barnaby blogja

Nem vagyok én "vizesnyócas,"fenyőfám is szépség, művi

csillagszórót ráaggatok, ha a macskám is eltűri...

Már az asszony, (szép sárkánylány), tüzet csahol, felém fújja,

így az összes égősort, s a díszeket is lángra gyújtja...

Fogselyemmel rákötöztem fenyőtoboz pálinkámat

pásztorbottal vigyázom, hogy el ne lopd a "Kalinkámat"

mákos bejgli, kecskesajttal, mézeskalács tükörszívvel

száncsengő szól áhítattal,nem is tudom...talán szvingel...

Angyalka szól: hű de fagyos a hangulat,

feldobhatom, egy abszinttel?...

Szülj, lázadj, te mindent tudó eretnek
Bűn rád fagy, ha kell, de nincs, hát keresd meg!
Sok század rég rád csavarta kín porát.
Feltekerte, szennybe festve fintorát,
hogy meglásd azt, mit te ember sose látsz...

Szép olajfáim, zöld arany békességem
árnyatok rejtekében szólok Atyámhoz:
csordultig telt szívem, általad fényességben
békesség hona, soha el nem kárhoz...

és veletek töltöm hű tanítványaim időm

Falak. Régen fehéren virítottak,
ma omlanak. Mállva vallanak
a letűnt korokról, mikor a szemérem
 nem volt "ciki", ha elpirult a lány
és nem volt talány, vagy kérdés:
szűz- e még, vagy nagy volt a kísértés?..

Seholsemvolt-sziget, üresek a parti házak,
foszlanak sós pácban érve a gyékény ágyak.
Szirtjein a tengernek, flamingók
rózsaszín táncot járnak, szivárványkakaduk
tollig homokban bóbitáznak.

Ma olyan fénnyel öl meg a szemed,
méregzöld írisze marja lelkemet .
Tapintásodban, hívó lélek- sziget ,
mint csillagos égről fényüzenet.
Kezedben arcod, remény hinti be;
Vágyod a kezet, hogy érintse meg,

Még egy kis mosolyt csak emberek
és a szívekbe több meleget,
ha két télapósszerű-lény kéreget...
 
Nincs piros ruhájuk, csak koszos szakálluk
puttonyuk is üres, azért nincs is náluk...

Most boldog zsongással zendül s reszket a vérünk,
vágyna a szív már újra szeretni, ha él a varázslat...
Holnap is annyira szép lesz, várjad! Mert mi remélünk,
így soha meg nem fázhat a lelkünk égve parázsban...
 

Ha eljön hozzád újra a karácsony,
és mégis bánt egy fájó gondolat,
keserűt érzel az ünnepi kalácson,
ha egy jótét lélek pont azt osztogat...

'Mennyből az angyal'... Hallod mindenütt,

Már ki is ástuk a legszebb fát, apró tobozokkal,

melyben csendben, fázón összébb bújtak a magvak.

Éhes cinkék búsultak, s így szóltak a "zokkal",

mert a rügyekben-nagyban bíztak; bírnak a faggyal...

Most ez minket, boldog népeket úgy nem is izgat.

Álljon majd csak e délceg zöld, ott benn a szobában!

Aggassuk csak díszekkel tele, csillagot is kap!

Majd, amikor már hunynak a fények, megy ki kukába...

Már sosem állítok "fát". Mért jó az, ha telente

tőből vágjuk el, és így teljesedik be a sorsa?

Szénában, szalmában, juhoknak aklában,
fényesség születik Betlehem városában...
 
Csendesen galambok, ne bégess bárányom,
meleg lehelettel szárítgasd virágom!
Kicsinyke porontyom, szememnek világa

Bátoríts még úgy remegő hitemben,
hogy ne féljek már a sötét világban.
Tűzzel ébredjen szeretet világra.
Szállj az Anyára...
 
Zengve kondulj érc epedő imámra!
Szárnyas angyalkák emelik magasba

Hideg lehelet,

szívekbe fagyott remény

ma még az ünnep,

magányba fordult, sötét

gondolatfüzérekből...

Álszent angyalok

hirdetnek hamis hangon

hazug messiást.

Szelídnek vélt farkasok

állnak birkaideggel...

Szentségimádat

önjelölt istenektől,

ördöghöz fohász.

Hártyavékony idegen

hamis valóságtudat...

Mindig elhiszem

Misztériumjátékod

és mindig becsapsz.

Reménykedve várok az

egyszeri alkalomra...

Te megszülettél.

Éltes Öregember, télfárasztó szűz jő!
Szikrát szóró szeme, kova-tapló tűzkő
Szítsa fel parazsát honfoglaló Napnak
viruljon, fakadjon, kedve szép tavasznak!
Meleg zsibongásban szerelem a vérrel

Ó, mikor fakasztottál bordádból, mint sarjat
 és saját képedre formáltál Uram
vakon bíztam, hogy enyém lesz az örök élet,
a megváltás és lásd, ma mivé lett...Mivé lettem, rendült hitemben.

Csillagcsodádban
csengő csilingel,
kék-fény kabátban
kérdőn kilincsel,
bámul, bolondoz.
Hű Hold, hamar hozz
fénnyel fagyöngyöt,
glancold a Göncölt,
csillag viruljon
szentek szemében,
vihar csituljon
hegy tetejében...

Vas csikorog, rozsda őrli éppen,
sáros a nyár ezen a vidéken.
Eső mossa, mélyíti a gödröt,
nem jó vágni, apróra farönköt.

Mert az a fa vízzel megitatva
jó fejszémet, rendre kirúgatja.

Elhamvadtak üszkök, lángok,

elsimultak gyűrött ráncok.

Felhők oszladozni kezdtek,

kinyílottak tündérkertek

Elcsitult az Ég haragja,

föld a tengert befogadta.

Nap és Hold is egyezségben

váltják egymást, fenn az égen.

Csillagok nagy teret kaptak.

Egész éjjel ragyoghatnak...

Megnyílott sok "lélekbörtön"

gyűlni kezdtek lenn a földön.

Testet öltve új alakban,

sok-sok fajta változatban.

Csúszómászók, hüllők, férgek,

földalatti teremtmények

Szárnyas, patás agyarasok

Nem várhatsz csodát tovább, ne csodáld

a kérészek torát!

Röpke lét ez, hamar semmivé lesz!

Talán örökre megigézett a gyönyörű nász?

Térben és időben táncolsz.

Kurta életű dimenziódban hangod

kiereszted, majd szilenciód

ellebeg feletted.

Pillanatokat harácsolsz. Magadhoz láncolsz

szeretni társat, hogy szemében,

szemed tüzét lássad.

Örülsz, hogy megteheted...

Lépéseidre fentről valaki vigyáz?

Mikor libabőrösen a hideg kiráz,

ha  panaszra fakadsz és szavad csak sirám,

Bíborfénnyel ölelkezett a meztelen tenger,
majd kifutott a partra emléket hagyni
a parti köveken. Selymes, lágy érintéssel
simogatta a szemérmesen fénylő  arcokat,
kikre a Hold lidérce varázsolt furcsa jeleket...