lnpeters blogja

Az első világháború idején a történet bejárta a sajtót.

—–

A vasutasokat nem sorozták be, nem vitték a frontra, ezért igensok protekciós húzta meg magát közöttük, korabeli szóhasználattal: dekkolt. Főleg olyanok helyébe furakodtak be, akik letették a vasutaszubbonyt, és önként jelentkeztek a frontra. A háború elején sok ilyen akadt.

Akkor még sajátos foglalkozás volt a vasútállomás portása. Abban az időben ő adott felvilágosítást. Egy ilyen friss portás remeklését a sajtó is megörökítette.

Tehát:

—

A hatodik évtizedben

Mindent higgadtabban, szebben…

Nem pályázom olcsó sarcra,

Nem nevelek osztályharcra.

Se fehérnek, se vörösnek;

Maradok külsőkörösnek.

A hatodik évtizedben

A sors szoknyája meglebben.

Ripacskodhatnak kánonék;

A boldogság – peremvidék.

A hivatal füle csorba,

Nem állok szekértáborba.

A hatodik évtizedben,

Hétköznapi szeretetben.

Akit a smokk-igény kerül,

Megalkudni nem kényszerül.

SZÁZÖTVENEDIK RÉSZ

v     Vajon a „minden egész eltörött” örökös ismételgetése valóban felment-e bennünket bármilyen felelősség alól?

Ez sokkal nehezebb kérdés annál, amilyennek tűnik. Látszólag nagyon könnyű a válasz, ha csak a józan ész egyszerű dimenziójának oldaláról közelítjük meg, hiszen a kérdés nyilvánvalóan abszurd.

Csakhogy…

Szorgos Kezed nyomán,

Mint szép régi rege;

Már itt lebeg házunk felett

Karácsony szelleme.

Számos aprócska változás

Éleszti a hitet,

Hogy bármilyen is a világ,

Itt Karácsony lehet.

Újra vidám a nappali,

Mosolyog a szoba,

Engem Isten és Anikóm

Nem hagynak el soha.

Tizenkilencedik rész

Zrínyi Miklós nemzedéke már élt Mohács idején, de a harcban kora miatt még nem vehetett részt.

A Buda eleste utáni években vált felnőtté az első olyan magyar generáció, amelyik már a mohácsi csata után született. Egészen másképpen látták a világot ezek a nemzedékek, és benne az ország helyzetét, mint elődeik.

Ádventet csak Isten ad;

A Karácsony – ránk marad.

Számos Ádvent tovaszáll,

Isten mindörökre vár.

Szépet látni,

Jóra várni,

Isten elé odaállni….

Örök Ádvent csak a Lét,

Elspóroljuk – szanaszét.

Csak anyag, meg hatalom;

Égig ér a kusza lom.

Ádvent, rés az anyag-rácson;

Hátha egyszer lesz Karácsony…

Az alábbi történetet Bölöni György mesélte:

----

Egy alkalommal Ady néhány versét egy borítékba tette, és küldönccel küldte be a Nyugat szerkesztőségébe. A borítékra ezt írta: "Nyugat szerkesztősége, Osvát Ernő és Fenyő Miksa Úrnak. E. V. ".

A levél negyedórán belül a címzettek kezébe került. Osvátnak feltűnt a két betű:

- Mi jelent az E. V.? Fenyő vállat vont.

- Mi lenne? Egy Vers.

- Nem egy vers van benne, hanem három!

Fenyő Miksa megvakarta a füle tövét.

Se hamis pátosz itt,

Se vézna szólamok;

Csak élő Múlt,

Egy csipetnyi Jövő

Zenére táncol a vidám Jelennel,

S a vén Idő kíváncsian megáll.

A friss, szép élmény emlékké fakul,

Múlttá öregszik a mai jelen,

És rútul szemetek közé nevet

A vén tohonya, cinikus világ…

Őrzitek-e majd ezt a tisztaságot?

Ragyogó koronátok:

A Tehetség;

Isten legyen kegyes -

Szép fényes esték,

És még fényesebb boldog nappalok

Kísérjenek Titeket mindhalálig.

SZÁZNEGYVENKILENCEDIK RÉSZ

Itt az ideje, hogy letegyem a garast. A tanulmány eddigi fejtegetéseinek szellemében legalább előzetes választ kell adnom a felvetett kérdésekre, mielőtt továbblépnék.

Lássuk tehát egyenként:

„Minden egész eltörött?”

v     Valóban időszerű-e még az örökösen idézett mondat leplezte erkölcsi passzivitás? Időszerű lehet-e egyáltalán egy ilyesféle értelmiségi hozzáállás?”

Köd araszol

Útra,

Fára,

Tetőre;

Lopakodik a sötétség

Előre.

Világosság

Rövid napba

Elbújik,

Nemcsak az élet,

A tél is

Elmúlik.

Kitart-e még

Hit

És Remény

A Nyárig;

Élünk-e majd jövőre is?

Elválik…

TIZENNYOLCADIK RÉSZ

Buda eleste után Csáktornya volt az első olyan magyar vár, amelyik sikerrel vert vissza egy török ostromot. Képzeljük el, milyen hatást gyakorolt ez a kortársakra.

