hzsike blogja

Ne félj fiam!

Beküldte hzsike - 2014, november 18 - 11:47
H.Gábor Erzsébet
Ne félj fiam!
 
Ne félj fiam, amíg én itt vagyok,
vigyáznak ránk a néma csillagok,
s a Hold is, nézd! - akár egy égi szem,
jövőt ragyog, és én azt elhiszem.
 
Tiéd fiam, ott fenn a messzeség -
erőd, hited, remélem lesz elég;
hosszú az út, de tudd, hogy érdemes -
fáklyád leszek, hát indulj, ég veled!
 
Nem mondom azt, hogy könnyű lesz, fiam -
tavasszal még a jég is megrian -

Őszülő lankák

Beküldte hzsike - 2014, november 14 - 14:32
H.Gábor Erzsébet
Őszülő lankák
 
Őszülő lankák árva ölében,
nem meredez már réti virág,
varjak a földön, varjak az égen,
leskel a metsző téli világ.
 
Rőt leveleknek száraz siráma
zizzen a légben - oly keserű,
lombok palástja hullik alája,
szél-zene hallik, bús hegedű.
 
Mégis reménylőn kel fel a nap ma,
szánva a fákat átöleli,

Őszutó

Beküldte hzsike - 2014, november 6 - 14:33
Versemet, Máté Sándor:Ősz
c. gyönyörű festménye ihlette.
 
H.Gábor Erzsébet
Őszutó
 
Fák tövében dús avar,
száraz ágat szél zavar -
úgy danászik. Rőt a nap,
gazdag keblű ősz arat.
 
Tarka lombok ringanak,
gally úszik a híd alatt -
enyészet a sorsa már,
pusztulás mi rája vár.
 
Ám a nap még ünnepel,
rozsdaszínű fényt rezel,

A hős

Beküldte hzsike - 2014, október 26 - 11:41
H.Gábor Erzsébet
A hős
 
Féktelen szárnyak vad suhogása -
alkonyi csendre robban a zaj,
éji időnek furcsa tusája,
fülsiketítő, égi ricsaj.
 
Tollpihe szállong, cseppen a vér is,
karmok a húsba vájnak heget,
ösztönök harca - vesztüket érzik -,
varjak borítják fenn az eget.
 
Vészmadaraknak hangja, ha hallik,
félni kezd egyből mind, aki él,
háború van fönn, nagy csata zajlik,

Egyszer majd

Beküldte hzsike - 2014, október 18 - 20:08
H.Gábor Erzsébet
Egyszer majd
 
Egyszer majd még versbe fonlak téged,
szép szavakba szőve színeid,
elmesélem milyen is volt véled,
megidézve múltunk ízeit.
 
Belefonom szemed türkiz fényét,
bőröd őszi esőillatát,
szád húsának édes ízű mézét,
íriszednek kéklő csillagát.
 
Mosolyod is benne lesz a versben,
s az a drága, kisfiús öröm -
ott dalolt a mindenség a percben;

Légy te a vétkem!

Beküldte hzsike - 2014, október 13 - 20:03
H.Gábor Erzsébet
Légy te a vétkem
 
Ázik a szívem a bíboresőben,
alkonyi fénynek a vére csorog
- mennyire fáztam az árva időben -,
bennem a tűz heve újra lobog.
 
Annyira jó nekem égni tevéled,
dúdol a szél is, a mennybe repít;
oly gyönyörű, hogy a múlt ma feléledt -
perzsel a lángja, az égre feszít.
 
Jöjj ide kedves, a csókod a vétkem,
éhemet enyhíti méze - siess!

Őszi nyár

Beküldte hzsike - 2014, október 11 - 20:11
H.Gábor Erzsébet
Őszi nyár
 
Múlik a nyár, ám tűzragyogását érzi a rét még!
Játszik a napfény, színe aranylik, mennyei szépség -
mennie kell, mert sorsa elől biz nem menekülhet,
szárad a fű, és sárgul a lomb - már ősz szele sürget.
 
Gazdag a termés, bő leve csurran, méze a nektár -
vágya toroknak, dús aromájú óbora lett már!
Jó nagyanyámnak vén kosarában gesztenye - barna.
Véka ölében, konyhasarokban hallgat az alma.

Örömzenész

Beküldte hzsike - 2014, október 7 - 16:55
H.Gábor Erzsébet
Örömzenész
 
Ki ért meg mondd, örömzenészt,
akit annyi bánat emészt,
kinek láza mindig magas,
útja is kín, lucskos saras,
azt, kit örök kétség kínoz,
s körbe fonja furcsa mítosz.
 
Ki érti meg fájó baját 
- miért hordja így a haját? -,
mitől morcos este, reggel,
s miért zsémbel, hogyha felkel?
De ha ékes dalra fakad,
szíve mindig kettéhasad,
 

Szüret

Beküldte hzsike - 2014, október 4 - 14:36
H.Gábor Erzsébet
Szüret
 
Gazdag a termés, rózsaszín fürtök
csüngnek az indán - szél dala száll,
puttony a háton, jókedv a dombon -
fárad az ember, zsibbad a váll.
 
