Csendben ül a Családjában.
Szent Örömben élni tessék;
Az Emberlét - kötelesség.
Az Élet örök láncában,
Múlt és Jövő karéjában,
Egy verőfényes tavaszi napon
Megtörli kézfejét az Irgalom.
A nyegle bosszúvágyat elveti,
Csupán a jóindulat emberi.
Új áldozatra les a fájdalom,
Egy verőfényes tavaszi napon.
Boldog Felnőttkor!
Az Ember tapasztalatból
Jövendőt sodor...
Felnőttkor felelőssége
Viszi a Létet előre.
A kamasz csak profanizál,
A Felnőtt - reszakralizál.
Boldog Felnőttkor!
Kushad már a kamasz végzet,
Siheder-pokol.
Tudja, aki Felnőtté lett:
Nem időtöltés az Élet.
Az örökös panaszkodás
Tehetetlen kamasz szokás.
Boldog Felnőttkor!
Kertjében nő az évelő
Boldogság-bokor.
LIX Assur-Uballit sápadtan, vad tekintettel nézett maga elé, a nyakán kidagadtak az erek. A boltozatos homlok mögött ketten viaskodtak egymással: a nagyapa és a király.
Felhőfodrok kódorognak
Márciusi égen,
Most is lelkesít a Tavasz,
Ugyanúgy, mint régen.
Frissen születő Kikelet
Ege alatt állok,
Tavaszfüggöny mögött elmúlt,
S jövendő világok.
A Múlt nagy pillanatai
Már az Égig érnek,
Túl az idő horizontján
Kortalanul élnek.
Felhőfodrok kódorognak
Az összes határon,
Múltat árul az enyészet
Drágán, örök áron.
Isten készül türelemmel,
Hogy lelkünk fürössze,
De a profán "lent", meg a "fent"
Soha nem fog össze.
Vén salabakter, vagy ifjú hólyag,
Öreg vagyok én már megalkuvónak!
Nem hagyom - bármilyen magasra hágott -
Pöffeszkedni az ostobaságot.
Magára vessen, ha károg a kócsag,
Öreg vagyok én már megalkuvónak!
Ébredező Szent Kikelet;
Jövő színezi az eget.
Morcos kis hajnali ködök;
Csak a megújhodás örök.
Transzcendens álmok szeretnek,
Profán vágyak kéregetnek.
Ébredező szent Kikelet;
Ünneplőben a fellegek.
Családok, Nemzetek, Hitek
Nélkül a téridő hideg.
Zsong az Élet minden szinten;
Vagyunk az Egy - és a Minden.
Ébredező szent Kikelet;
Az Idő kalapja kerek.
Túl halálon, születésen
Minden szent Pillanat - Éden.
Fénylő Tavasz-ametiszten
Fiatalodik az Isten.
Böjti szelek, fújjatok!
Kétséget ne hagyjatok!
Nehezen nyitó Tavaszban
Még a tél-szkepszis makog.
Lassan érő Kikelet,
A Remény legyen Veled!
Poshadt történelmi Télben
Szent, örök vágy a Neved.
Tél terrorja menekül,
Fagy-dogma sutba kerül,
Igaz Jövőú akkor jön,
Ha Múlt és Jelen
Egyesül
Böjti szelek, fújjatok!
Kikeletet hozzatok!
Minden Tavaszban jobb Jövő
Lehetősége
Ragyog.
Sár növekszik, tócsák gyűlnek;
Hitek posvánnyá vegyülnek.
Rútak, rusnyák trónra ülnek,
Szépek Múltba menekülnek.
Törvény-bokrok elferdülnek,
Remény-csöbrök kiürülnek.
Sár növekszik, tócsák gyűlnek;
Tradíciók jéggé hűlnek.
A gyáva neve lesz bátor,
Minden kifordul magából.
Haldokló Szabadság hörög,
Értékek helyett - pénz csörög.
Sár növekszik, tócsák gyűlnek,
Hamisak fennen örülnek.
