Nem hiába
Beküldte Csilla - 2024, április 11 - 14:37Kerestem egyre, végtelen körökben,
sötétbe hűlő félszavak nyomán:
hová gurultak álmaim törötten?
Hiába fújtam méla harsonám?
Mint maskarás az éj ölébe bújva,
akit takarnak színes rongyai,
magamra leltem minden arcban újra,
és nem bírtam neved kimondani.
A kétely húsevő virága nemrég
eltelt, s bezárta kelyhét sebtiben,
már megfelelni csak Neked szeretnék,
egész az álmom, szívemen pihen,
hagyom, karolják, ég felé emeljék:
kegyelmed és megújuló hitem.
Kevéske
Beküldte Csilla - 2024, március 20 - 21:38Szitál a fény gubbadt tanyákon,
de még a szél fagyosra kékít,
nagy téli éj után az álom
simítja borzos tollpihéit.
A gémeskút halálra váltan
mereszti ég felé az ujját,
sóhaj remeg csalóka vágyban,
és lelkemen zörögve fúj át.
Röppeni kész parányi lázak
hullnak mohón a szív sebére,
kifosztják, tépik, mélyre vájnak,
kevéske emberit remélve.
Az úzvölgyi temetőben
Beküldte Csilla - 2024, február 25 - 15:03a 2019-es úzvölgyi incidens emlékére
Fenyők hegyén a fény szitálni látszott,
figyelte, lent milyen hitet takar,
hogy gyújt a sírokon örök pilácsot
a hősökért imádkozó magyar.
De völgybe gyűlt egy fékevesztett horda,
démonjaik dühét uszítva ránk,
azért, hogy életünket eltiporja,
hogy higgyük el: nincs múltunk, nincs hazánk.
Milyen harag jutott e vad fekélyig,
mit félelmük s az indulat kavart,
hogy hűs betonkeresztek árnyán félik
a holtakért imádkozó magyart.
Madarasi Hargita
Beküldte Csilla - 2024, január 22 - 10:17Hosszú volt az út, a hegytető
sóhajába gyűlt az álom,
homlokán a múltat szenvedő
gond-redő szegény hazámon.
Itt a mély szavunkra fölköszön,
és a szívre rápecsétel,
kopjafás, maroknyi földrögön
vár Tamási, Ábelével.
És a térd, a hang, ha megremeg,
árulóvá úgyse válok,
vannak még alant gazemberek,
vén briganti surgyelánok.
Székelyek honának szent helyén
zúg a fenyves, lelke fény, remény.
Vonásnyi
Beküldte Csilla - 2023, december 29 - 20:37Szemedből elszökő remények
nyomába értem, hallgatom,
hogyan búsong az őszi ének
vonásnyi, száraz ajkadon.
Mesél a szél konok fagyoknak,
törékeny ágakon vacog,
magányos csendbe ágyazódnak
a múlt köré csitult napok.
A kéklő est szobáit járod,
csillagfény hűl a vánkoson,
hitem tüzét s a szép világot,
anyám, szívedbe álmodom.
Láz
Beküldte Csilla - 2023, december 6 - 12:21Vagyok, akár a vándorok,
fürkész szemekkel áldva,
eremben még a láz konok,
ha Isten fénye rám forog,
talán ezt megbocsájtja.
Utam: megélni jót s a kínt,
de nincsen vége-hossza,
bőröm kicserzett és amint
közelbe ér Ő, s megtapint,
lehet megostorozza.
A lelkemben szép templomok,
és orgonái bongnak,
ameddig bírja szív, torok,
s ha majd a lázam ellobog,
leszek, akár a holtak.
Tovább
Beküldte Csilla - 2023, november 17 - 16:52Borulj reám, én átkarollak újra,
csitít a csend s a könnyező egek,
fejét az éj varázslatokba fúrja,
meleg szemedben körbeőgyeleg.
Feloldozó sötét ez, mint a csókunk,
akár a végzet díszes páholya,
meggörnyedő gerinccel ringatózunk,
de nem hajóznék innen máshova.
Mert álmaimnak zsongó vére sürget
tanulni és csodálni életünket,
amíg az ég puhán aláfolyik.
Ha majd ezüstös fénnyel ér a hajnal,
Pedig
Beküldte Csilla - 2023, szeptember 20 - 16:44Karomba süppedt álmodások
sírását őrzöm, ringatom,
a szél csilingelése átfog,
az ég lehajló irgalom.
Sóhajok mosta távolokban
dereng talán az új világ,
akár a szívbe zárt hologram,
pedig: valóra vált imák.
Időnkön mintha fény forogna,
opálos burkát fejtve szét,
amíg az Isten óv, s mosolyra
tanítja bűnös emberét.
Múló színek
Beküldte Csilla - 2023, augusztus 29 - 20:38A nyári napnak múló színe lobban,
belénk simulnak forró cseppjei,
csatangolunk mezítláb még a porban,
de már ladikját útnak engedi.
Kis locspocsok csapódnak szét a parton,
hol lándzsaélű fénysugár kutat,
e perceket szívemre ráakasztom,
amíg a csendek ringják álmukat.
Ha vízre száll a fecskeröptű este,
és önmagába dől a láthatár,
halványodó emlékeit keresve
a lassuló idő nyomunkba’ jár.
Velence
Beküldte Csilla - 2023, augusztus 15 - 21:08Monet keverte tónusát a nyárnak,
a forgatag harmóniát csacsog,
s a gondolák, sovány fuvallatok,
halk sóhajokkal átitatva szállnak.
Elámulunk derűs terén, akárcsak
sikátorok tövén a lomha dokk,
a gótikus, bizánci, mór, barokk
szűk loggiák, akár egy-egy madárlak.
