Oly kevés kell…

Hogy boldognak tudd magad, oly kevés kell,
Kiutat gyakran mégsem találsz.
Miért szól hozzád jobban a keserv,
A megélt kudarcok hada? Talány.

Szárnyalnál, jól tudom, hagyva mindent,
Száműzve földi léted minden baját.
Repülnél felhők fölé, s nem unnád meg, 
Örök kékben nap aranya mint fon át.

Ám ember, csak képzeletben szárnyalhat,
Kár vágyódni repte után madaraknak,
S szél úrfiak sem emelnek fel égig.
 

Ám láss, s megleled aranyát napnak
S égnek kékjét virágok pompájában,
S mi fáj, éneklő madárkák elűzik.

2013-03-12                LONGHERA /Dombyné Szántó Melánia/