Ma már aligha mérhetjük fel Csáktornya sikeres védelmének jelentőségét. Nem is emlékszünk rá, nincs olyan tankönyv, amelyik említené. A szakirodalom sem foglalkozik vele különösebben.

Repedt csőrű varjú-kánon

Károg a posztmodern ágon.

Nem gagyi ez, csak eklatáns;

Isten meg egy vén dilettáns.

Alanyi meg tárgyi líra -

Etikus a halott csíra.

Repedt csőrű varjú-kánon

Ücsörög a száraz ágon.

Pöfékel Líra efendi;

Ami hivatali – rendi.

Poétakórus  nyekereg,

Hogy a díjat ki kapja meg.

Repedt csőrű varjú-kánon

Gubbaszt műanyag faágon.

Hadd virágozzék a talmi,

A hulla nem tud meghalni.

Ady Endre anekdotája:

—-

Valamikor az 1890-es években egy érettségiző osztály tanulói igen gyakran látogattak éjjelente egy környékbeli csapszéket.

Ez akkor főbenjáró bűn volt, kicsapatással járhatott. Az iskola teljes mértékben diszponált a tanuló iskolán kívüli tevékenysége fölött. A fegyelmi tárgyalás a törvényszék hatáskörével bírt, döntése a Monarchia egész területén érvényes volt.

Persze az iskola nem mindig értesült a diákok tivornyáiról.

Erről azonban tudomást szerzett.

Jelenlétedben

Fölöttünk lebeg

A Szerelem,

S az évtizedes, próbált szeretet -

Beleng házat, udvart,

Betölti lelkemet.

Jelenlétedtől

Élek és halok;

Nincs külvilág -

Csak

Általad vagyok.

Ha velem vagy,

A Vágy és a Jövő

Bennem azonnal

Új reményre

Éled;

Jelenléted -

Maga az Élet.

Valamit vissza kéne kapni,

Valamit élni kéne hagyni…

Álmos, rossz zenék,

Betondzsungelek,

S a hétköznapok, mint a vert sereg,

Sebzetten rohannak a múlt felé.

Valami végleg szétszakadt,

Valami  régen elmaradt.

Valamit vissza kéne venni,

Valamit helyre kéne tenni.

Bűzös kocsmákban fröccs az áldozat,

Profanizálódott a kárhozat,

És szorgalmas bürokrata a sátán.

Hitel-nyílzápor,

Rabló pénz-baranta

A Szeretet földjeit lerohanta,

TIZENHETEDIK RÉSZ

Most pedig nézzük Zrínyi Miklós előéletét.

Családja, az egykori Šubić nemzetség a régi horvát nemességhez tartozik, már az Árpád-korban is jelentős szerepet játszottak. Nagy Lajos király 1347-ben adományozta nekik a horvátországi Zrin várát, amelyről a nevüket kapták.

Már decemberről pityereg az ég,

A köd az égen álmos szemfedő,

Sír a Jövő.

Ötszáz éve

Ügyünk vesztésre áll,

Reményünk mindig ázott szalmaszál,

Eső szitál.

Eső-métely:

Örök kétely.

Szivárgó rossz csepptenger; hólyagos

Száraz hiteket árulóra mos,

S a kapzsi szél

Alattomos.

Gyarló kétely -

Eső-métely.

Ötszáz éve sárban gubbaszt

A veszedelem,

Rongyosra ázik

A Történelem.

Az Idő áll, az ember hezitál,

Valamikor az 1870-es években egy pesti ügyvéd országgyűlési képviselő akart lenni. Fizetett itt, kötelezettséget vállalt ott, ígért amott. Belépett ide, aláírt oda, elment amoda. Összefogott ezzel, szövetséget kötött azzal, társult amazzal.

Elég sokba került neki, de meglett az eredménye: mint kormánypárti képviselőjelölt mehetett kortesbeszédet tartani.

Jászberénybe.

Az ügyvéd úr a tárgyalóteremben remek beszédeket szokott dörrenteni, de a derék jászkunok földjén eddig csak átutazóban járt. Semmit se tud róluk. Sebaj, majd az ügyvédi rutin segít.

Piknik az Élet-fa alatt;

Örömre ok mindig akad.

Isten bennünk emberré lett;

Közös jelenlét az Élet.

Árad a teremtő Erő:

Múlt és Jelen együtt - Jövő.

Piknik az Élet-fa alatt,

Nem nyavalyog, ami halad.

Sose csügged - zöldell a rét;

Önmagát élteti a Lét.

Őszi tájra holdfény vetül;

Isten soha nincs egyedül.

Piknik az Élet-fa alatt,

Rossz szóból csak halál fakad.

A posztmodern csak izolál,

Nem keres - és nem is talál.

SZÁZNEGYVENNYOLCADIK RÉSZ

A gondolatmenet igen fontos pontjához érkeztem.

A továbbiakban elkerülhetetlen, hogy komolyan górcső alá vegyem a jelenlegi kanonizált líra mögött lappangó filozófiákat, ideológiákat és propagandaszólamokat, hogy megvizsgáljam a kanonizált líra épületét alátámasztó poétikai és ál-poétikai elméleteket, megfontolásokat.

Ezek közül már ez eddigiek során is sokat érintettem, de még jó néhány hátravan.