lnpeters blogja

A Csend himnusza

Erkölcsi vakáció,
Tiszta koncentráció,
Rend alapja lent és odafent,
Isten is a szent csendben teremt,
A Csend,
A Szent, a
Szép
Tiszta
Csend,
A Csend,
Nagy pillanat előhírnöke,
Szent örömök építőköve,
A Csend,
A szent, a tiszta Csend.

Pihenő az utakon,
Barátság és nyugalom,
Ahová a zaj nem özönöl,
Minden buta lármát eltöröl,
A Csend,
A Szent, a
Szép
Tiszta
Csend,
A Csend,
A Lélek szent ünnepi ruhája,
Az Isten meghitt adománya...
A Csend,

Rosszullétek buta napján

Rosszullétek buta napján
Állok, mint vércsepp a szablyán.

Rossz, förtelmes záporokat
Fagyszürke közöny váltogat.

Tanácstalan köd és pára
Csalogat az éjszakába.

Ádvent összeszedi magát,
És ballag a sárban tovább.

Isten ad még Jelet?
Talán...
Rosszullétek buta napján.


 

Gonosz decemberi eső

Gonosz decemberi eső,
Apad a Hit és az Erő.

Eső, hideg és áldatlan,
Ömlik egyre szakadatlan.

Eső kívül,
Ádvent belül;
Isten néz a felhők mögül.

Jövőre addig van igény,
Amíg el nem fogy a remény...

Lélekmadár soká győzi,
Sár-csüggedés meg nem főzi...

Gonosz decemberi eső;
Világpénz a jövő-nyelő...

Ázik a madáretető;
Gonosz decemberi eső...

 

Bronzkori földvárak között

Bronzkori földvárak között
Lapul az elmúlt idő,
Csak a Jelen kérésére
Pattan majd egyszer elő.

Bronzkori földvárak között
Csalafinta lett a szél,
Érzésekről fuvolázik,
Ha a logika henyél.

Bronzkori földvárak között
Szűnni kezd az ingovány,
Csípőre tett kézzel bámul
Az arcunkba a talány.

Bronzkori földvárak között
Holt szavak örvénylenek
Milyen nyelven beszélt itt a
Hajdani védősereg?

Egy kard. Edénytöredékek,
Csontok. Itt-ott hajfonat,
Ki épített kinek pazar

Főnixmadár

Főnixmadár,
Főnixmadár
A Jelen vén fájára száll.

Nem károg, mint a hatalom,
Nem búg, mint a sokadalom,

Nem csicsereg, mint hivatal,
Mindig valami mást akar,

S nem is dürrög, mint a kánon;
Átnéz minden profánságon.

Főnixmadár,
Főnixmadár,
Nyöszörög a téli határ.

Szürke égen tél-lepedő,
Faggyal küszködik a Jövő.

Ballábas doktrínasereg
Világuralomról fecseg,

S a célját nem tudó világ
Szagol műanyag dáliát.

Főnixmadár,
Főnixmadár,

Egykori régi ádventek

Egykori régi ádventek,
Honnan jöttök?
Hová mentek?

Méltósággal,
Nem sietve,
Havas úton lépegetve,

Ahogy jöttek akkor régen,
Fekete-fehér mesében...

Szürke égen ködtakaró,
Mindent vastagon lep a hó.

Köves úton pata dobban,
Kiscsizmák az ablakokban.

A járdán kiscipő kopog,
Az úton vén Trabant dohog.

Szakadozó, kopott járda,
Tanterem közepén kályha.

Veréb fut a keréknyomban,
Hittanóra a templomban.

Havat lapátol a férfi,
Fejkendős asszonya nézi,

Didergő December

Didergő December,
Nyirkos, rossz hideg;
Dühödt lármával kavarog
A varjúsereg.

Didergő December,
Szakad az eső,
Mindenféle csüggedésnek
Kopoltyúja nő.

Didergő December,
Ujjunk kireped,
Emlékeket őriz a Tér,
Az Idő feled.

Didergő December,
Szürke a világ,
Padlásokon reszketnek a
Vén hajasbabák.

Didergő December,
Súlyos sárlepel,
A Remény nem veszteséges
Módban üzemel.




 

Vers-álom a világ felett

Vers-álom a világ felett;
Ritmus a kép, rím a keret.

Fagyos ádventi égboltra
Fényét vidám strófa ontja.

Kívül hideg,
Belül Álom;
Univerzum - szalmaszálon.

Valóság adja a Létünk,
De az Álmainkban élünk.

Lesz Jövő, ha van
Szeretet;
Vers-álom a világ felett.

 

Atlantisz sosem adja fel

Atlantisz sosem adja fel,
Nem hal meg, és nem vezekel.

Hazug eszmébe nem réved,
Zsákutcába sose téved.

A Jövendőnket vigyázza,
Süllyedve mély mítosz-mázba.

Atlantisz sosem adja fel;
Pokol felé nem menetel.

Régmúlt talányos éneke,
Rossz utópiák végzete.

Tanúja, hogy
Történelem
Nem állhat modern képleten,

Csillag közelről nem ragyog;
A Régmúltban a távlatok.

Bár lármása nem felesel,
Atlantisz sosem adja fel.

 

Ádvent első napjaiban

Ádvent első napjaiban
Állok,
De az idő rohan.

Ádvent az én menedékem,
Várom,
Várom
Minden évben.

