hzsike blogja

Vezetnek majd a csillagok

Beküldte hzsike - 2015, december 23 - 20:06
H.Gábor Erzsébet
Vezetnek majd a csillagok (2)
 
Karácsony van. A rét deres,
szemem a fák közt fényt keres,
szürke az ég ma, oly komor,
meredten néz a sombokor.
 
Hiányzik már a hó nagyon!
Magány tanyáz a vén padon,
ruhátlan fákon nincs lepel,
mindegyik pőrén ünnepel.
 
Estélik. Kinn a szél kavar -
nótája fals, de nem zavar,
hiányzik már a szó nagyon,

Rőzsedal

Beküldte hzsike - 2015, december 15 - 17:34
H.Gábor Erzsébet
Rőzsedal
 
A hó pihél, a szél elül,
az ünnep kelyhe megtelik,
békesség fészkel legbelül,
fárad a lárma, csendesül,
most megpihenni jólesik.
 
A rőzse lángol, s úgy lobog,
minthogyha táncot járna ma, 
vörös ruháján vér csorog,
a régi óra ácsorog,
nem kondul már a rézdala.
 
A gond, a bánat, elcsitul,
a Hold benéz az ablakon,
a lélek égi fényre gyúl,

Ünnepi csipkeruhába

Beküldte hzsike - 2015, december 11 - 18:04
H.Gábor Erzsébet
Ünnepi csipkeruhába
 
Annyira szép ez a reggel,
hópihe száll a hajamra,
lusta a Nap, de ha felkel,
nincs soha már nyugodalma.
 
Játszik a fénye az úton,
táncol a tócsa vizében,
olvad a jég is a parton,
pancsol a szél a levében.
 
Ünnepi díszben a város,
mennyei mécsesek égnek,
illatod őrzi a vánkos,
dallama van ma a létnek.
 

Az utolsó sanzon

Beküldte hzsike - 2015, december 10 - 20:12
H.Gábor Erzsébet
Az utolsó sanzon
 
Búsan danáz a régi ősz,
pihenni tér a vén dizőz,
százszínű, tarka szőttesén,
kifakult rongy a rőt remény.
 
Mennie kell, hisz jő a tél,
maga se tudja, mit remél;
talán az álma fáj neki,
annyira, hogy már emberi.
 
Indul, de százszor visszanéz,
viaszos arca, mint a mész,
vérszíve gyászba öltözött -
karvaly kereng a tó fölött.
 

Születésnapomra

Beküldte hzsike - 2015, december 8 - 17:47
H.Gábor Erzsébet
Születésnapomra
 
Ráncaim már mélyek,
soha el nem múlnak,
remélem, hogy virrad 
rám még sok-sok új nap.
 
Nem baj, hogyha arcom
barázdákkal szántott,
lényeg, hogy a sorsom 
szinte sose bántott.
 
Mindig annyit kaptam 
csak amennyi kellett;
helyet adott Isten, 
meleg kályha mellett;
 
sose kellett fáznom,
éheznem, vagy félnem,

Apámról másképp

Beküldte hzsike - 2015, november 5 - 14:00
H.Gábor Erzsébet
Apámról másképp
 
Az apám a zenét nem tanulta,
vérében volt az, ott lapult,
énekelt, dúdolt, míg gyalult,
az ábécét végig sose tudta.
 
Viszont a kottát, azt, úgy ismerte,
akár egy értő muzsikus,
hiába volt ő laikus,
ha hangszerét olykor elővette,
 
nem játszott sohasem erőltetve.
A hang, mint lenge szél szaladt,
a lombos kerti fák alatt,

Őszi zsoltár

Beküldte hzsike - 2015, november 4 - 15:33
 
H.Gábor Erzsébet
Őszi zsoltár
 
Ébred a hajnal, parázson táncol,
bíborba fúl a felhőfodor,
s minthogyha égne, vöröslőn lángol,
úgy lobog kinn a csipkebokor.
 
Rőtszínű lombok, aranyló fények,
az erdő színes palástba bújt,
kerengő levél örül a szélnek,
ruháján éltes, fakó a múlt.

Berkenyeágon

Beküldte hzsike - 2015, november 1 - 18:47
 
H.Gábor Erzsébet
Berkenyeágon kismadár
 
Szitál a hó, a pelyhe lágy,
picinyke cinke messze vágy,
berkenyeágon meglapul,
vacog az árva szótlanul...
 
Szakad a hó, a szél süvít,
s mint akit minden feldühít,
úgy fújja szét a porhavat,
keringve száll a fák alatt.
 
Madárka szárnya megfagyott -
akár egy élő tetszhalott,
gubbaszt az ágon - tudva azt,

Csillagkabát

Beküldte hzsike - 2015, október 30 - 20:04
H.Gábor Erzsébet
Csillagkabát
 
Reszket a csipke-dér a fán,
elhagytál minket jó apám.
Lassacskán három éve múlt,
hogy fenn a csillagod kigyúlt.
 
Lassan már három éve lesz...
Márványon apró bronzkereszt,
ujjammal végigsimítom -
könny nélkül terhem nem bírom.
 
Állok az árva fák alatt,
hiányod nyomja vállamat,
s fejem lehajtva dúdolok -
pedig a múlás bús dolog.
 

Magyarnak lenni

Beküldte hzsike - 2015, október 29 - 17:27
H.Gábor Erzsébet
Magyarnak lenni
 
Repülj madár, te büszke sas,
szárnyaid mint a szürke vas,
acélos élük úttörő,
tavaszra vár az új jövő.
 
Repülj te sas, te szép madár -
indulni kéne végre már!
Felhőket szelve légy magad,
király, a kéklő ég alatt!
 