Fák pesszimizmusban áznak,
Nyegle marhák fasisztáznak.
Minden becsület elévül;
Reményt foganó Tavaszban
Jövőt féltő Jelen moccan.
Ifjú önbizalmak fáznak,
Tél rémképei cikáznak.
Tavaszi utolsó kenet;
Végelgyengül a vén hideg.
Reményt foganó Tavaszban
Száz bizonytalan panasz van.
A tekintély halott herceg,
Sose állnak meg a percek.
Kikelet új Időt éget,
Újjászületik az Élet.
Válasz cseperedik lassan,
Reményt foganó Tavaszban.
VASÁRNAP
Május 16.
05 25
Malemmu
Chirakh városától körülbelül 60 kilométerre nyugat-északnyugatra
A Dagesztáni Köztársaság területén
Március idusán
A Múltunkba nézünk;
Sok élőnél elevenebb
Szellemet idézünk.
Zord, hideg Tavaszban
Zajlanak a Múltak,
Jeges árban fuldokolnak,
Vagy a mélybe hulltak.
Büszke Magyarságunk
Cafatokra tépve,
Ha a Múltunk meghal, mi sem
Maradhatunk élve.
Március idusán
Jelenünkre nézünk,
Most illik boldognak lennünk,
Mivel hogy most élünk.
Nem külső körülmény,
Pénz, vagy végzet árja,
A Boldogság a független
Emberlét csodája.
Petőfiék egykor
Élni, tenni mertek;
Kifordítom-befordítom,
Bár csak bunda a bunda,
De egyiknek bazilika,
Másiknak meg rotunda.
Huszonegyedik századi
Fül gyakorta félrehall,
Köszönő viszonyban sincs már
Egymással jobb, meg a bal.
Önmaga számára mindnek
Önmaga a ráció,
De külön-külön mindegyik
Egész más dimenzió.
Kifordítom-befordítom,
Mindig bundaként makog;
De palástnak látja, aki
Állandóan hunyorog.
Hogyha rossz, globál szólamok
Észen erőt vennének,
Örökre elpenészedne
A bundában a lényeg.
Csenevész Tavaszunk
Tüdőbeteg fajta,
Öröm-inkubátor próbál
Segíteni rajta.
Savanyú reggelek
Napfény után sírnak,
Történelmet rövid távon
Nem poéták írnak.
Átmeneti kabát
Fázik reggelente,
Eleve rendelt rossz jövő
Ránk a fogát fente...
Csenevész tavaszunk
Suttogását halljuk,
Bennünk lehet a Kikelet,
Ha mi is akarjuk.
Mint egy fiatal családban...
Az apa vezet,
Mellette a felesége,
Hátul a gyerek...
Anyagilag a nulláról
Kezdtük valaha,
Másnak ez a startvonal - mi
Most értünk oda.
Autós családi idill -
Kis aszfalt mese -
Nálunk ennek éppen most jött
El az ideje.
Mint egy fiatal családban;
Kicsi a rakás,
A családi négy keréken
Közös utazás.
Eddig nem volt? Hát semmit sem
Vesztettünk vele.
Annál hatalmasabb most a
Család öröme.
Nagyapakorú apának
Külön élvezet:
Az óceán túlsó oldalán a férfi hálóköntösben ült az ágya szélén, és elgondolkodott. Vajon a hívatlan látogatók némelyike a halála előtt nem juttatta el még valakihez azt az átkozott iratcsomót? Jó lenne, ha senki más nem értesülne róla. Így is túl sok a gyilkosság. Minél több „szívroham”, annál nagyobb a lelepleződés veszélye. Hátha senki máshoz nem jutott el az anyag! Nagy baj lenne, ha bárki komolyan venné, és szaglászni kezdene! Önmagában már az is katasztrófa, hogy egész gyilkosságsorozatot kell lebonyolítani a világ szeme láttára. Az átkozott szökevények tehetnek róla!