Blogok

Bús, csepegő január

Hópehely lovagra vár.

  Mysty Kata
  Rag-rímes
 
Konok korok cammogjatok, jég alattatok!
Korcsolyapálya tereken araszoljatok.
Magatokra hébe-hóba havat sózzatok,
Hóról hóra- nincsen hóval - ne habozzatok!
 

A végtelenbe futó csalfa idő

ma rád kacsint, játszik veled,

most élj, alkoss, szeress,

mert e csapodár szerető

holnap már másra nevet...

Szilánk, fagyöngy, csillám, ha önt
szemedbe fényt, bevésve tűnő időt.
Kitörölhetetlen letét, bújik, legyőz.
Legyez hiú remény, nem is kevés.
Rebben redőny, szemen fedél...
Vigyázz fiú, megégsz! Miért? Ma tőrt

Ellebeg nárcisz életű vágy. Hív

ezer életút, járhatom bárhogy...

Lázba hoz, villanyoz csillagtekintet.

Fényesen pisladoz, hívnak,  legyintek;

Hagyjatok élni, hagyjatok égni!

Kornyadoz, összeér, ráncba fog szenvedély.

Rád hunyom csak szemem álmatag ásítón

Máma csak árva még tekintetem.

Ébredést tettetem. Jaj, nehogy félre értsd!

Csak érted erőltetem. Őstetem.

Érted-e? Balgaság! Elcsukló hangszínek.

Némaság. Zagyvalék némileg az egész...

Cselvetés, gáncsadás, tőrbe csal mind a vágy.

Az idő leterítette elém

kimért futószőnyegét,

mögöttem feltekeredik,

lassan utolér, s előttem a Vég.

Első felvonás:

Tiszta, fehér papír,

rajta tarka világ,

vidáman táncolnak

játékos figurák.

Vonalak közt sorban

ákom-bákomok,

huncut kis szamárfül

egy tintapacára

nevetve köszön.

Második felvonás:

Piros a tinta,

vörösek a szívek,

illatos a könyvlap,

titkokat rejtenek

vágyakozó kornak.

Örült, vad ötletek,

összegyűrt oldalak.

Tombolnak a zenék,

sok szép remény ébred,

indul a nagybetűs Élet.

Mysty Kata
Lelki boldoggá lenni
 
Némán kér,
nem követel,
mint tengervíz
partot mos
a lelkünk ...
a csönddel úgy evez...
Az önzőség árja
sodor hullámon át
kínkeservesen.
 
Mindig az kell,
ami testközeli!
A test ördögét
elűzni és lelki
boldoggá lenni
kellene,
és nem válni
Lelki hajótörötté ...

X

H.Gábor Erzsébet

Álmomban könny voltam

Álmomban könny voltam hegytetőn,

gurultam lefelé reszketőn,

könnyelmű tett volt és ostoba,

beivott száraz út vén pora.

Egyetlen kisgyöngyöm elgurult,

aprócska csigaház ráborult -

ki tudta, hogy arra mész haza?

 - senki sem járt ott már éjszaka.

A csizmád keménye eltiport,

lepkényi éltem csak ennyi volt -

gyöngyházam megroppant, elrepedt,

s álmom egy perc alatt semmi lett.

Könnyed gördült, arcod gyöngye
út porába, földgöröngyre.
Angyalvér az? Égi harmat?
Öröm cseppent, vagy fájdalmad?

Mit sem változtat a tényen,
hogy az ősz járt az ösvényen;
áldás érte az úti port,
amit eddig csak lúd tiport.

Arra én már félve lépek,
eltaposni szörnyű vétek,
hisz az a csepp lelked része,
s jaj, ha tudná az egésze,
hogy én mily óvatlan voltam,
álma hullna porba holtan.

2014. jan. 16.

Száztizenegyedik rész 

A közönséggel szembeni felelősségnek számos aspektusa van, és mindenféle prekoncepcióval ellentétes.

Hogyan is állunk a ragrímekkel?

Nem kívánok most a rímről, erről az igen fontos verstani elemről átfogóan írni, hiszen nem kicsi anyag. Aki behatóan szeretné tanulmányozni különböző formáit, fajtáit, képleteit, annak ajánlom az interneten fellelhető anyagot, illetve Hegedüs Géza A költői mesterség című remek könyvét. A különböző irodalmi portálokon, és elsősorban itt az Élő Magyar Líra Csarnokában szerzett tapasztalataimat szeretném megosztani Veletek, elsősorban a rímek igen gyakran használt válfajáról, a ragrímről.

Csorog a nap.
Zúg a harang. Talán valakit temetnek.
Moccanatlan minden árnyék.
 
Tompa a fény.
Enyhe a szél. Száradó ruhák remegnek.
Félig csupaszok a fák még.
 
Halott a kert.

Ezt a versemet 2005-ben írtam.
Amikor elolvastam Szilágyi Ferenc (Hubart) Koldusmonológ
című versét, eszembe jutott ez a vers...

Mysty Kata
Tényleg szerelem?
 
Bár tudnám mi ez, tényleg szerelem?
Merengve kérdem: mi történik velem.
Mint csillámló cseppek télen a havon ,
Úgy játszadoznak gondolatim, s hagyom.
 
 Én is sejtem csupán, de hallgatok,
 Hallgatni arany, s te is így gondolod?
 A napsugár fénye csak alig halványlik,
 a holdfény arca is sápadtan világít.
 
Tudjuk mi ezt titkolt vágyakba ölve,
Fáj és fojt belül a meg nem élt élet,
"Ha balgaság, ha tévedés, legyen "

Nem az én világom e mai világ,

nem tanultam a holnaptól félni,

máshogy ismerem a matematikát,

de most kell a dolgozatot megírni.

Adjatok nekem a mához egy puskát,

hogy el ne bukjam, talán megéri...

majd jól célzok, és megtanulom talán,

ezt a világot hogyan kell túlélni.

Színészek vagyunk,

játszunk egy egész életet.

Mikor már játszani nem tudunk,

kiírjuk magunkból az igaz verseket.

Mégis azt mondom,

játszani jó, játssz, amíg lehet,

amíg ott állunk fenn a színpadon,

addig te játszol, s nem az élet veled.

Ez a világ, jóemberek,
csak egy léggömb, fényes, kerek
buborékja szappanhabnak -
színes álmok szétpattannak!

Csillagos ég a kupola,
szélzene szól, mint fuvola.
Selyemfüves szép pamlagon

Januári csúf eső,

Bánatok csorognak,