hzsike blogja

Gyönyörű téboly

H.Gábor Erzsébet
Gyönyörű téboly
 
Gyönyörű téboly a művészet,
őrültek vagyunk mi - bűvészek!
Varázslók, lázadók, vad tüzek,
kurafik, ribancok, aggszüzek;
 
templomok, bitófák, vérpadok,
próféták, pogányok, szent papok,
körhinták, vasutak, fényhidak,
parókák, kalapok, fémsisak.
 
Hegycsúcsok, völgykatlan, sík mezők,
piktorok - szavakat színezők,
madarak, ég fele szárnyalók,

Miért van az...

H.Gábor Erzsébet
Miért van az…
 
Sóhajod tőrként váj belém,
segítenék, de nem lehet -
gyere te sors, és állj elém,
hallgass meg kérlek engemet!
 
Miért van az, hogy több a rossz,
mint az a jó, mit osztogatsz?
A bánat, mint az utcahossz,
s a jó, csak szárnyat bontogat.
 
Miért van az, hogy elveszed 
azonnal minden kincsedet?
Gesztusod mindig megvezet,

Ünnep kell

H.Gábor Erzsébet
Ünnep kell
 
Zsibong a csókod helye még,
lángja a számba beleég,
pedig oly rég volt; ezer év
hagyott el minket, s szállt tova -
a léptem lassú, tétova.
 
Lehajtott fejjel baktatok,
szabadon élő rab vagyok;
ölelnek régi szép dalok,
s tehozzád visznek messzire -
mi tud így fájni ennyire?
 
A múlt, ha néha felszakad,
az érzés elkap, megragad,

Ne félj!

H.Gábor Erzsébet
Ne félj!
 
Ne félj, a Múzsád nem hagy el,
csak fáradt ő, csak megpihen,
oltár tövében térdepel,
Isten szavára vár, figyel,
nem bízik meg már senkiben.
 
Erőt gyűjt, aztán ott terem
csókolni téged homlokon,
dajkálni méla csendesen,
s míg elrepít a végtelen,
átsegít minden poklodon.
 
Ne félj, ha néha nem dalol -
mióta szolgál? - szép idő!

Sorsom könyvébe

H.Gábor Erzsébet
Sorsom könyvébe
 
Sorsom könyvébe ír az Úr,
pirossal írja; lírahúr,
szavakból hegynyit válogat,
s melléje színes álmokat.
 
Telik az oldal gazdagon,
ünnepi, díszes alkalom,
ajándék nékem, drága kegy -
próbáld meg! - mondja, hátha megy!
 
Köszönöm drága sorsomat;
másoknak várat, zsoldot ad,
nekem meg tollat, s papirost,
mire úgy vágyom írni most.
 

Melletted álmodom

H.Gábor Erzsébet
Melletted álmodom
 
Melletted álmodom, mert így a jó nekem.
Amire vágyom én, azt benned meglelem.
Tevéled szállok fel, ha hív a messzeség,
s repítnek bennünket a régi szép mesék.
 
Karodban mesze visz a lázas képzelet
szelíden gúzsba fon, s én áldom két kezed;
dajkálva ringat el az édes szép remény,
akár egy égi nász a lélek ünnepén.
 
Szeretlek, s jól tudom, hogy mindez kölcsönös,

A koldus álma

H.Gábor Erzsébet
A koldus álma
 
Méhkas a nagyterem, ünnep az alkalom,
jókora húshegyek ülnek az asztalon.
Omlik a vadkacsa, bőre ma óarany,
szarvas a főmenü, lágy-puha húsa van.
 
Úszik a szaftban, az illata kész varázs -
friss a vad, éjjeli - büszke a vén vadász.
Mennyei pillanat, ízlik a jó falat -
árva kis áfonya reszket a hó alatt...
 
Felriad! Álma az éjbe hal - ennyit ér!

Gazdaggá lettem

H.Gábor Erzsébet
Gazdaggá lettem
 
Szómagot szórtam szerte-széjjel,
s becézve őket minden éjjel,
óvtam a csírát -  nagyra hajtson,
mosolyt fakasszon árnyas arcon.
 
Megfogant jó pár, szóvá lettek -
akár egy gyermek úgy szerettek,
daloltak nékem rímes sorban,
előttük én is meghajoltam.
 
Örömöt adtak, vigaszt, szépet,
egyszerű, tiszta, emberséget;
betegnek gyógyírt, lángot nékem -

A pusztító ár

H.Gábor Erzsébet
A pusztító ár
 
A zord folyónak árja már -
akár az éhes dögmadár,
felfalna mindent, oly mohó,
gyilkos, törvénnyel harcoló,
kitörni vágyó vad kohó.
 
Gátakat szaggat, átszeli,
parttalansága bábeli,
aljat, szemetet felkotor -
sorsom ladikja elsodor,
gyógyírt sebemre nem hozol.

Csodás a világ!

H.Gábor Erzsébet
Csodás a világ!
 
Csodás a Föld, az Ég, a Nap,
ragyog a fény, a szél zenél,
feszít a lét, a mag hasad,
felfelé tör a csírahad -
csatát veszt az, ki elvetél. 
 
Jövőt remél az új világ;
fakad a rügy, a szirma lágy,
levelet hajt a csöppnyi ág,
fehérbe bújt a gyöngyvirág,
ébredni kezd a méla vágy.
 
