DJ blogja

Sárba süppedt őszi lábnyom,

nedves moha nyirkos ágon

csupasz gallyra húzott ködmön,

fehér fátyol égen s földön.

Az erdő búskomor, félrongyos a gönce,

rozsdás avarszőnyeg terül már a völgyre.

Vaddisznó dagonyáz tölgy alatt a sárban,

alig lehet látni a ködpongyolában.

Bágyatag erdőn

dermesztő hideg,

a kopasz vessző

fázik, didereg.

Halványlila tüllruhában
táncra perdült a zöld réten
aranyhajú tündérlányka.
Óvatosan, félve néztem.

Virágot szórt kosarából,
ibolyát és százszorszépet,
de megjelent tündér Áron,
s együtt kergettek lepkéket.

Zöld pázsiton szaladt lábuk,
patak partján megpihentek,
bokor zörrent, rebbent szárnyuk,
megijedve felröppentek.

Kézen fogva szálltak tovább,
távolból még visszanéztek,
megláttak egy vörös rókát,
akit kergettek a méhek.

Sétálok a nyári napsütésben,
bárhova nézek, a látvány megragad,
a szeretet festi bennem szépre
kanyargós utcán a kopott falakat.

Eső-áztatta földeken,
a nádasban, a tavon,
hajladozó fűszálakon
csüngő ezer rovaron
tartva szemem, elmélázok,
levelet kerget a szél,
az arcomra mosolyt rajzol,
nyárba fordult már a tél.

Tavasztündér

Tavasztündér virágot szór
erdőkben a tisztásra,
frissen pattanó rügyeket,
zöld levelet a fákra.

Csörgedező patakokba
fickándozó halat rak,
hogyha arra tévedsz, ember,
madárdalt is hallgathatsz.

Varázspálcával varázsol
a szívünkbe nyugalmat,
boldog mosolyt az arcunkra
napsugárral csalogat.

Nyártündér

Nyártündér, ha megérkezik
mindig szép lesz az idő,
a nagy meleg beérlel majd
mindent, mi a földből nőtt.

Búzakalász aranysárgán

Tündérmama szép kislánnyal,
a férjével kis családban
éldegél az erdő mélyén
csendesen.

Azt mesélik, minden réten
varázspálcával kezében,
ha feléd int, megváltozik
életed.

Sétálj arra, és ha kéred,
jóérzést a szívbe éget,
elfelejted ezután a
félelmet.

A boldogság feléd árad,
ha nézed az öreg fákat,
koronájuk közt sok madár
énekel.

Ezeréves már a mese,
a természet szeretete
gyógyír lehet a bánatra,
emberek.

Én itt csak egy picit játszottam a napot,
világított fényem, és meleget adott,
a hold sugarával szépen kezet fogtam,
hajnalhasadással égre csókot dobtam.
 
Tarka világ tárult így szemeim elé,
feledtem én mindent, mi rémisztő setét,
az emberi elmém szivárványban úszott,
szívem sóhajával egyet randevúzott.
 
Könnyed lebegéssel szállt a vágy-fuvallat,
karátokká ért meg, a lelkemre olvadt,
mosoly-ölelésben a szeretet lángolt,
varázsolva nekem élhetőbb világot.

2015. március 23.

Kiszakítom magamat ruhámból,
kínzó vágyam szül meztelenséget,
lelkem tornácán a pokol lángol,
testemmel a mennyországba lépek.
 
A szerelem fénylő csarnokában
az ördög és angyal magam vagyok,
részem úgy lehet földi csodákban,
ha örömöt, bánatot fakasztok.
 
Az élet már tökéletes egész,
ha ismerem a jót és a rosszat,
minden érzelmem lényemről mesél,
és fokozatosan megváltoztat.

2015. február 18.

Gyönyörű kelmébe bújtatott szép világ
gyógyít, mint a balzsamos kenet,
ha elfogadod, amit az élet adott,
és jól éled meg a perceket.
 
Amikor a csend benned megszólal,
az dallam, ébredő szeretet,
fáradt, csüggedt lelkedet ápolja,
beköti a vérző sebeket.
 
Fájdalmad, bánatod, örömöd okát,
magadon kívül soha ne keresd,
mert világodban egyedül te vagy az,
aki a saját sorsáért tehet!

Köldökzsinór tartott féken,
összekötött engem, s téged.
Szívdobogásodnak zaja
karolt át, vigasztalt hangja.
 
Csöppnyi létemnek kezdetén,
ringtam Istennek tenyerén.
Nyugalomban, békességben,
olyan volt, mint a mesékben.
 
Megszülettem, kettéváltunk.
Megszűnt kényelmes világom.
Azonnal egy pofont kaptam,
hogy felsírjak kicsit halkan.
 
Karba vettél, megetettél.
Ápoltál, tisztába tettél.
Gondoskodó szeretettel
óvtad, védted a gyermeked.
 
Megköszönöm, azt, hogy vagyok,

Fehér hó terül a tájra,
téli évszak nagykabátja
betakarja most a földet,
mindent szépen felöltöztet.
 
Kemény, fagyos, szeles hideg
ne árthasson meg semminek,
vigyáz minden kis növényre,
pihenhesse ki az évet,
 
hogy tavasszal megújulva,
takaró alól kibújva
üdvözölhessék a tavaszt,
ami rajtuk hajtást fakaszt.

Minden egyes kis virágban,
egy elrejtett kis világ van,
béke, harmónia, szépség,
mosolyt fakasztó létérzés.
 
Színek, formák sokasága,
illatfelhő aromákban
csepegteti rám a varázst,
ámulatba ejtő hatást.
 
Megdermedten állok csendben,
a vadonban, vagy kiskertben
elém táruló látványtól
a szívemben öröm lángol.
 
Elfeledtet velem mindent,
felold bennem zárt, bilincset,
szabadság érzése árad,
amikor a virág rám hat.
 

A testem hangszer, élet a húrja.
Kottán hangjegyek, a lélek útja.
A szívem ütemre dobol. Remeg.
A zene felsír, mert játszol velem.
 
A tiszta érzés dallamos hangján
lágyan simogat. A baritonján

,,Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem. "

Ady szavai zsongtak a fejemben,
Míg szememet lehunyva tartottam,
Hallgattam a bokrok suttogását,

Elhervadt virágot szorít most kezem,
lelkem rezzen, arcomba fúj a szél.
Nyírfák alatt egy padon üldögélek,
szemem elréved, téged keresgél.

Búsulós, rossz érzésem lassan elkóborol,

Ki mondja meg mi a jelen,

mikor a múltat, s jövőt is csak elképzelem...

Ami most van az létezik?

Lehet, hogy az elmém most is csak kivetít?

Valakinek érzem magamat,

pedig csak képekkel töltöm meg a falakat.

Mások mind ugyanezt teszik,

a sok vászonra minden ember kivetít.

Csak egyetlen dolog van a világon,

s azt az egy dolgot én nem látom.

Lehet, hogy az életem csak álom?

Na ettől fázom!

Képzelj el egy árnyékot,

aki nem lát mást, csak másik árnyékot,