lnpeters blogja

SZÁZÖTVENKETTEDIK RÉSZ

Ha a „művészet vége” hisztéria a hivatali művészet korszakának leáldozására utal, úgy gondolom, a fején találja a szöget. Csak a körülmények elgondolásában téved.

A hivatali művészet előbb vagy utóbb biztosan bekövetkező pusztulása minden kockázat nélkül prognosztizálható, hiszen semmiféle lényeges társadalmi funkciója nincs. A „minden egész eltörött” állapotnak, a társadalom töredezettségének köszönheti létét, a töredezettség esetleges felszámolódása a hivatali művészetet is felszámolja.

Új esztendő, friss remények,

Ezer gyertya ég,

Könnyű, boldog évünk legyen,

Adja meg az Ég!

Ismét nevet vált az Idő,

Él a babona,

Legyen végre öröm, legyen

Igazi csoda.

Új évet ad most az Isten,

Új teret nekünk,

Ha újra reménykedhetünk,

Tovább élhetünk.

Új esztendő, a kedélyre

Új remény kerül,

Ami tavaly kudarcba fúlt,

Hátha sikerül.

Boldog újesztendőt,

Minden igaz Hitnek,

A Békességet szerető

Igaz Embereknek!

HUSZONEGYEDIK RÉSZ

A Magyarországról és az osztrák örökös tartományokból összegyűjtött katonaság tétlenül vesztegelt Győr alatt. A zömmel német, cseh, olasz és spanyol egységek parancsnokai semmi hajlandóságot sem mutattak arra, hogy tevőlegesen lépjenek fel a török ellen. A feladatuk egyértelműen az örökös tartományok biztosítása volt, ennek eleget is tettek. Könnyű dolguk volt, a török elállt attól, hogy Ausztria irányába folytassa a támadást.

Az év lassan lejár…

A tél förgeteg trombitáját fújja,

Fényes lélekkel készülünk az újra,

A világ jobbra vár.

Sápadt özvegy a tél,

Ködök takarnak reményt és utat,

Születő jövő múlt után kutat,

Poklot regél a szél.

Fecsegnek locska végzetek,

Hallgat az Akarat.

Az év lassan lejár...

Téli napok kullognak csendesen,

Jövő és múlt a jelennel üzen,

A világ – rossz bazár.

Vén verkli nyekereg,

Minden kocsma a rossz zenében ázik,

A láthatáron szürke köd lebeg,

Fagy közeleg.

Kint a vénülő év terhe kopog,

Bent tűz ropog.

Bennem új hiányérzet alakul,

S a Múlt fakul

Karácsony után

Új hétköznapok,

A jelen gomolyog,

A múlt – ragyog.

Hajnalban a köd

Fehér lepedő;

Újabb körét kezdi

A vén Idő.

Az Élet -

Hegyet fúró

Kis patak;

Anyag zörög -

Az Isten hallgatag.

SZÁZÖTVENEGYEDIK RÉSZ

v     Lehet-e bármely korban, bármilyen helyzetben értelmiségi és művészi alapállás a nem cselekvés?

VÁRVA VÁRT KARÁCSONY

Meghitt ünnep fenyőágon;

Eljött végre a Karácsony.

Tépett lelkünk menedéke;

Szent, egyszerű esti béke.

Kicsi gyertyafény imbolyog,

Az Isten bennünk mosolyog.

Szent Karácsony gyertyafényben,

Köszönöm, hogy eddig éltem.

Félénk érzés újra éled,

Élni való most az Élet.

Halkan csendül a tiszta Szó,

Élni és remélni való.

Szent Karácsony, Szent Karácsony,

Meghitt este Élet-ágon.

HUSZADIK RÉSZ

Kanizsa sikeres védelme azonban elveszett az 1543. esztendő rettenetes veszteségeinek áradatában. A magyar kortársak szemmel láthatóan nem nagyon figyeltek fel rá. Azzal nyugtázták, hogy Kanizsa védői megtették a kötelességüket, szemben más várakkal, amelyek elvesztek.

Hideg szelek köntösébe

Öltözik a reggel,

Zúg a harang,

Karácsonyt vár az Isten,

S az Ember.

A külső világ közömbös,

Vakon mered jégbe,

Ember nélkül csak a csillag

Hideg fénye égne.

Közönyös az anyag-világ,

Mint örök december;

Istentől és

Önmagától

Kap hitet

Az Ember.

Hideg szelek köntösében

Didereg a múltunk,

Hogyha folyton elcsüggedünk,

Semmit se tanultunk.

Elődeink a hazában

Születtek és haltak,

Az első világháború idején a történet bejárta a sajtót.

—–

A vasutasokat nem sorozták be, nem vitték a frontra, ezért igensok protekciós húzta meg magát közöttük, korabeli szóhasználattal: dekkolt. Főleg olyanok helyébe furakodtak be, akik letették a vasutaszubbonyt, és önként jelentkeztek a frontra. A háború elején sok ilyen akadt.

