Amíg a végzet nem múlt ki -
Tart az Időn túli ulti.
A félelem szakadt varsa,
Indul a pénz tök durchmarsa.
A fátum kártyáját rázza,
Csupán az Élet kontrázza.
Hogyha a durchmars sikerül -
Atlantisz nyugdíjba kerül.
Tán már gyermekre se futja;
Buktassa el, aki tudja...
26. Rész
A lírai mű alkotója abban a szent pillanatban, amikor személyisége mintegy örök időkre „belekövül” a versbe, nem sérülékeny, nem esendő, nem téved, nem hibás, nem bűnös. Akkor sem, ha a verse éppen ilyesmiről, sérülékenységről, esendőségről, tévedésről, hibáról, bűnről szól. Mindig tiszta emberi érzéseket közvetít, éppen saját tiszta emberi érzéseit önti szavakba, rendezi ritmusba.
Amíg ebédünkhöz kondul,
Sorsunk rosszabbra nem fordul.
Okát sokan nem is sejtik,
Az ostobák - elfelejtik.
Évszázadok óta kondul,
A megszokás rá se mordul...
Valamikor nagyon régen
Fellegek jártak az égen.
Magyarország vaskapuján
Dörömböl a török szultán.
Vele "az iszlám serege",
Országot foglalna vele...
Ördög már a táncát ropja,
Véres Duna, Száva habja.
Kékek a távoli hegyek,
Bécsben kamasz király remeg.
Kapisztrán - egykori zsoldos,
A vers személyes, a propaganda pedig mindig személytelen. Utóbbi az esetek többségében kiindulópontjául olyan gólyaperspektívát választ, ahonnan látszólagos igazságait kinyilatkoztathatja. Az igazán erős propaganda ebből a nézőpontból szemlélve általában igazsághalmaznak tűnik. Hazug mivolta csak akkor lepleződik le, amikor a hétköznapi élet konkrét és valóságos tényeivel, történéseivel egybevetjük.
Ötvenhatodik nyaram
Teljesedni készül,
Ötvenöt a tarsolyomban
Soha el nem évül.
Terveim lábasában
Friss Remények főnek,
Van még elég üzemanyag
A múló Időnek.
Megújuló tavaszi Remények,
Napsugárban zuhanyzik a Lélek.
Ahogy csendül a Kikelet húrja,
Belevágunk évről évre - újra.
Minden vérmes Remény újra éled,
Kikeletkor mindig szép az Élet.
Megújuló tavaszi Remények,
Nem bocsát el egykönnyen az Élet.
Merni kell Felnőtté lenni,
Élni,
Gyermeket nevelni.
Kamaszkorban megrekedve
Profán nótát nyekeregve
Siheder marad az árva,
Táncol a pénz dallamára.
Merni kell Felnőtté érni,
Lehet,
De nem szabad félni.
Nem károgás, miákolás,
Csak felelősség-vállalás.
Felnőtt üzemmódban élni,
Lehet...
Meg kell hozzá érni.
Merni kell Felnőtté válni,
Szüleink helyébe állni...
Vagyon ürügyén kesereg
A túlkoros gyermeksereg.
Örök kamasszá dermedve,
Végtelenített sakkjátszma;
Az ördög magával játssza.
Legyen Világos,
Vagy Sötét;
Életünk és jövőnk a tét...
Lassú pozíciójáték;
Rejtve a háborús szándék.
Végtelenített sakkjátszma;
Lép az ördög - Istent játszva.
Láthatatlan pénzfellegek
Szövögetnek matt-terveket.
Arab gyalogáldozatok
Írnak újabb változatot.
Végtelenített sakkjátszma
Világhatalomra játszva.
Jachtos maffia-kényelem;
Szicíliai védelem.
Vezércselek,
Királycselek
Míg szemünk van a világra,
És meglátjuk, ami szép;
Kertünk Jövő-palántája
Csak addig maradhat ép.
Az Egyén lép Jövő felé,
Nem a Jövő jön elé;
Az Egyén felelőssége
Nagyobb, mint az Istené.
24. Rész
Ki a költő?
Ki a költő?
Akivel a verseiben találkozunk.
Hivatalosan persze ez sem így van. A státuszköltő nem vágyik a tömegek elismerésére, az ő törekvéseiben státusz-szempontok dominálnak.
Talán a lírai minőség?
Megyünk,
Megyünk..
Mendegélünk...
Végre talán
Emmausz felé..
Isten nem hagy el bennünket,
De a döntés
Itt a Földön
Csak
Az Emberé...
Szenvelgő rossz matéria
A sátánra üt,
Anyagelvű világvégék
Rostokolnak
Csaknem mindenütt.
A világ még eldöntheti,
Élni akar-e,
Bár globális pénzhatalom
Nyomja egyre
A mocsárba
Le.
Jövő lesz, ha
Akarat áll
A végzet elé...
Menjünk,
Menjünk,
Mendegéljünk,
Ideje már -
Emmausz felé...
Isten áldja meg Hazánkat
Békés Jövendővel,
Friss alkotó lendülettel,
Építő erővel.
Unokáink tiszta szívvel
Nézzenek az Égre,
Az újabb világháborút
Kerüljük el végre.
Tűnjön el a süllyesztőben
Minden régi átok,
Szépen, vidáman éljenek
A magyar Családok.
Globalista pénzhatalom
Múljon el idővel,
Isten áldja meg Hazánkat
Békés Jövendővel!
23. Rész
"...csak akkor látom meg az életet a maga szépségében, ha etikailag szemlélem."[1]
Az élet tényleges értelme a tevékenység, a szolgálat. Ez azonban nem jelent tömegbe olvadást, mert a közösségben minden egyénre szükség van. senki sem pótolható, senkinek a munkáját sem tudja elvégezni, senkinek a küldetését sem tudja beteljesíteni más.
Szegény profán!
Csak topog,
Mint a vén harkály
Öreg tölgyek
Odvas derekán...
Mert neki, szegénynek
Semmi se szent,
Nincs
Se fent,
Se lent;
Felszínesség köti,
Mint a kővé vált
Cement...
Szegény profán!
Mennyországot lát -
Az uborkafán...
Mint ócska rajzlapra karcolt levél;
Csak egyetlen dimenzióban él...
A végzet rángatja ide, s tova,
Csak szexet ismer,
Szerelmet soha.
Csak lóg az Élet
Agyag-tomporán...
Szegény profán...