Nagygyörgy Erzsébet blogja

Ó, Földanya

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2015, március 31 - 18:46
Ó, Földanya ma miért
olyan szűkszavú a szél?
Talán azért van ily csend, 
hogy tisztábban hallhassuk,
ahogy fagyott pánsípok
gurulnak zörögve szét?
 
Ó, drága Hold hol marad
a rég beígért tavasz?
Mert itt e dermedt tájon
a deres palástú, vén,
garázda tél még most is, 
egyre csak havat lehel.
 
És, ti égi mezőkön
legelő csillagnyájak,
mondjátok meg énnekem,
hallja-e Isten föntről;

Ma éjjel...

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2015, március 26 - 21:15
Ma éjjel titánok ereje van velem,
s tán valódi hős sem minden korban terem.
Ha nagyot dobbantok, a világ megremeg,
vagy sziklát morzsolok, mert nekem egyre megy.
 
Ha nagyot sóhajtok tajtékzik a tenger,
istenség helyett én lehetnék: az ember.
És hiába szólnak rólam hősi dalok,
ha a magányomba egyszer belehalok.
 

Kellene valami

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2015, március 21 - 20:20
Kellene valami mélységes áhítat,
ami minden ősi sejtünket átitat.
Kellene valami lágyan suttogott szó,
mely nem sérti füled úgy, mint a harangszó.
 
Kellene valami nagy boldogság-szelet,
megédesítsd vele keserű életed. 
Néha kellene egy parányi ölelés,
mely téged lelkembe örökre belevés.
 

 

Úgy belém sajdul...

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2015, március 19 - 15:50
Feszesen állok,
mint a hős nyárfák,
s velük vigyázom
a honi tájat.
 
Úgy belém sajdul
a gyötrő bánat,
ha látni vélem
a csúfos jövőt.
 
S hiába állok
szélén  az útnak
s vigyázom hazám,
ha nincs már hitünk,
 
se frissítő szél,
ami e népes
fasornak végre
enyhülést adna.
 

 

Remény (Új verzió...)

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2015, március 12 - 22:59
Hamarosan fölém terül a zsenge lomb,
pedig belűről még a téli jég fagyaszt.
Bár ágamon a Nap heve rügyet fakaszt,
ám dermedt szívemben most is havas a domb.
 
Hiába lesz meleg, és trillázó madár,
a víg tavasz velem hasztalan incseleg.
Most magamba rejtem egyetlen kincsemet
a reményt, ha egyszer rám talál a halál,
 
s földemet elhagyja az utolsó gyökér,
talán szárnyalhatok akár az angyalok,
s amíg velem lesznek az ősi csillagok, 

Azt hittem

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2015, február 24 - 16:17
Botorul azt hittem
egyedül engem szeretsz,
pedig a te szíved
tágasabb birodalom.
Benne hordasz mindent,
mi lelkedbe szivárgott:
Sóvár tekintetű 
édes kis ebet,
amely meggyógyítja
belülről vérző sebed.
Van ott szív alakú,
könnyáztatta kavics,
amit tőkesúlyként
hordasz önmagadban.
Bent a régi házad
emlékké szelídült,
s míg a vadszőlővel
futtatott régi terasz,
anyád és utánad sír,

Régi álom

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2015, január 20 - 12:35
Szívemben él egy régi álom,
találkánk őszi délutánon.
Még hintázott levél a fákon,
kékben játszott az égi vászon.
 
A madarak nekünk daloltak,
a fenyők közelebb hajoltak,
hallgatni csilingelő szavunk,
bánat felejtve, ketten vagyunk.
 
Verseket szavaltunk kispadon,
köröttünk lélegzett a vadon.
Az Idő is kicsit megpihent,
s Isten fentről bennünket figyelt.

Öreg ház

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2014, december 27 - 15:03
Öreg háznak csontja ropog,
benne a szív alig dobog.
Zokognak az üres szobák,
gyászolnak a rongyos ruhák.
 
Kopott gramofon dallama,
régi titkokról vallana.
Álmában a poros parkett,
boldogan járja a valcert.
 
Csengettyű szól halkan, félve
karácsonyi dalt zenélve.
Valami varázslat kéne,
egy új, szebb élet reménye...
 
 
 

Karácsonyi vers

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2014, december 18 - 13:58
Kis Jézuska született,
ki nekünk teremtetett.
Karácsonyi ének szól,
égi fényben a jászol.
 
Ó, ha hullna egy kis hó
az lenne a csuda jó!
Szánkózni domboldalon,
csúszkálni jeges tavon.
 
Télapó is erre jár,
zsákjában a játék vár.
Mindenki kap belőle,
ha nem szökik előle...
 

Oldalak