Akkor még sajátos foglalkozás volt a vasútállomás portása. Abban az időben ő adott felvilágosítást. Egy ilyen friss portás remeklését a sajtó is megörökítette.

Tehát:

—

A hatodik évtizedben

Mindent higgadtabban, szebben…

Nem pályázom olcsó sarcra,

Nem nevelek osztályharcra.

Se fehérnek, se vörösnek;

Maradok külsőkörösnek.

A hatodik évtizedben

A sors szoknyája meglebben.

Ripacskodhatnak kánonék;

A boldogság – peremvidék.

A hivatal füle csorba,

Nem állok szekértáborba.

A hatodik évtizedben,

Hétköznapi szeretetben.

Akit a smokk-igény kerül,

Megalkudni nem kényszerül.

SZÁZÖTVENEDIK RÉSZ

v     Vajon a „minden egész eltörött” örökös ismételgetése valóban felment-e bennünket bármilyen felelősség alól?

Ez sokkal nehezebb kérdés annál, amilyennek tűnik. Látszólag nagyon könnyű a válasz, ha csak a józan ész egyszerű dimenziójának oldaláról közelítjük meg, hiszen a kérdés nyilvánvalóan abszurd.

Csakhogy…

Szorgos Kezed nyomán,

Mint szép régi rege;

Már itt lebeg házunk felett

Karácsony szelleme.

Számos aprócska változás

Éleszti a hitet,

Hogy bármilyen is a világ,

Itt Karácsony lehet.

Újra vidám a nappali,

Mosolyog a szoba,

Engem Isten és Anikóm

Nem hagynak el soha.

Tizenkilencedik rész

Zrínyi Miklós nemzedéke már élt Mohács idején, de a harcban kora miatt még nem vehetett részt.

A Buda eleste utáni években vált felnőtté az első olyan magyar generáció, amelyik már a mohácsi csata után született. Egészen másképpen látták a világot ezek a nemzedékek, és benne az ország helyzetét, mint elődeik.

Ádventet csak Isten ad;

A Karácsony – ránk marad.

Számos Ádvent tovaszáll,

Isten mindörökre vár.

Szépet látni,

Jóra várni,

Isten elé odaállni….

Örök Ádvent csak a Lét,

Elspóroljuk – szanaszét.

Csak anyag, meg hatalom;

Égig ér a kusza lom.

Ádvent, rés az anyag-rácson;

Hátha egyszer lesz Karácsony…

Az alábbi történetet Bölöni György mesélte:

----

Egy alkalommal Ady néhány versét egy borítékba tette, és küldönccel küldte be a Nyugat szerkesztőségébe. A borítékra ezt írta: "Nyugat szerkesztősége, Osvát Ernő és Fenyő Miksa Úrnak. E. V. ".

A levél negyedórán belül a címzettek kezébe került. Osvátnak feltűnt a két betű:

- Mi jelent az E. V.? Fenyő vállat vont.

- Mi lenne? Egy Vers.

- Nem egy vers van benne, hanem három!

Fenyő Miksa megvakarta a füle tövét.

Se hamis pátosz itt,

Se vézna szólamok;

Csak élő Múlt,

Egy csipetnyi Jövő

Zenére táncol a vidám Jelennel,

S a vén Idő kíváncsian megáll.

A friss, szép élmény emlékké fakul,

Múlttá öregszik a mai jelen,

És rútul szemetek közé nevet

A vén tohonya, cinikus világ…

Őrzitek-e majd ezt a tisztaságot?

Ragyogó koronátok:

A Tehetség;

Isten legyen kegyes -

Szép fényes esték,

És még fényesebb boldog nappalok

Kísérjenek Titeket mindhalálig.

SZÁZNEGYVENKILENCEDIK RÉSZ

Itt az ideje, hogy letegyem a garast. A tanulmány eddigi fejtegetéseinek szellemében legalább előzetes választ kell adnom a felvetett kérdésekre, mielőtt továbblépnék.

Lássuk tehát egyenként:

„Minden egész eltörött?”

v     Valóban időszerű-e még az örökösen idézett mondat leplezte erkölcsi passzivitás? Időszerű lehet-e egyáltalán egy ilyesféle értelmiségi hozzáállás?”

Köd araszol

Útra,

Fára,

Tetőre;

Lopakodik a sötétség

Előre.

Világosság

Rövid napba

Elbújik,

Nemcsak az élet,

A tél is

Elmúlik.

Kitart-e még

Hit

És Remény

A Nyárig;

Élünk-e majd jövőre is?

Elválik…

TIZENNYOLCADIK RÉSZ

Buda eleste után Csáktornya volt az első olyan magyar vár, amelyik sikerrel vert vissza egy török ostromot. Képzeljük el, milyen hatást gyakorolt ez a kortársakra.

Ma már aligha mérhetjük fel Csáktornya sikeres védelmének jelentőségét. Nem is emlékszünk rá, nincs olyan tankönyv, amelyik említené. A szakirodalom sem foglalkozik vele különösebben.