Kórisme
Beküldte Kiss-Teleki Rit... - 2019, január 26 - 18:28
Mint valami burokban lebegő
csodabogár,
héjba zárva, ahol nincs levegő,
hová hazajár
a félsz, és csak egy feladat maradt,
életben tartani önmagamat.
A mocsárban, hol a semmi hagyott
én vártalak,
de oda senki le nem kúszhatott
csak dögbogarak,
és köztük én sem voltam éktelen,
felszóltam – s velem szólt a szégyenem.
Gyere, vigyél el… kértem anyámat
is naphosszat,
pedig akkor már halott volt, nálam
sokkal halottabb,
és irigyen gondoltam a végre,
vártam, hogy a mát csendre cserélje.
De tudod mindvégig mosolyogtam
mint egy bohóc
a porondon – ha a nép felhorkan
ahogy hajcsomót
marokkal szórtam és messze néztem…
parókám alatt izzadt a szégyen.
Hozzászólások
hzsike
2019, január 26 - 18:39
Permalink
Kedves Rita!
Kedves Rita!
Szerkesztőségünk nevében szeretettel gratulálok, szép, megérintő versed Parnasszusra kerüléséhez.
Zsike. :)
Kiss-Teleki Rit...
2019, január 26 - 19:40
Permalink
Nagyon köszönöm! <3
Nagyon köszönöm! <3
Haász Irén
2019, január 28 - 18:24
Permalink
Gratulálok katartikus
Gratulálok katartikus versedhez.
Szabadverset ritkán fogadunk el, annál nagyobb az érdemed!
Kiss-Teleki Rit...
2019, január 28 - 20:33
Permalink
Nagyon köszönöm :)
Nagyon köszönöm :)