Panaszkodik, aki fél,
Butul, aki szesszel él;
Kisvilágát megszentelni
Csak az képes,
Aki igaz szívvel
Él.
Ricsajozik a profán,
Mászik az uborkafán;
Azt hiszi:
A több fogyasztás
Jobb életet ad
Talán.
Kapzsi háttérhatalom
Gubbaszt a lét-romokon;
“Szabad” piac-édenkertet
Ural
A dollár-pofon.
Minden anyag,
Semmi lélek…
Profánföldön – nincs is Élet.
Panasz-puszta, Harag-patak;
Tévé rágta porsivatag.
TIZENKETTEDIK RÉSZ
Intettem a kormányosnak, mire a Vízisellő irányt változtatott, és megközelítette a Tengeri Szellőt. Ez nem volt túlságos vakmerőség, kíváncsiskodni mindenki szeret.
- Micsoda pompás hajó! – kiáltottam a tisztek felé. – Nem eladó?
- Kéne mi, fickó? – felelte a kövérebbik. – Sose lesz a tied!
- Melyik asztlanti hajóépítő műhelyben készülnek ilyen remek hajók? – próbálkoztam tovább.
SZÁZHETVENKILENCEDIK RÉSZ
A költészet tehát sohasem profanizálódhat – illetve profanizálódhat, de ezzel elveszíti jelentőségét, és nem képes betölteni küldetését. Utóbbival kapcsolatban azt mondhatjuk, jelenlegi kanonizált profán költészetünk nemcsak nem tudja, egyértelmű, hogy nem is akarja felvállalni a feladatait.
A Kezdetektől egész mostanáig
Itt élünk Európa közepén;
Múltunk véres,
Jövőnk bizonytalan,
Mint minden más népé
E földtekén.
Ezer függönyű homályban
A Kezdet;
Hogy jöttünk, vagy nem jöttünk valahonnan,
A história erről csak dadog,
De itt kell boldogulnunk,
Magyarok.
Itt még a szél is magyarul susog,
Itt lettünk önmagunkká,
Itt rejlik Múltunk,
Jövőnk,
Magyarok.
A Kezdetektől egész mostanáig
Él Nyelvünk,
Él lelkületünk vele
NEGYVENNYOLCADIK RÉSZ
Itt egy pillanatra meg kell állnunk.
Nem árt, ha rögzítünk egy igen fontos tényt. Khadim Ali pasa most tárgyalt, 1556-os hadjárata pontosan modellezhetően megmutatja, mire képesek a magyarországi török haderők a szultáni hadak megjelenése nélkül.
A jelenlegi történetírásunk a kor harcait elemezve a szultán részvételével zajló, nagy török hadjáratokra összpontosít, ezt az esztendőt néhány szóval intézi el. Soha nem olvastam még náluk olyat, hogy Khadim Ali 1556-os hadjáratának sorsdöntő jelentősége lett volna.
Esős nyári napokon
Duzzog nyaraló rokon.
Felhőzuhany-vízlepel;
Kánikula szünetel.
Csordogál sok új patak,
A lombok sóhajtanak.
Esős nyári napokon
Fut a toll a papíron.
Frissesség, csöndes eső,
Igazi író-idő.
Csendes eső szemereg,
Kedv és remény enyeleg.
Esős nyári napokon
Lét zenéje monoton.
Botorkálnak vén szelek,
Az Idő is szendereg.
Múlt napok romjainál
Csendben hűsöl a halál.
Állítólag ez megtörtént, méghozzá 1947-ben, a választás előtt, Kecskeméten.
——
Mindszenty József és Rákosi Mátyás egyszerre látogattak Kecskemétre. Ráadásul választás előtt.
Mindszenty érsek hatalmas, szabadtéri misét celebrált. Rákosi politikai nagygyűlést tartott. Légvonalban egy kilométerre sem voltak egymástól.
Nyár derekán
Fényesek az álmok;
Hívogat a Jövő,
Mint egy mosolygó zsarátnok.
Nyár derekán
A színek zenélnek;
Színesebb is, boldogabb is
Ilyenkor az Élet.
Nyár derekán
Zöldebbek a zöldek;
Hallhatjuk boldog sóhaját
A jó öreg Földnek.
Nyár derekán
Kékebbek a kékek;
A Hitek és a Remények
Fütyörészve élnek.
Nyár derekán
Sosem élünk félve;
Isten ilyenkor ad nekünk
Tartalékot
Télre.
TIZENEGYEDIK RÉSZ
A legénység apám embereinek segítségével partra vontatta a Tengerasszonyt, és megkezdődött a hajó átalakítása. A Tengerasszonyt átfestették, megfosztották nagyszerű kényelmi berendezéseitől, kicserélték az evezőket, és kerítettek egy erősen használt vitorlát. A hajó új neve Vízisellő lett. A kormányos irányításával még egy sor változtatást vittek véghez a hajótesten és a fedélzeten. Mindnek ugyanaz volt a célja: a Vízisellő úgy fessen, mint a legközönségesebb kereskedőhajó – amilyenből tizenkettő egy tucat.
SZÁZHETVENNYOLCADIK RÉSZ
Magánügyben a profán és a szakrális éppen annyira különbözik egymástól, mint a kukkoló státusza a résztvevőétől.
