Nagygyörgy Erzsébet blogja

Fatális

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2016, február 6 - 14:50
Ez a bolygó Földön túli,
szépsége mily földöntúli.
Ragyoghat az istenadta, 
fényét neki, Isten adta.
 
Tévedésem oly fatális,
hogy leborult a fatál is.
Hajam reggel, csak brutális, 
de a ruhám még brutál' is.
 
Néha fejem egy sötét lik',
az üresség bent sötétlik. 
És az agynak, ej mi haszna,
ha nem teper a mihaszna?
 

Ezüst hajam

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2016, január 4 - 14:11
Ezüst hajam, ha megrázom
fehér csillám hull a tájra. 
Lágyan felém integetnek
a hólepte jegenyefák.
 
Kékül a szám, szó csikordul,
burokba fagy gondolatom,
de belül a szívem mélye,
lávatűzzel lett felfűtve.
 
Jeges tájon nyargal a szél,
aurora borealis
fénye táncot lejt az égen,
s szemembe most könnyeket csal.

Ötvenkét év

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2016, január 1 - 14:08
Ötvenkét év komor némasága feszül
koponyámban, agyam mély repedésein 
kitörésre készül, s most ellenem szegül. 
 
Szemembe szemtelen, fekete fény oson,
törtetve hatol be lelkemnek résein, 
bennem randalíroz utolsó démonom.
 
Menekülnék, de már késő, reám omlik
ingatag kőfala elnyűtt világomnak,
roncsolja testemet, egészen csontomig. 
 
Lépteim nyomában heveny lét-láz fakad,
bánatom folyói vadul hullámoznak,

Karácsony éjjelén

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2015, december 27 - 11:48
Merengek a szófán, e gyermeki órán,
a sarokban poros múltam árnya kószál. 
A szobában anyám finom illata leng,  
szavának dallama még a fülembe cseng.
 
Bent hagytad szívemben, ezt a markáns borút, 
hiányoddal vívok végtelen háborút.
Karácsony éjjelén, egy dolog vigasztal,
régóta vigyázol rám, mint égi angyal.
 

Fehér fényben

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2015, december 24 - 16:00
Odakünn a havas ágakon,
a bánat reszket, s a fájdalom.
Míg lopva mellettük megülök,
csillagok csendjébe merülök.
 
Elvesztem egykor az édenben,
s talán a szenvedést érdemlem.
Valaha rég, egy ember voltam,
most fehér fényben ring a tollam.
 
Ezüstös veretű szárnyamon,
ma éjjel, Istenhez szárnyalok.
Mennyeknek mannáját hinti rám,

Homályos ablak

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2015, december 17 - 21:09
Homályos ablak az, amelyen most
átszüremlik az édes életünk.
Halhatatlannak képzelt lelkünkkel, 
talán boldognak hitten élhetünk.
 
Ám, viselésre megkapott sorsunk
egy borzongató, kínos káprázat.
S ettől, örökké lázongó testünk
pörgő motorja, könnyen átfázhat.                                     
                                            
 

 

Vén poéta

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2015, december 13 - 19:19
Pokoltűzbe lóg a vézna lábam,
pedig a földön se nagyon fáztam.
Mezítlábas, vén poéta vagyok,
lelkem e hőben most mégis vacog.
 
Szemem bezárom, elvakít a szenny,
csak igazaknak jár a fönti menny.
Oldj fel, Isten e kínból lágy puhán,                  
ne nézzem végig a saját tusám.
 
Dörömböl agyam falán a bánat,
megadom magam a léha mának.

Sorstalan láng leszek

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2015, december 3 - 20:51
Csupán egy maroknyi kellene,
a földből hófödte lelkeden.
Ahol a vágy tüzét olthatom, 
s lírai szívemet otthagyom.
 
Szerelmed biztatón ad vigaszt,
se fagy, se hó, tőled nem riaszt.
De talán helyet ott nem lelek,
s nélküled sorstalan láng leszek.
 

 

Miféle?

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2015, november 27 - 12:20
Miféle álságos, idegen istenség tűri el,
hogy születetten szeretetlen lényem eluralják
ezek a tompán sajgó, lelkemet rázó rengések,
és tovább mélyítsék meghasadt szívemnek árkait?
 
Miféle kívülről gerjesztett ősi hatalom az,
amely nekem adná azt a puszta élni akarást,
amitől kimászhatnék a fájdalom mocsarából,
s agyam háborgása lágy hullámokká szelídülne?
 

Apám, és a mumus műfogsor... (emlékirat)

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2015, november 19 - 20:34
Apámról tudni kell, hogy kádár mester volt. Szóval, bornak készített hordót. Volt neki egy kisebb lakásnyi, fűrészporral vastagon bevont, kedvenc műhelye. Itt alkotta a fából készült, műveit, mert művek voltak azok, szívét, lelkét beleadva formálódtak keze alatt. 

Oldalak