lnpeters blogja

ELSŐ RÉSZ

Prológus

Sokszor volt, hol nem volt…

Sokszor volt három testvér…

Nem tudom, igazából mikor kezdődött a történetünk – annyira nem hosszú az emlékezetem. Élünk egyik életről a másikra, és gyakran találkozunk, ami az esetek többségében nem kellemes.

Kavarognak a korok, jó idők, rossz idők. Békés korszakok, háborús korszakok.

Ők ketten mindig tudják, hol a helyük – én csak keresem. Nem vagyunk egyenlők. De – a Nap rám is ugyanúgy ragyog.

X

SZÁZHATVANNYOLCADIK RÉSZ

Az egyetemes felelősség azonban kizárólag akkor érvényes, amikor a költő – költőként nyilvánul meg. A költőnek, mint magánszemélynek éppen akkora a felelőssége, mint bármely más magánszemélynek.

Ezért világosan el kell különítenünk egymástól a költő és a magánszemély státuszát.

Amikor először közétek léptem,

Szeptember volt,

Dalolt a sok virág,

S az égben szállt az illatáradat…

Nehéz lesz majd megszokni

A hiányotokat…

Elbűvölő kis csapat voltatok.

Sok bájos fiatal,

A többség mindig tudta, mit akar,

Szent varázslat időzött rajtatok,

Míg el nem űzte

Csacsogásotok.

Művészpalánták,

Táncosok,

Zenészek;

Jó lenne már tudni, hogy a jövendő

A számotokra majd mit tartogat.

Nehéz lesz majd kezelni

A hiányotokat…

Okoskodó hitetlenség világa;

A vén irigység kegyet gyakorol,

S piac-illatú búcsúcédulák

Kínálják a műanyag üdvösséget.

Mégis,

Mégis…

Az Idő nekünk itt adott helyet,

Élnünk csak itt lehet.

Okoskodó hitetlenség világa,

Legfőbb törvénnyé lett a kapzsiság,

S a piacgazdaság előnyeit

Mutatja tömérdek hajléktalan.

Mégis,

Mégis…

Itt élünk,

Itt halunk;

Tisztességesek

Itt maradhatunk.

Okoskodó hitetlenség világa,

HARMINCHETEDIK RÉSZ

Az év elején Szigetvár parancsnoka Zeöld István, mint „locumtenens” azaz helytartó. Horvát Stančić Márkot február tizenharmadikán iktatják be a várkapitányságba.

Szulejmán szultán elégedetlen volt a budai pasával, elsősorban azért, mert Tojgun nem tudta elfoglalni Szigetvárt. Az uralkodó leváltotta a pasát, és a helyébe Khadim Alit nevezte ki.

Manapság nagyon elszaporodtak a futballmeccseken a piros lapok. Régebben sokkal kevesebb volt a kiállítás, de ezek gyakran a mai következményeknél nagyobb vihart kavartak.

Labdarúgó-világbajnokságon nem is egyszer fordult elő, hogy a kiállított játékos nem volt hajlandó elhagyni a pályát, és rendőröknek kellett levezetniük a gyepről.

Az 1966-os angliai világbajnokság Anglia-Argentína mérkőzésének 37. percében a német Kreitlein játékvezető kiállította az argentin Rattint. Azaz, csak kiállította volna…

Berohantak az argentin vezetők, tíz percig állt a játék.

Önfeledt, huncut napsugár

Ficánkol a fák felett,

Madárcsicsergő reggellel

Kacag ránk a Kikelet.

Eljutott hozzánk a Tavasz,

Örömkapu nyitva áll,

Nincs törvény, hogy végtelenből

Kinek-kinek mennyi jár.

Öröm analfabétái,

Szegény mai emberek;

Tavasznak örvend az Isten,

Csak az ördög kesereg.

Gyors az idő, fogy az élet,

Mint árnyékból szőtt kabát;

Az “előkelő” komorság

Kirabolja önmagát.

Tele örömmel a világ,

Aki tudja, élvezi,

SZÁZHATVANHETEDIK RÉSZ

Hogy is hangzott a kérdés?

v     A költő lehet felelőtlen, de a társadalomnak el kell tartania, és csodálnia kell őt?

Egyértelmű és nagyon határozott „nem” a felelet. Nem. A költő semmiképpen sem lehet felelőtlen. A felelőtlen költő – nem költő.

Ötven év felett vagyok,

Nem számít a látszat,

Festett szivárvány nekem már

Végzetet nem játszhat.

Kenyerem javát eszem,

Magam lábán állok,

Tekintélyre, kánonokra

Régen fittyet hányok.

Nyüzsögjenek a sznobok,

A divat-modernek,

Műanyag művész-allűrök

Úgyse érdekelnek.

Ötven év felett vagyok,

Még bennem a lélek,

Élek, hogyha még élhetek,

De halni se félek.

Harsogó Tavaszban

Mosolyog az ég,

Újra lendül a csikorgó

Vén világkerék.

