Kirké

Nem bűvölhet el ármányod, se mérged.
Kéjek Kirkéje, vágyak boszorkánya!
Kertedben turkált oly sok kan ormánya,
nyáladzó ártány én nem leszek érted.

De esküszód zeng a fűszeres éjben,
mézborod, ajakad nyoszolyádra hajt:
vívni kéjben edzett karddal a párbajt.
S egyre csábít, hogy éltem itt leéljem.

De nincs maradásom! Vár valaki más:
az asszony, a gyerek, az uralkodás.
S az Alvilágban sem jártam még sosem.

Tested szövetébe már beleszőve
a jövő: a fiú, aki felnőve
elhoz szigetedre úgyis, kedvesem.