Ennek alapján tudjuk felmérni igazán a profán lehetetlenségét a költészetben.
Fülledt, ragacsos meleg
Zsibbasztóan ténfereg.
Perzsel, nyúz a levegő,
Elszivárog az Erő.
Száraz föld esőre vár,
Fulladozik a határ.
Fáradt, sivatag-korok
Egén közöny csámborog.
A szélben bogáncs forog,
Szépség, erkölcs – párolog.
Portengerbe fúlt a menny;
Trónuson zörög a szenny.
Poshadt kánon nyekereg,
Körülötte holt berek.
Valahol már fény lobog,
Jövő füstje gomolyog.
Mint vad, kemény égi kar,
NEGYVENHETEDIK RÉSZ
Most kezdődött azonban az ostromlottak számára a neheze.
A város védelme eleve nagyon nehéz volt, hiszen az amúgy is elégtelen tüzérség zöme a várban nyert elhelyezést. Horváth Márk nem akart a várból egyetlen löveget sem a városba telepíteni, mert az azzal a veszéllyel járt volna, hogy ha a török bárhol áttöri a város védelmét, elveszíti a lövegeket. Kettős veszteség lett volna: az ágyúk nemcsak az ellenség kezére kerülnek, de az haladéktalanul be is veti őket a vár ellen.
Továbbra is csak a Szép;
Ami természetes, ép.
Család, Szerelem, Haza;
Meg az Isten igaza.
Továbbra is csak a Jó;
Amíg élek: Anikó.
Valahol Kijev környékén egy szovjet alakulat hazatérését ünnepelte a lakosság 1945 őszén. Nagy volt az öröm, rohantak a szülők és feleségek, alig várták, hogy lássák a harcokat túlélt férjet vagy fiút. A gyerekek sikoltozva szaladtak a katonaruhában hazatérő apák elé.
A hadiözvegyek és hadiárvák otthon maradtak, még az ablakokat is magukra csukták. Vad fájdalmukban nem akarták a mások örömét látni.
A leszerelő bakákat tüstént megrohanta volna a rokonság, de a karhatalom megakadályozta. Előbb az ünnepség, utána ki-ki mehet haza a családjához. Sora van mindennek.
Méltóságos Hülyeség
Világot kormányoz,
Vezet rózsaszín piacú
Vész-utópiához.
Globalizált édenek
Jönnek akol végett,
Ott majd a sok kevert egyed
Haszonelven béget.
“- Gyerünk hát, gyermekeim!” -
Szól a Tőke néne. -
“Mostantól nem szaporodni,
Keveredni kéne!”
Méltóságos Hülyeség
Kegyelmes uralma;
Alkalmatlan, rossz vezetők
Aranykora van ma.
Bürokratikus agyaknak
Kedvez a mű-végzet;
Egyént és felelősséget
TIZEDIK RÉSZ
Szélfarkast reggel óta sehol sem láttuk, de ennek nem tulajdonítottunk különösebb jelentőséget, mert az utóbbi időben gyakran nyoma veszett. Apám délelőtt Yarim doktor kíséretében kijött a parkba egy rövid sétára. Hosszú idő óta először.
Ekkor érkezett meg a Tengerasszony kormányosa. A derék ember az emlékezetes asztlanti út óta mindenkinél jobban tisztelte apámat, és soha, egyetlen alkalmat sem szalasztott el, hogy háláját kimutassa.
SZÁZHETVENHETEDIK RÉSZ
A líra feladata az emberi lényeg, a belső emberi tartalmak kifejezése. Ez nem anyagi, nem kézzelfogható. Nem is piacosítható. Valami más, több attól.
Lusta felhők jönnek-mennek,
A kék Ég marad;
Néha mégis azt gondolom:
A világ halad.
Egyszer mindig eltűnnek a
Komor fellegek,
Akármennyi van belőlük;
Élni még lehet.
Egyszer elfagy, másszor megint
Virágzik az ág,
Lassan cammog előre a
Tohonya világ.
Lusta felhők jönnek-mennek,
A kék Ég marad;
Rossz anyagi haszonelvből
Hit sosem fakad.
Piacok rózsaszín egén
Feltámad a szél;
Tőke kacag, Isten pedig
Csendben mendegél.
NEGYVENHATODIK RÉSZ
Horváth Márk tehát úgy döntött, tovább védelmezi a várost, amíg csak lehetséges, az utolsó pillanatig.
Ha az egykori Szigetvár térképére nézünk, igazat kell adnunk neki. szánjunk rá azonban néhány percet, gondoljuk át, mit kellett mérlegelnie a várkapitánynak.
Mi szólt a város védelme mellett, és mi ellene?
Vegyük sorba!
A város védelme ellen:
Isten mustrája a Nyár,
Szépség-seregszemle;
Teremthet-e szebb jövendőt
Az Ember szerelme?
Kék nótát dalol az Ég,
A Jelen esendő;
Fontos dolgokról fog-e majd
Szólni a Jövendő?
Szabadság és Igazság
Perdül majd az élre?
Nem futnak-e a dolgok a
Jövőben is félre?
Isten mustrája a Nyár,
A Jövendő érik,
Vannak, akik szabotálják,
Vannak, akik élik.
Zöld muzsikát zeng a föld,
Virágillat éled,
Minden Nyáron szűz leányként