Anyámra gondolok
Beküldte zelgitta - 2016, február 29 - 21:02
Születésnapomon Anyámra gondolok,
szívem dobban, mint akkor együtt vele,
milyen volt terhe alatt, várt-e boldogan
míg havat kavart a kertben fagy szele?
Ismerős bizsergés fátylat sző szememre,
gördül a hála-könny múlt útján tova,
hol ruhát mos Anyám, s patakcsobogásnak
társul szegődik madarak dalkara.
Hull az emlékezés, zakatol a vonat,
biztonság a kéz, nem történhet bajom,
ha bánat fon rám csendet vagy kétség gyötör,
őnála van vigasz, örök oltalom.
Aztán napra éj szállt és évekre évek,
felnőtt a gyermek, ásít az őrző hon,
Jóanyám csak vár, és kék szeme harmata
bánat-permetet szór levélpapíron.
De már ez is a múlt, elmentek az őrzők.
Félve lépkedek, megkondul a hiány,
feltárul az ajtó, de benn senki nem vár,
csak egy bús repedés a fal oldalán.
Hozzászólások
hzsike
2016, február 29 - 21:28
Permalink
Kedves Brigitta! Szeretettel
Kedves Brigitta!
Szeretettel gratulálok szép versed Parnasszusra kerüléséhez Szerkesztőségünk nevében.
Zsike :)
zelgitta
2016, március 1 - 19:38
Permalink
Köszönöm. Úgy látom jó helyre
Köszönöm. Úgy látom jó helyre kerültem.
Bieber Mária
2016, március 3 - 17:06
Permalink
Elszoruló torokkal olvastam
Elszoruló torokkal olvastam szép, emlékező versedet, kedves Brigitta. Elmentek az "Őrzők", bizony, elmentek... Gratulálok szép versedhez.
Bieber Mária
(Hespera)