Vidd el a hírünk, itt vagyunk!
Repítsd magasba szent dalunk,
érjen a hangunk mennyekig,
amíg az égbolt megtelik.
 

Őszi áldás

Beküldte hzsike - 2015, október 27 - 14:36
 
H.Gábor Erzsébet
Őszi áldás
 
Ősz van a parkban, a fák kopaszodnak,
egy kíváncsi angyal a földre szökött,
száraz avarban varjak topognak,
tél leskel csendben a nyárfa mögött.
 
Zümmögő-halkan dúdol a szél is,
fázva remegnek a rőt levelek -
indulnom kéne! - itt vagyok mégis,
nézem az angyalt, s ránevetek.
 
Szárnyai selyme végigcirógat,
huncut az arca, ég a szeme,

Mit számít az

Beküldte hzsike - 2015, október 21 - 11:02
H.Gábor Erzsébet
Mit számít az
 
Csipke a dér a kerti fákon,
borús az ég a láthatáron,
berkenye ágon csöppnyi cinke,
parányi teste oly picinyke.
 
Vakul a fény, ha jő az este -
annyira jó ma így, szeretve,
nem baj, ha ébren ér az éjjel
csillagot szórva szerte széjjel.
 
Meleg a paplan, toll a párna,
nyitva az ajtó - mintha várna,
pedig, te itt vagy, s két karodban

Mintha lenne még

Beküldte hzsike - 2015, október 13 - 17:34
H.Gábor Erzsébet
Mintha lenne még
 
Őszi éjszakán borús az ég,
fénye felragyog talán ma még,
szürke pamlagán a Hold alél,
kósza csillagok - zenél a szél.
 
Mondd, te csalfa úr, kiről danolsz,
hogyha lázasan fölém hajolsz?
Vár-e még tavasz? - mesélj nekem,
s hogyha jő a tél, mi lesz velem?
 
S majd ha hó pihéz, ki lesz kohóm?
Mondd, ki gyújtja meg vajon mohón,

A nagy csaló

Beküldte hzsike - 2015, október 1 - 20:19
H.Gábor Erzsébet
A nagy csaló
 
A fáradt fák tövén dús avar lapul,
sorsát tudva vár, néma szótlanul.
A szél is sírdogál, hangja búskomor,
mindent szárnyra kap, s messze elsodor.
 
Egy rőt levél vacog - hullna már szegény!
Élni kéne, de nincsen rá remény!
Az árva gesztenyék barna fényszeme,
mintha reszkető könnyet rejtene.
 
A Nap csak tántorog, fénye gyenge már -
bár az Indián, titkon erre jár,

A Múzsám csókja

Beküldte hzsike - 2015, október 1 - 15:32
H.Gábor Erzsébet
A Múzsám csókja
 
Velem a Múzsám mindig itt van -
van mikor csöndes, meg se nyikkan,
s van mikor fátylas hangja lebben, 
dalokat fújva egyre szebben.
 
Amikor szunnyad, árva csend ül,
szívemnek húrja meg se pendül,
de mikor fönt van, s csókja selymez -
lehullik minden ócska jelmez.
 
S hogyha az ihlet lángja lobban,
alkotni mindig kész a tollam,

Őszi etűd

Beküldte hzsike - 2015, szeptember 28 - 20:23
H.Gábor Erzsébet
Őszi etűd
 
Látod, az ősz is együtt ért minket -
ülünk a fáradt, vén padon,
- hajamból megint elcsent egy tincset -,
karodba fonva két karom.
 
Nem fú a szél sem most, csendes a park,
aprócska madár énekel,
siratja dala a sápadt avart -
ilyen az élet, elszelel!
 
Siratjuk mi is lelkünkben, mélyen,
elveszett évek álmait,
reményünk most is olyan, mint régen,

Őseink jussa

Beküldte hzsike - 2015, szeptember 23 - 11:48
H.Gábor Erzsébet
Őseink jussa
 
Hazám, te drága oltalom,
várfalad gyenge, ferde már -
mi ez a lázas borzalom,
minek az árnya erre jár?
 
Omlik a malter, tégla hull,
őseink jussa, martalék,
gyáva, ki csendbe meglapul,
fogytán a cseppnyi tartalék.
 
Vigyáztunk eddig is reád,
hitünkből raktunk templomot,
hírneved büszke trófeád,
rajta az idő nem fogott.
 

Az tudja csak

Beküldte hzsike - 2015, szeptember 21 - 08:47
H.Gábor Erzsébet
Az tudja csak
 
Belém az Isten szerelmet oltott,
a puszta lét is gyönyörű volt ott,
ahol az érzés erőt vett rajtam,
s szomjazó szájhoz tapadt az ajkam.
 
Urunk kegyétől áldott hitemben,
azt amit kínált, szeretni mertem,
s enyém volt minden! Örömben, bajban,
lobogva éltem, tüzekbe haltam.
 
Édeni rabság, mennyei börtön -
ennél szebb múlás, nincs is e Földön!

Lejárt a nyár

Beküldte hzsike - 2015, szeptember 11 - 18:19
H.Gábor Erzsébet
Lejárt a nyár
 
Egy rőt levél a fán remeg,
hite a létben oly csekély,
a szél a fák közt őgyeleg,
lejárt a nyár, az ősz ketyeg,
túlélni sajnos, nincs esély.
 
Hol vagytok drága tarka fák?
Árvának lenni rossz dolog -
csak ő van ott már, tar az ág,
erőtlen teste halni vágy, 
ideje lassan vánszorog.
 
A Nap megszánja, ráragyog -
akár egy bársony lombruha,

Oldalak