Toma blogja

Összeszedem magam reggel.
Fájdalom béklyója lábamon, kezemen,
törött múlt-cserepekkel
foltozom össze minden nap

Ma azt mondják: Te sehol nem vagy,
- a kifordított szavakban biztosan nem
- hogy a világ oly végtelen nagy,

Megsemmisültem előtted.
Nem voltál a Himalája,
hol a lábam lesz erőtlen.
Nem voltál ember munkája,

Már sokszor volt olyan,
hogy a testbe zárt fájdalom
- mint nyöszörgő folyam -
utat szakított ajkamon.

Hallgatom a szíved dobbanását,
mint metronóm méri az időt a végítéletig,

A félig adott szó mit ér?
A félig gondolt gondolat,
mely megvalósítást remél?

Kihelyeztem ide, mert 

a gratuláció a koltoinknek is szól:

Szeretném kifejezni tiszteletemet az oldal létrehozóinak, illetve az oldalon publikáló költőknek.Komoly,számomra meglepően tiszta elrendezésű oldal, a híresztelésekkel ellentétben nem csak a kiváló írók oldala, nem zárkózik el a kezdőktől, lehetőséget adva a fejlődésre, fentebb jutásra a völgyből a csúcsra.Gratulálok !Sok sikert, kitartást kívánva tisztelettel:

( nem hatalmaztak fel a név közlésére)

Fájdalomküszöbödbe botlottam,
ott rejtezett a tiszta hó alatt,
a keresztfádról esett le még,

Voltam alig létező,
Te csak tetted dolgodat,
egy kórház és lét között rekedt
jelentett neked oly sokat...

(I see the King of Glory címére írva)

Szó-rakat, én, s húsz
szó marad végül,
szórakaténusz,
lendület évül,
lendkerekétől
surrog az élet,
hogyha a szó öl
elfogy a...

Korán jött akkor a novemberi hó,
homokszem lettél, szórtak a jégre,
hogy ragadj be mélyen
a világ fogaskerekébe,
hogy legyél majd a kimondott versbéli szó...

Hol van a honvágy lelke
bevarrva a bőröm korcába?
Húzva mellkasom össze,
szíjaz, beszorít, az öve zárva...

Forgó örvényben áll, haja csapzott,
bal kezében hosszú kötélen lóg a múlt,

Még messze van tán a torkolat,
mely utunkat bontja kétfelé,
szívembe mar a gondolat,
hogy fontosnak tartott dolgokat

Kacatok mind a feslett szavak,
fülemben gyűlnek lommá
a kéjesen vigasztalók,
s zúzzák álmomat porrá,

A horgász,
nem egy agytornász,
de férfi ő,
s tudja hogy a férfi-nő viszony
sikamlós, akár egy mell-uszony,

Szobámmal határos két világ,
demarkál, hasít a kanapén szét,

Gyakran érzem úgy,
hogy kinőtt cipő a testem,
sarokba rúgnám,
vagy csak hagynám,
hogy leessen.

Járnék mezténláb,
mint levedlett léleklakó,
lelkem bütykét nem nyomná már
a kérges bőrhatár,
a kültakaró.

Szorítana továbbra mást,
ki irigyelte, elvette,
s borul rá fájdalompalást,
mert az Úr a cipőmet
szűkre teremtette...