Szeretném, ha hozzám érne,
Belebújnék a
Lelkébe...

S mire beleélem magam,
Faképnél hagy,
Múltba suhan...

Ádvent az Időn átoson,
S máris itt van a karácsony...

Ádvent most újra rám ragyog,
S az agresszív hétköznapok

Nem hagynak merülni benne,
Bárcsak több időm lehetne...

Ádvent első napjaiban
Mindig új
Reménység fogan:

Hangolódni

Mi a Líra küldetése?

Mi a Líra küldetése?
Miért létezik?
Talán a világpiacon
Díjra alkuszik?

Mostani "modern" korunkban
Nem is kell talán?
Van-e célja, küldetése
Még egyáltalán?

Csak múlt szökevénye lenne,
Puszta, régi stíl?
Nem is telhetne más tőle,
Mint könnyes idill?

Anakronizmus lett mára,
Holt költészet póza?
Rég megölte a nehézkes,
Nyúlós-nyálkás próza?

Mi a Líra küldetése,
Csupán puszta dísz?
Mint posztmodern épületen
Korinthoszi fríz?

Elmúlt a költészet kora,

Élő Múltunk halott ködben

Élő Múltunk halott ködben;
Tiszta égre madár röppen.

Kifelé, most már
Kifelé;
Végre az
Igazság felé.

Tudomány mesékbe révedt,
Nem létező útra tévedt.

Ágrajzos finnugor mocsár
Lassan a lomtárba talál.

Élő Múltunk halott ködben;
Kísérteties vén csöndben.

Parázs-lelkek fellobognak,
Rozsdás dogmák csikorognak,

Szétfoszlik műanyag kéreg,
Betör közibe
Az Élet.

Élő Múltunk halott ködben;
Emlék mocorog a földben,

Besenyő futások helyett
Feléled az

Vízöntő az örök éjszakában

Változatlan égen
Örök sötétségben,
Ahol végtelenbe nyújtózik
A végzet,
Csüggedésről dudorászik
Az anyag-igézet,
Virul az enyészet,
S szobrot állít önmagának
A végső megalkuvás;
Vízöntő tudja egyedül,
Hogy áltörvénybe
Sohasem lesz belenyugodás,
Hogy az Igazság
Valami más.
Az Igazság
Mindig
Valami
Más.

Sosem tudta,
Ki állította
Őt
Oda,
Isten
Vagy önmaga;
Vízöntő nem fog engedni soha.

Tudja,
Nem örök,
Ami látszólag örökké pörög,

Egy nehéz, de boldog napon

Egy nehéz, de boldog napon
Mosolyog rám az Otthonom.

Téli-télutói idő,
Reggel fagy, estére eső.

A szürke ég fagytól kékült,
S ocsmány latyakra sötétült.

Reggel mentem, este jöttem,
Fagy és eső körülöttem.

Fáradtság az
Élet ára,
Szélvédőmön vastag pára...

Várt Anikóm, s az Otthonom;
Egy nehéz, de boldog napon.


 

Novemberi hideg éjszakában

Novemberi hideg éjszakában
Töpreng a Jóisten egymagában.

Mi lesz, ha az Idők összeérnek,
De a Lelkek addig meg nem érnek?

A Teremtés tovább pereghetne?
Szükség lesz-e újabb
Kezdetekre?

Komor őszi fellegek vonulnak,
Sötét árnyékok az égig nyúlnak,

Halovány Hold,
Jeges fény,
Talányok;
Néma ködök vagy távoli világok...

Pillanatok toporognak lágyan
Novemberi hideg éjszakában.

 

Rúgja meg a ló!

Egész nap szakad az eső
Elolvad a hó,
Párásodik az autó,
Rúgja meg a ló!

Befedi a a szélvédőt a
Páratakaró,
Nyírkos hideg szél szaladgál,
Rúgja meg a ló!

Nagy forgalom. A bosszúság
Hiábavaló,
Ocsmány hangon tocsog a sár,
Rúgja meg a ló!

Mindez purgatóriumhoz
Hasonlítható,
Hullanak az idegsejtek,
Rúgja meg a ló!

 

Zegernyés téli őszutó

Zegernyés téli őszutó,
Szürke égből szakad a hó.

Vigasztalan szürke fátyol;
A Jövő mindentől távol.

Hallgat a Múlt,
Jelen forog,
Háttérben végzet kuporog.

Mindenütt hó, tócsa, latyak;
A világban idült harag.

A bálvány fegyvert énekel,
S Isten türelme nem fogy el...

Hó hull, szennyes víz szivárog,
Áznak falvak, lövészárkok.

Semleges Ég,
Szakad a hó;
Zegernyés téli őszutó.

 

A néhai V. Károly császár néhai ígérete

Károly császár megígérte,
Aztán sosem tartotta be...

Ezerötszázhuszonhatban,
Novemberi alkonyatban,

Éppen huszonhatodikán
Azt mondta a spanyol király:

Magyarországot megvédi,
Seregeit már készíti...

Öccse legyen magyar király,
Szulejmán többé nem zabrál,

Magyarországon már sehol,
Magyar gyermeket nem rabol,

Mert hadait összetöri,
A vizes földbe döngöli,

A szultánt jól megszalasztja,
És Drinápolyig pofozza...

Ötödik Károly ígérte,

Oldalak