Nyári verejtékben úszik
A politika,
Jobbról csapkod,
Balról csapkod,
Jobbról hápog,
Balról hápog;
Mint egy úszni most tanuló
Kerge kiskacsa.
A Világ – globális;
A Haza – lokális;
Aki mindkettőt nem érti,
Nem lehet normális.
Egyik jobbról,
Másik balról
Nyögve fuldokol;
Összes ostobaságáért
Mindig mást okol.
Hol lehet most tiszta szívvel
Felsorakozni talán?
Tiszta szívvel,
Becsülettel
Csak a normális emberek oldalán!
ÖTVENEDIK RÉSZ
Új helyzet állt elő. A kapitány látta, hogy a várost tovább nem tarthatja. Itt lévő ágyúit a várba küldte, és a katonáknak is parancsot adott, hogy fokozatosan húzódjanak oda vissza. A várost most már sorsára kellett hagynia.
A város lángokban állt. Így került sor az ötödik rohamra. A védők ezzel is felvették a harcot, és csak lassan, öldöklő küzdelemben vonultak vissza a vár felé.
Ugrándozik a nyár-kópé,
A vén Nap kacsint;
A világban
Nagy Testvérek
Egymást marják
Szokásuk szerint.
A tükörből mindenkire visszanéz
Egy Én;
Mit ér az egyén?
Ezer bajra
Millió vigasz;
Sajnos tudjuk:
Egyik se igaz.
Jelen posványos tavából
Kéne Jövőt inni;
Könnyű lenne
Valamilyen hangos szónak
Hinni.
Magányosan,
A Lét peremén…
Mit ér az egyén?
Higgyük el,
Hogy Kánaán lesz
Egyszer volt, hol nem volt, valamikor a XIX. században volt egy magyar lapszerkesztő. Az egyszeri szerkesztő.
Igazából laptulajdonos volt, az érdemi munkát a segédszerkesztői végezték – éhbéren. Csak azokat igazgatta. amikor úgy hozta a kedve.
Mindazonáltal tisztességesen fizetett, és a korszak írói számára ez mndennél többet jelentett. Igyekeztek is kimutatni a hálájukat, mert tudták, hogy a szerkesztő lojalitást követel tőlük.
A Nap hőséggel kartácsol;
A Vihar?
Valahol távol…
A nyári ég visszahőköl,
Indulat lángol a hőtől.
Gondolatok tűkön ülnek,
Pattanásig megfeszülnek.
A Nap hőséggel kartácsol,
Sunyi homály poklot ácsol.
Sülve lapít az enyészet;
Strandon piheg tán a végzet.
Hőség vihog felhő mögül;
A fél világ már menekül.
A Nap hőséggel kartácsol,
Jövő hajója bukdácsol.
Vasbaglyai globál-szesznek
Globál mérget permeteznek.
TIZENHARMADIK RÉSZ
Bevezetek a parancsnok szobájába, ahol két álmos tiszt ült. Látszott rajtuk, hogy most ugrottak ki az ágyból. Az orruk elé dugtam a parancsot, és várakozásteljesen megálltam. Láttam, amint összevillan a szemük.
- Nem – csóválta fejét a borzasabb. – Ez valódi. Látod? Őfelsége kézjegye.
- Kételkedni merészeltek őfelsége parancsában? – kérdeztem kihívó hangon, és a kardomhoz kaptam. A mögöttem álló Banaka úgyszintén.
SZÁZNYOLCVANADIK RÉSZ
Most kell újra feltennem a kérdést:
v Vajon minden, a közönséggel kommunikálni képtelen költőt meg nem értett zseninek kell tekintenünk? Meddig még? Örökre?
A válasz egyértelmű: Nem.
Vajon minden, a közönséggel kommunikálni képtelen költőt meg nem értett zseninek kell tekintenünk?
Nem árt tisztázni, hogy voltaképpen mit is jelent a „meg nem értett zseni”. Ebben a fogalomban két, egymástól merőben eltérő karakter mosódik egybe.
Aki elmegy, megsiratjuk,
De ha egyszer visszajön;
Felragyog az Otthon arca,
Árad a tisztes
Öröm.
Más meg végleges szándékkal
Búcsútlan világnak áll,
Pörét vesztve a világban
Meghalni
Hazatalál.
Aki örökre elmenne,
Ne tartóztassuk tovább,
Mi nem neveltük olyanná,
Hogy szeresse
A Hazát.
Ha egyszer csonttá fagy rajtunk
Az Idő, a vén kabát;
Gyermekeink,
Unokáink
Öröklik majd
A Hazát.
Nem keresünk ellenséget,
NEGYVENKILENCEDIK RÉSZ
Khadim Ali úgy gondolta, eljött ez ideje annak, hogy közvetlenül a várat is támadja. Ezért a török június 21-én, az ostrom tizenkettedik napján ágyútelep építésébe fogott a vízimalomnál, a vár délkeleti szögletbástyájával szemben. Eleve jól védett ütegállásnak készült, négy nagy kaliberű ostromágyút és három tarackot telepített belé a török tüzérség. Az egész ostrom folyamán ez lett a támadók legveszélyesebb ágyúállása.
Fülledt nagy melegben
Még szellő se rebben,
Hétköznapok fuldokolnak
Egyre nehezebben.
Torlódnak az évek,
Idő-tűzben égnek;
Emlékek áradatában
Úsznak a remények.
Ember néz az égre,
Reszket puha Béke,
Két szelet idő-kenyérnek
Nyár a tölteléke.
Fülledt, nagy melegben
Lét függönye lebben,
Izzad a kis gnóm Jövendő
Mind keservesebben.
Nem látszik a felleg,
Propaganda billeg,
Szétfőnek a liberális,
Globális idillek.
