Zsoltár

Dombok mögött hegyek nőnek az égnek,
estbe csendesül a nap, hallgató táj,
valahol bennem létezel és ez fáj,
cammogó hold, ölelő csillagfények.

Napnyugta dúdol dalt monoton módon,
apró dallam kószál a fenyők között,
a táj fekete ruhába öltözött,
valaha volt csókom felizzik szádon.

Vércse vijjan, egy apró élet bánja,
Isten bóbiskol, Lucifer csak lustul,
lelkek búcsúznak, őket az ég várja.

Egy hulló csilag villan s adja tudtul,
telik az idő. létezés megszabva,
minden mi él, jó-rossz, egyszer elpusztul.

(Israel-Eilat-2014.06.21.)