Gyönyörű kegy a létezés -
áldás ez itt a Földtekén,

Ahol a szó lakik

H.Gábor Erzsébet
Ahol a szó lakik
 
Ahol a szó lakik, ott van az otthonom;
betűfal, hangjegyek, palota, őrtorony,
rondók, és jambusok, rímek és dús regék,
ritmusos verssorok, lírikus szívzenék.
 
Ide a szép remény szomja is inni jár -
jó magból jó terem, s el kéne hinni már,
igenis, érdemes alkotni - tenni kell,
s ne érd be - nincs elég - sohase, ennyivel!
 
Még több kell, nagy, nemes! Vágd ki a férgeset -

Eltékozolsz lassan

H.Gábor Erzsébet
Eltékozolsz lassan
 
Eltékozolsz lassan, már alig vagyok,
mint erőtlen fényű sápadt csillagok
kihunyok - félek, a semmibe veszek -
hűséges lámpásod, így, hogyan leszek?
 
Eltékozolsz lassan, s észre sem veszed,
hogy vakságom lesz a fájó végzeted,
kioltod világom - talán akaratlan,
megfakult bennünk a gyönyörű dallam.
 
Eltékozolsz lassan, s majd a képzelet
fonja át helyettem árva létedet.

Szárnyakat annak ád az Úr

H.Gábor Erzsébet
Szárnyakat annak ád az Úr
 
Szárnyakat annak ád az Úr,
csak aki arra érdemes -
ne bízd el oly nagyon magad,
lehet az ára végzetes.
 
Vigyázz reá, ha már tiéd,
szárnyalj - ha földi dolgod az,
repülj a kéklő ég felé,
becsüld a sólyomsorsodat.
 
Vigyed a hírt, és hozd is el,
bántanak sokszor - fájni fog,
nem baj, ha tép, ha megvisel,

Gyermekkor

H.Gábor Erzsébet
Gyermekkor
 
Néha az álmaimban visszatérek én -
s nincs ahhoz fogható e drága földtekén!
Gyermekkor angyalszárnyú, bűvös otthona,
illatos földi éden, fürtös orgona.
 
Nagyanyám apró háza, rácsos ablakok -
göcsörtös szilvafák közt én is ott vagyok,
kezemben friss gyümölccsel félig telt kosár,
a lócán málnát rejt a csorba kispohár.
 
A tyúkok kotkodálnak kinn az udvaron,

A szív dalolni kezd

H.Gábor Erzsébet
A szív dalolni kezd
 
Megült a csend, a szél ma nem zenél,
henyél a fák alatt a léha - mit remél?
Talán, a szőke lányka kóchajába szárnya túrni vágy,
de lustasága visszafogja. Lágy a pázsitágy,
 
a fekhelyünk. A hársvirág kinyílt, az illat oly nehéz,
a szirma hull, a méze dús, a méh a jó vegyész.
Madár se jár. A Nap ragyogva körbenéz,
kacsintva ránk nevet, meleg sugára így becéz.
 

Meddő virágok

H.Gábor Erzsébet
Meddő virágok
 
Meddő virágok nyílnak bennem,
meg kéne szöknöm, messze mennem,
s elűzni minden átkot, rosszat -
talán a sors még jót is hozhat!
 
Itt hagyni mindent, s útra kelni,
szabadon élni, ünnepelni,
dalolni újra, szárnyra kelve -
nem itt szenvedni, láncra verve!
 
Megváltó álom jöjj ma gyorsan,
ne hagyj, könyörgöm, itt a porban,

Új tavasz

H.Gábor Erzsébet
Új tavasz
 
Szirmokat bont a szép tavasz,
a gyenge ág csak két arasz,
de telve rüggyel vastagon -
ünnepet vár az alkalom!
 
Omlik a fürtös orgona,
messzire száll az illata,
lepkepár röppen, tűz a Nap,
feszül a vágy a fű alatt.
 
Tulipán, jácint, nárciszok -
kehelyük mélyén száz titok,
méhecske zümmög, s míg poroz,
szárnyára manna záporoz.
 

Vajon

H.Gábor Erzsébet
Vajon
 
Vajon hány tavaszt ad még az Úr,
meddig peng lágyan a lírahúr?
Lobogva rovom a sorsutam,
míg a lét, mint a szél, elsuhan.
 
Jön-e nyár - csókolni bőrömet -,
örömök, lázak, s a zöld kötet,
vad álmom lesz-e még, lángoló,
parázson mezítláb táncoló?
 
Hagy-e egy kis időt élni még,
nyílnak-e nékem még őszikék,
hoz-e majd áldást a rőt világ,

Tavasz jár

H.Gábor Erzsébet
Tavasz jár
 
Ölel a dal, s a ritmusán,
ringva pihen a délután,
szemedből égi fény ragyog -
köszönöm kedves, jól vagyok!
 
Létemet léted mossa át
száműzve fájó kín sarát,
lelkem már gyógyul, nem sajog -
köszönöm kedves, jól vagyok!
 
Tűznap az égen - mily csodás!
Akár az első vallomás
úgy adsz, és én is úgy adok -
köszönöm kedves, jól vagyok!
 

Oldalak