Cinóberes palazzók lába sáros,
csatornák partján omladó falak,
a színek és lagúnák csendje átmos,
gomolygató szelíden ránk kacag.
Szigetvilág, csepp fényvitorlaváros,
a lelked mélyén árnyak játszanak.
Hajnali séta
Beküldte Csilla - 2023, március 9 - 15:16Tavasz bolyong a kert alatt,
ma ő a támaszom,
rügyek csomója felszakadt
a bolyhos ágakon.
Kövér, taréjos fellegek
mögött a fény oson,
kutyám a sárban hempereg,
füvön, keréknyomon.
A szél bozontja lágy azúr,
kavarja száz titok,
remegnek, mint a hárfahúr,
a karcsú nárciszok.
Megült a jámbor réteken
csapatnyi báj, gyönyör,
itthon vagyok, de végtelen
szelíd magány gyötör.
Iquitosi éjszakák
Beküldte Csilla - 2023, január 28 - 10:15Fülledt melegben édeskés szag árad,
kóbor kutyáknak nyelve útra lóg,
Nanay, Itaya vízmedrében áznak
cölöpre tákolt apró bungalók.
Ráég a hő az egykedvű napokra,
múlt éjjel is volt negyven fok talán;
de méla lelkem mintha felragyogna,
pirítja rég a folytonos magány.
E mindenségen túli álmodásban,
felkelni kár, aludni túl korán van,
be tudnék én itt mindent vallani.
Iquitos
Beküldte Csilla - 2023, január 27 - 12:14Dús, fojtó pára ült a szíveinkre,
a reptér csendje, láttuk, megtelik;
a tuktukos csak intett: ingyen vinne,
ne álldogáljunk mindjárt reggelig.
A porral és mocsokkal összefolyva
zörögtünk át a furcsa városon,
a háztetőkön bádog, közte ponyva,
virradt talán, de tudtam, álmodom.
A mozdulatlanságba ékelődve
széles folyók simultak égre, földre,
surit* kínált egy indián legény,
kenuk csorogtak lassú ritmusokban,
Tik-tak
Beküldte Csilla - 2023, január 1 - 21:18Fordulón az év, benyit,
fények játszanak,
éltünk emlékképeit
őrző házfalak
ránk borulnak, mint a tél,
lassuló napok,
leng a függöny, lámpabél;
tik-tak, megfagyok.
Alszik, alszik már a kert,
földje is deres,
mint egy öblös tálba mert
hűs gyümölcsleves,
hangunk csenddel átszövött,
végtelenbe száll,
jár az ablakok mögött,
jár a vén halál.
Álom, élet, vágyakol,
Fényhinta
Beküldte Csilla - 2022, november 28 - 11:20Pannon éjszaka
Beküldte Csilla - 2022, október 16 - 22:38A szurkos sétány bőre porzott
sötéten, mint az ördögé,
a cserfes szél a hulló lombot
befújta karjaim közé.
Alattam könnyű bárka lebbent,
hunyorgott néhány vadkacsa,
a nádas, holdezüsttel megkent,
felszisszent, mintha vallana.
Vonat sikongatott mögöttem,
a parton füttye átosont,
s hallottam, megpihen gyötörten
az apró loccsanásokon.
Időtlenül, magányos csendben,
– mint ki e vízen ért haza –
álomba ringtunk mind a ketten,
én és a pannon éjszaka.
Balatonszárszó
2022. augusztus 31.
Újra
Beküldte Csilla - 2022, július 27 - 21:57Szétbomló sóhaján a végtelennek
kiléptem szálkás árnyékom mögül,
az ajkamon friss dallamok rezegnek,
és újra fáj kicsit szívem körül.
Ha kérdeznéd, mi szülte ezt a csendet,
azt mondanám, egy perc aligha volt,
az őrület futótüzekként terjedt,
miközben tőlünk álmokat rabolt.
Időmet most a lelkem fénybe gyúrja,
mint kisdedet, mellemre vonhatom,
s a versek égi óceánján újra
megjáratom parányi csónakom.
2022. július 27.
Kérés, háború előtt
Beküldte Csilla - 2022, február 24 - 06:54Egy hirtelen meginduló fuvallat
ledönthetné a porladó eget?
Te adj, Uram, Te adj nekünk nyugalmat,
és gyógyulást új fájdalom helyett.
Kelet felől maholnap ágyú dörren,
lélekbe, testbe fúr a tűzgolyó,
legyél velünk a gyászban, vérben, könnyben,
Te légy a fény s az ítélethozó.
Mint büszke fény
Beküldte Csilla - 2021, november 14 - 13:21Csak ülj velem ma, ülj velem ma némán,
mint büszke fény a hóhegyek taréján,
akár a gyermek, úgy ölelgess körbe,
az éjszakákat föld alá söpörve.
Gyönyörködjön, ki lát, s az új zenitre
legyen ma szívünk húrja felfeszítve,
maradjon minden gond és minden lárma
a vén, csörömpölő időbatárra.
Míg arcodnak barázdáit becézem,
te, életem, halálom, fél-egészem,
erős vihar van készülőben – súgod –,
Várakozás
Beküldte Csilla - 2021, november 7 - 14:06Korán terít az est a kerti fákra
hatalmas égi lepkeszárnyakat,
a Mérhetetlen csöndjeit kitárva
kering, amíg a fényre ráakad.
Egy lámpa gyúl, a föld alá sietnek
a zebrapókok és egy gyászbogár,
kutyánk vonítva dől a nagy hidegnek,
s fülét hegyezve hosszan álldogál.
S az ember is, nagy álmok köntösébe
beburkolózva néz az égre fel,
megenyhítette pár göröngyös éve,
de hangja bátor, egyre énekel.