Egy választáson történt, az 1880-as évek közepén, valahol Magyarországon.
—-
A kormánypárti jelölt megtollasodott iparbáró volt, aki tényleges bárói címet is vásárolt magának a királytól. Tartott azonban ellenfelétől, a híres magyar tudóstól. Mindenképpen ő akart a képviselő lenni, és úgy gondolta, napnál világosabb, hogy erre csak ő alkalmas. De mi lesz, ha ezek a buta polgárok és még butább parasztok mégse rá szavaznak?
Valahogy meg kellene győzni őket! De mivel?
Valami kézzelfogható dologgal!
Panaszkodik, aki fél,
Butul, aki szesszel él;
Kisvilágát megszentelni
Csak az képes,
Aki igaz szívvel
Él.
Ricsajozik a profán,
Mászik az uborkafán;
Azt hiszi:
A több fogyasztás
Jobb életet ad
Talán.
Kapzsi háttérhatalom
Gubbaszt a lét-romokon;
“Szabad” piac-édenkertet
Ural
A dollár-pofon.
Minden anyag,
Semmi lélek…
Profánföldön – nincs is Élet.
Panasz-puszta, Harag-patak;
Tévé rágta porsivatag.
TIZENKETTEDIK RÉSZ
Intettem a kormányosnak, mire a Vízisellő irányt változtatott, és megközelítette a Tengeri Szellőt. Ez nem volt túlságos vakmerőség, kíváncsiskodni mindenki szeret.
- Micsoda pompás hajó! – kiáltottam a tisztek felé. – Nem eladó?
- Kéne mi, fickó? – felelte a kövérebbik. – Sose lesz a tied!
- Melyik asztlanti hajóépítő műhelyben készülnek ilyen remek hajók? – próbálkoztam tovább.
SZÁZHETVENKILENCEDIK RÉSZ
A költészet tehát sohasem profanizálódhat – illetve profanizálódhat, de ezzel elveszíti jelentőségét, és nem képes betölteni küldetését. Utóbbival kapcsolatban azt mondhatjuk, jelenlegi kanonizált profán költészetünk nemcsak nem tudja, egyértelmű, hogy nem is akarja felvállalni a feladatait.
A Kezdetektől egész mostanáig
Itt élünk Európa közepén;
Múltunk véres,
Jövőnk bizonytalan,
Mint minden más népé
E földtekén.
Ezer függönyű homályban
A Kezdet;
Hogy jöttünk, vagy nem jöttünk valahonnan,
A história erről csak dadog,
De itt kell boldogulnunk,
Magyarok.
Itt még a szél is magyarul susog,
Itt lettünk önmagunkká,
Itt rejlik Múltunk,
Jövőnk,
Magyarok.
A Kezdetektől egész mostanáig
Él Nyelvünk,
Él lelkületünk vele
NEGYVENNYOLCADIK RÉSZ
Itt egy pillanatra meg kell állnunk.
Nem árt, ha rögzítünk egy igen fontos tényt. Khadim Ali pasa most tárgyalt, 1556-os hadjárata pontosan modellezhetően megmutatja, mire képesek a magyarországi török haderők a szultáni hadak megjelenése nélkül.
A jelenlegi történetírásunk a kor harcait elemezve a szultán részvételével zajló, nagy török hadjáratokra összpontosít, ezt az esztendőt néhány szóval intézi el. Soha nem olvastam még náluk olyat, hogy Khadim Ali 1556-os hadjáratának sorsdöntő jelentősége lett volna.
Esős nyári napokon
Duzzog nyaraló rokon.
Felhőzuhany-vízlepel;
Kánikula szünetel.
Csordogál sok új patak,
A lombok sóhajtanak.
Esős nyári napokon
Fut a toll a papíron.
Frissesség, csöndes eső,
Igazi író-idő.
Csendes eső szemereg,
Kedv és remény enyeleg.
Esős nyári napokon
Lét zenéje monoton.
Botorkálnak vén szelek,
Az Idő is szendereg.
Múlt napok romjainál
Csendben hűsöl a halál.
Állítólag ez megtörtént, méghozzá 1947-ben, a választás előtt, Kecskeméten.
——
Mindszenty József és Rákosi Mátyás egyszerre látogattak Kecskemétre. Ráadásul választás előtt.
Mindszenty érsek hatalmas, szabadtéri misét celebrált. Rákosi politikai nagygyűlést tartott. Légvonalban egy kilométerre sem voltak egymástól.
Nyár derekán
Fényesek az álmok;
Hívogat a Jövő,
Mint egy mosolygó zsarátnok.
Nyár derekán
A színek zenélnek;
Színesebb is, boldogabb is
Ilyenkor az Élet.
Nyár derekán
Zöldebbek a zöldek;
Hallhatjuk boldog sóhaját
A jó öreg Földnek.
Nyár derekán
Kékebbek a kékek;
A Hitek és a Remények
Fütyörészve élnek.
Nyár derekán
Sosem élünk félve;
Isten ilyenkor ad nekünk
Tartalékot
Télre.
TIZENEGYEDIK RÉSZ
A legénység apám embereinek segítségével partra vontatta a Tengerasszonyt, és megkezdődött a hajó átalakítása. A Tengerasszonyt átfestették, megfosztották nagyszerű kényelmi berendezéseitől, kicserélték az evezőket, és kerítettek egy erősen használt vitorlát. A hajó új neve Vízisellő lett. A kormányos irányításával még egy sor változtatást vittek véghez a hajótesten és a fedélzeten. Mindnek ugyanaz volt a célja: a Vízisellő úgy fessen, mint a legközönségesebb kereskedőhajó – amilyenből tizenkettő egy tucat.