Virágpompa hátán

Lovagol a szél,

Fenn az égen álmodozó

Öröm mendegél.

Menekülő téllel

Tűnik el a lom;

Isten arcán újra felragyog

Az Irgalom.

Harsogó Tavaszban

Fényes sejtelem:

Sose múlik el a világból

A Szerelem.

Néha a színész írja át a darabot.

Egressy Gábor a nagy idők kiválósága volt, előbb vándorszínész, majd a Nemzeti Színház hőskorának egyik leghíresebb tagja. A szabadságharcban honvédtisztként harcolt.

Egressy a nagyon öntudatos színészek közé tartozott, és erről néha meglepő szituációkban tett tanúbizonyságot.

Egy akkor népszerű darabban, Augier - Az arcátlanok című vígjátékában egy büszke és fennhéjázó márki szerepét osztották rá. Az első olvasópróbán a kollégája – szerepe szerint – dühösen rárivallt:

- Én önt, márki, ezennel arcon ütöm!

Fut az Idő velem,

Nem szegem le fejem:

Van KIT féltenem.

Amíg szememben fény villan,

Míg a létem el nem illan,

Maradj velem soká!

Közös múltunk – meleg dunna;

Ráterül a holnapunkra.

Jelenünk – sejtelmes álom,

Közös hitben, közös ágyon.

Fut az Idő velem,

Van KIT féltenem.

Drága Feleségem,

Maradj velem soká!

SZÁZHATVANHATODIK RÉSZ

Tehát:

v     A költő lehet felelőtlen, de a társadalomnak el kell tartania, és csodálnia kell őt?

Ezek szerint a költő esetleg valamiféle – celeb?

Erre a kérdésre egyáltalán nem könnyű a felelet.

Ha bárkit megkérdezünk, elsőre valami olyasmit felelne, hogy a kettő nem tartozik egy dimenzióba, de ez nem ilyen egyszerű.

Mi a líra?

Talán bizony ködtakarós,

Iszapszürke,

Kócos, borzas

Szóözön?

Tiszta szónak,

Olvasónak,

Magyar múltat folytatónak

Talán vissza se köszön?

Vagy esetleg

Mesterséges,

Émelyítő

Füsttömeg?

Sárban csúszik,

Se ritmust,

Se igaz utat

Nem követ?

Ez lenne talán a líra?

Műkoszorú üres sírra?

Dadogó, petyhüdt halandzsa?

A sátán koszlott bakancsa?

Mákonyok gerjesztik csupán,

S nem műveli, csak sarlatán?

HARMINCHATODIK RÉSZ

Az 1556-os esztendő elején járunk, mindenki tudja, hogy Szigetvárt ebben az évben újabb támadás fogja érni. Ennek ismeretében vessünk még egy pillantást az előbbi táblázatra:

Zeng a Tavasz,

Tűz a Nap,

Testesül az álom;

Nyári Jövő duruzsol már

Ezernyi virágon.

Éled a Hit,

Kék az ég,

Mosolyog a Béke,

Önbizalom a világnak,

S az Embernek éke.

Kacag a szél,

Zöld a fű,

Virágok dalolnak,

A pirosló hajnalokból

Integet a Holnap.

Egy jelenlegi, kazalnyi díjjal rendelkező kanonizált költőnagyság néhány évvel ezelőtt megállt a Veres Pálné utca 36. előtt. Elnézegette Vitkovics Mihály szép emléktábláját.

- Látod? – kérdezte az ismerősét.

- Mi benne az érdekes?

- Vitkovics Mihály. Sokkal jelentősebb vagyok nála. Vajon az én házamon lesz tábla, ha meghalok?

- Lesz!

- Ugye, ugye. És mit írnak majd rá?

- Szoba kiadó!

Tavaszi fák virágsátra

Szegélyezi az utat,

A lelkünkben újjáéled

Az Élet,

S a Feladat.

Vidám szellők portyázgatnak

Ébredező utakon,

Kitartásért, helytállásért

Szerelem

A jutalom.

Magához tért az öreg Nap,

Sugarait ontja már,

Aki ilyen szép tavaszban

Élni nem szeret:

Szamár.

Tavaszi fák virágsátra

Enyhe szélbe bólogat,

Lelkesedést követel már

Az Élet,

S a Feladat.

SZÁZHATVANÖTÖDIK RÉSZ

Hideg szélben  gólyahang,

Tétován szól a harang.

Mélabúnk negyven arasz,

Késlekedik a Tavasz.

Hallja a Nap a szelet,

S hideg kézzel integet.

Hideg szélben gólyahang,

Pöröl érdem meg a rang.

Komor szellő méreget

Kultúr-skizofréneket.

Nyegle reménytelenek

Raja díjjal enyeleg.

Hideg szélben gólyahang,

Bajra vágyik a bitang.

Misét játszik a duda,

Bölcset oktat a buta.

Csalánt újít a berek,