Szavak

Kacatok mind a feslett szavak,
fülemben gyűlnek lommá
a kéjesen vigasztalók,
s zúzzák álmomat porrá,
hogy van, aki még meg nem tagad...

Sugdossák, mint kémek éjjelen,
titok-kódba rejtve el
az égő igazságokat,
s görnyedt múltam térdepel
lelkemben, mely puszta jégverem,

hol rablánca néha felcsörög,
de jajszó nem hangzik el,
a múltba ásott szenvedés
idegen terhet cipel,
s némasága végtelen, örök....

De jőni fog majd a tiszta szó,
kódolatlan, érthető,
a vádló rusnya görcsbe fúl,
s a szabadság elérhető,
ha eljön az Úr, a Biztató...