Gyermekkacajtól hangos a környék,
kedves a fülnek, drága zsivaj,
csurran a lé, úgy gyöngyzik a habja -
nékik a must most mézes ital.
 
Hűvös a pince, büszke palackok
őrzik a múltat - régi regék,

Csurran a must

Beküldte hzsike - 2014, október 2 - 10:41
H.Gábor Erzsébet
Csurran a must
 
A tőkén duzzadt, dús gerezd,
szüretre hív ma - integet.
Csurran a must, az ifjú bor,
s míg mézes íze szádra forr,
a lelked kertje gazdagon
virágot bont az ajkadon.
 
Rőtszín a lanka, szól a dal,
zümmögve szálldos méla raj,
szirupos, édes illatár,
indiánsátrat vert a nyár.
Bacchus is boldog, tűz a nap,
tücsök zenél a fű alatt.
 

Anyám csak ül

Beküldte hzsike - 2014, szeptember 25 - 12:00
H.Gábor Erzsébet
Anyám csak ül
 
A fejfa barna, búskomor,
a síron mindig új csokor;
anyám sötétbe öltözött,
szívébe bánat költözött.
 
Merengve ül, és várja őt,
a szoba nagyra, tágra nőtt -
egyedül nem kell reggeli,
apám a minden volt neki.
 
Emléke gyakran visszaring -
szekrényben lóg a tiszta ing,
senki se hordja - árva sors,
gazdátlan már a sánta korcs.
 

Szárnyra kapva

Beküldte hzsike - 2014, szeptember 19 - 17:23
H.Gábor Erzsébet
Szárnyra kapva
 
Furcsa csendű szürkeségben élek,
nappal minden perc oly végtelen,
ám amikor átölel az este, 
elindul az álmom énvelem.
 
Szárnyra kapva repítnek a vágyak,
arra, ahol sose jártam még,
utat látni fényt szitál egy csillag,
s kísérőmül reményt ad az ég.
 
Szállok, s ahogy ablakodhoz érek,
törékeny kis madár leszek én,
s meglesem a drága kisszobádat,

Az élet érett óbora

Beküldte hzsike - 2014, szeptember 18 - 15:11
H.Gábor Erzsébet
Az élet érett óbora
 
Ne tékozold el jóbarát,
az élet érett óborát -
kortyonként idd, hogy töltsön el,
s amíg az érzés átölel,
örülj, hogy vagy, hogy létezel -
nem baj, ha néha vétkezel!
 
Az ember tudja, érzi azt,
mi nyújthat néki szép vigaszt -
hát élj vele és dalra fel,
ne bánd, ha senki nem felel!
A jó, az mindig fegyver is -
a testes bor a mennybe visz.

Téged keresni

Beküldte hzsike - 2014, szeptember 6 - 17:21
H.Gábor Erzsébet
Téged keresni
 
Csak álltam a parton és néztem a tájat,
a bús buzogányok barna fejét,
a szél simogatta lágyan a fákat,
s én hallani véltem egy régi regét.
 
A tó körül nádas, s a friss üde illat,
egy percre az emléked hozta felém,
s mint mikor lelkedben fénykapuk nyílnak,
e szépség a parton úgy lett enyém.
 
Hallani véltem a hangod a szélben,
s a két karom tárva vártalak ott -

Mért kell a harc?

Beküldte hzsike - 2014, szeptember 4 - 21:53
H.Gábor Erzsébet
Mért kell a harc
 
Mért kell a harc mondd? Háború, könnyek,
özvegyek, árvák, aknamező.
Gyermeket, asszonyt, ifjakat ölnek -
őrizi őket bús temető.
 
Mért kell a gazság kétszínű arca,
mért nem a jó kell - s mért csak a vér?
Mért nem a józan, mért kell a balga?
- holtnak a könny már nem sokat ér.
 
Ember az ember farkasa lett már,
nincs szeretet és nincs kegyelem -

Esőfohász

Beküldte hzsike - 2014, szeptember 3 - 08:13
H.Gábor Erzsébet
Esőfohász 
 
Szinte lángol, ég a nap,
sír a föld az ég alatt,
szirma szárad, nincs virág -
szomját oltni’ inni vágy
minden ember, minden állat,
büntet az Úr - nincs bocsánat!
 
Mi lesz vélünk Istenem?
- szikkadt talaj nem terem!
Búzaföldbe hal vetés,
minden nap egy temetés.
Foszlós kenyér miből legyen?
Szegény ember nincs mit egyen!
 

Lehetnék láthatatlan

Beküldte hzsike - 2014, szeptember 1 - 11:23
H.Gábor Erzsébet
Lehetnék láthatatlan én
 
Lehetnék láthatatlan én,
szemedben lázas vágyú fény -
meggyújtva téged legbelül,
s lebegnék észrevétlenül,
akár egy szellemszárnyú lény.
Lehetnék láthatatlan én,
 
ki, lopva régi székre ül,
s szemére álom szenderül;
vagy szállnék ágyad szélire
- mint árva, néma tollpihe -,
s nézném a fáradt arcod ott,
redőzött, ráncolt homlokod,
 

Oldalak