Rézarany kísértés

Hallgatom a szíved dobbanását,
mint metronóm méri az időt a végítéletig,
széttörtem a borjú talmi mását
hogy ne essek kísértésbe imádni megint.

Léptem igazítom ritmusához,
de kapkodok, sodrásban gyakran botlik a lábam,
vonszol a világ és rút áldást oszt,
az út mentén őrjítő, heves vitustánc van.

Királyok jönnek és mennek sírba,
s ha rézarany koronájuk a lábam elé gurul,
- vedd, a tiéd - a cselszövő hív ma,
- királlyá teszlek, s a világ majd eléd borul!

Réztükör formálja arcom lágyan,
és a korona úgy áll, mintha rám öntötték volna,
simul a hazug, szemében vágy van,
hogy uraljon engem, s vele vérszívó horda:

hamis próféták, vásárolt lelkek,
már mindannyian a cselszövőnek fizetnek adót,
vándor "istenek", újra születettek,
lelki vámpírok, énemet szívni akarók...

Szívdobbanásod már távolodó,
de még átszűrve hallani a tömegen át,
belőled áradó igaz folyó
mossa el a hazugság megriadt táborát.

A korona porlik ujjaim közt,
a rézforgács hatalom sivítva pokolba szitál,
derekamra hitből övet kötsz:
Te vagy a mindig örök és legnagyobb király.