Nem lettem
Beküldte hubart - 2014, május 3 - 18:58Nem lettem se nemes, se lovag, se vitéz,
csupán egy félbolond rímfaragó vigéc,
akit e rothadó világnak bűze fojt,
s kínjában csal mások arcára félmosolyt.
Nem lettem se nemes, se lovag, se vitéz,
csupán egy félbolond rímfaragó vigéc,
akit e rothadó világnak bűze fojt,
s kínjában csal mások arcára félmosolyt.
Anyám Piroska volt,
egy sápadt Piroska,
fehérsége mint Hold
sarlónak sziromja.
Arcára lobbant pírt
élet törölt gyorsan:
hisz nyolc gyermeke sírt
felnövekvő sorban.
Kenyér kellett! Kolbász
járta, papriskrumpli.
Főzött, tette dolgát,
munkába járt, aludni
kevés idő akadt,
s tízüknek két szoba,
s a kölyköknek maradt
szomszéd, s utca pora.
Sápadt kis Piroska!
Helytállt vitézen ő,
temette sírokba
álmait, míg felnő,
Anyám, Neked még mindig
én vagyok a kisfiad.
Bár az idő már eljárt felettem,
de oly jó hinni és tudni azt-
Te szeretsz csak így engem...
Karjaidból elszállt az erő,
kezed érzem, ahogy simogatsz,
ében hajadba fehér szálakat szőtt
az idő, mely melletted is elhaladt.
Cérnát sem fűzöl át már egyből
bármilyen pici tű fokán.
Utadon egyedül maradtál,
érthetetlenül túl korán...
Ifjúként szültél a világra,
köszönöm, hogy lehettem a gyermeked.
Esténként Te fektettél ágyba
és énekeltél régi slágereket.
A pogány, vad öröm,
ha betölt, köszönöm,
Tavasz, illataid
finom árját!
Hogy a Nap ragyog rám,
lila fény a szobám,
s hogy a bú velem nem
hiszi párját.
Madarak serege
csivitel, s e zene
nekem édes, akár
eper íze,
repesek, repülök,
s örömömbe’ szülök
pihe-verset, Líra,
a remízbe…
Sorsomat formáló líra vagy,
érzéki, veretes költemény,
kívánom, sokáig az maradj!
Lelkemben bimbózik szép remény,
pilleként lebben el már az agy,
s elolvad szívem, a kőkemény.
SZÁZHUSZONNEGYEDIK RÉSZ
Mysty Kata
Lóhátról...
Megkérdeztem én a tavaszt,
nyarat hoz-e, netán havat!
Lóhátról csak ennyit mondott,
Kíváncsiságod ostoroz!
Pillangó szállt, rajzolt napot,
szélben száguldó lovason.
Kikeleti színek szálltak;
fűre , fára, minden ágra.
Tavaszhírt majd nemsokára,
madárdal hoz, és kokárda.
Pegazuson röpül hozzánk,
Egy virágzó Magyarország!
2014.márc.15.
Felföld, áldjon Isten, a szívemben élsz,
itt bátrak születnek, az érdem merész;
Akármerre jártam, sors bárhogy forog,
Hegy-völgyedet Felföld, szeretni fogom.
A szívem az nincs itt, a síkon időz,
A szívem vadászik, mert dús ott az őz,
mert dús ott a szarvas, és csalitos a táj,
a szívem az ott van, akármerre jár.
Ti hófedte ormok, most elbúcsuzom,
ti bővizű folyók, és völgykatlanok,
ti rengeteg erdők, te vadtiport rét,
az Úr áldjon Felföld, a szívem tiéd.
Szerettem sápadt kezed Shalimarnál,
Hol vagy most? Kit terít le igézeted?
Kit vezetsz messze a gyönyörök útján,
mielőtt gyötrelembe kergeted?
Ó, Kínom, s Gyönyöröm sápadt forrása,
Ég és Pokol kapuja bezárult.
Mily vad volt forró vérem rohanása,
míg simogattál, s nem mondtál búcsút!
Úszó lótuszrügy volt sápadt ujjad pírja,
hol együtt voltunk hideg vizeken.
Bár éreztem volna, hogy nyakam szorítja,
s megfojt a lét, ha búcsút intsz nekem.
Laurence Hope
CASHMERE SONG
Jégzuhatag
Múzsacsókra szomjazónak reménynedű,
bájital vagy, erőt adó természetű.
Aki egyszer nyelvére vesz, el nem felejt,
Istenével is áldatja ezt a delejt.
Áhítattal iszom szavad rímes sorát,
aromája feledteti Bacchus borát.
Dallamával angyalokhoz köt e köldök,
ritmusában benne táncol ezer ördög.
Legféltettebb kincse vagy e szegény népnek,
kapaszkodó gyökér, hogyha szelek tépnek.
Magyar dalnak nincsen párja a világon;
Magyar Líra, te vagy az én imádságom!
2014. ápr. 26.
Tegnap valóság volt,
Ma már csak ünnep;
Az én kislányom szorgalmas, okos,
ráadásul kellően szerény;
hogy szorul fiatal, asszonyos,
szép lobos
fejébe ennyi emberi erény?
Ó mennyi kellem, mennyi grácia,
csoda e filigrán jelenség;
a világnak ezt kell látnia!
Voltam…