Csilla blogja

Poharak

Beküldte Csilla - 2016, október 11 - 11:02
 
 
Üres pohárba tölt a gondolat
forrásvizet, miközben mondogat
varázsigéket, ősi szent imákat,
magába nézve tudja, nem hibázhat.
 
S a szó, a csendből végre folyni látszik,
kibontja cseppjét egytől mind a százig,
s tovább, amíg a fénybe szőtt hiteknek
formái közt új életek pihegnek.
 
Sok könny után, felvéve terhedet,
építkezésedet megkezdheted;
minden pohár reped, kopottá válik,
előtte érj a forrás hegyfokáig!

A szajkó füttye

Beküldte Csilla - 2016, október 9 - 18:10
 
 
Égkék szárnytükör fémes csíkjain 
képzelt csillogás, ében ív a szín,
füttye pongyolán zagyva mímelés,
rémisztő, profán öncélok nyomán
hitvány hírverés. Túl sok és kevés.
 
Rabló hangja bár érdes, óvatos, 
könnyű pilleként fészket lop, tapos,
korrog szenvtelen, vágya hallva száll;
ébreszd fel, legyen őrzőként jelen!
Alvó rabmadár minden fals dalár.
 
 
 
 
 
 

Hűs lehelet

Beküldte Csilla - 2016, október 5 - 16:07
 
 
Szerelmes őszi szél karolja
a lombruhás fatörzseket,
lehull a pompa rőt halomba,
akár a gyöngysor, úgy pereg.
 
Ezüsthajókat hajt a hajnal
derengő, hűs lehelete,
parányi fényű légcsavarral
röpíti föl, s emel vele.
 
Miközben álmok éhe átfog,
szorít a rengő csend-sereg,
csitíts, ma útra készen állok,
ne lássa más, hogy reszketek.
 
 
 
 

Éjszakáim

Beküldte Csilla - 2016, október 1 - 22:02
 
 
Nyomaszt az éjre rákönyöklő
réveteg balek, saját magam,
maradtam volna még kölyökfő,
s őszülőn nem ily tanácstalan.
 
Ki látta egykor éjszakáim?
Céltalan futás falak között.
A lázam égett és a kármin,
vérrögös remény alatt nyögött.
 
Ki látta harcra kelni bennem,
fénynyaláb szívén az árnyakat?
Csaták után a béke csendje
szólt, akár apám: bevártalak.
 
Hogy nő az éj, de bármi nyújtja,

Süvít a kerge szél

Beküldte Csilla - 2016, szeptember 23 - 11:46
 
 
Az ég, ha mennydörög,
csupán e nép fölött
süvít a kerge szél,
körötte tüskefal,
mit ér e büszke faj,
halálba mendegél.
 
Mit ér, ha nincstelen,
s az Isten sincs jelen,
kofái közt elég,
gyanús a látlelet,
hisz űzve vág eret
nyakán a söpredék.
 
Siratlak egymagam
csodát a kegy, ha van,
tegyen ma még veled,
te gyönge, gyáva vagy,
mohón a sáskahad,

Csendes mese

Beküldte Csilla - 2016, szeptember 18 - 15:14
 
 
Hold világa hintaágy, szép ezüstfonál,
leng az éjbe szőtt mesén, fénye füstopál,
szél hever hanyatt ölén, langy esőnyomon,
nézi, mily csibész a csend, háztetőn oson.
 
Leskelődni majd a tárt ablakon belép,
fosztogatja álmaid foszladó zsebét
ámuló fehér falak közt, amíg matat,
kint az éj ruhája is lopva felhasad.
 
Szép ezüstfonál rezeg, selyme oly hamar
szétszakadt, szökell a szél, dallamot kavar,

Ki gyújt ma fényt?

Beküldte Csilla - 2016, szeptember 15 - 16:08
 
 
Ki gyújt ma fényt, ha rémes árnyatok
fölétek áll, s kacagja hogy’ vacog
az atyja, az, ki önmagára büszke,
e fantomot mégis világra szülte.
 
A gondolat folyton teremni kész,
amíg forrást merít, hát semmi vész, 
de nézd, mivé lesz, hogyha fél az elme,
vakon szorongsz, a szörnyed láncra verve
 
belőled él, gyarapszik és dagad,
felfalni kész e rémült gnóm-csapat,
parancs után egymást is tőrbe csalják;

Csalogató

Beküldte Csilla - 2016, szeptember 13 - 15:41
 
 
Hold kapujától nem messze
táncol az ördög fejvesztve,
hold kapuja,
szól a duda,
fújja a mákonyos éjnek ura.
 
Hűs lehelettel cifrázza,
sercen a csillag szikrája,
hűs lehelet,
hív a szemed:
mind ide bújjon, akit szeretek!
 
Szív odújából, vállvetve
hordjuk a hajnalszót szerte,
szív odúja
fény az ura,
hogy ne legyünk mi a birkaduda.
 
 

Oda se neki!

Beküldte Csilla - 2016, szeptember 10 - 00:50
 
Hű, a betyár teringettét!
- makog Mekegi;
annyi a gond, terülnek szét,
oda se neki!
 
Jut a jóból, akkor is, ha
nem is akarom,
segít néhány aforizma,
s a pénz-hatalom.
 
Türelemmel, szelíd szóval
engem ne nevelj!
Senki vagy, de tényleg, szóval:
bosszant e csevely.
 
Fejemen a díszes babér
népem eteti;
jön majd egyszer kutyára dér,
drága Mekegi…
Oda se neki!

Muszáj!

Beküldte Csilla - 2016, szeptember 9 - 11:31
 
 
A délutáni langy esőben
borostyán szőtte házfalak
égig nyújtóznak, nagy, redőtlen
szemükben álmok játszanak.
 
Egy utcahossznyi csend a részük,
gyűrűző tócsák, sárcsíkok,
a macskaléptű nyár közéjük
ledől és mélán ásítoz.
 
Platánok árnya, lombja kéne,
helyette vádló, sornyi csonk,
patakzik mindnek, fojt a vére,
hallom a lelkük hogy sikong.
 
Kivághatnak majd újra s újból,

Fényt szitál a lomb

Beküldte Csilla - 2016, szeptember 2 - 23:37
 
 
Mennyi szín, ezernyi érzelem pezseg,
lombok álma, hűse, óceánja
zúg bomolva, árnya rám vigyáz ma,
mint betegre gondos, ápoló kezek.
 
Fényt szitál a lomb, a mérhetetlen űr 
forradásait fehérbe vonja,
kínjain lazít, betéve gyolcsba
ring a múlt szilánkja tépte seb belül.
 
Csillanó puhán simítja homlokom
zönge dallamok korál imája,
visszazeng fülembe tűfok ormokon 
 
gyönge léptem, egy se volt hiába;

Nyári zsoltár

Beküldte Csilla - 2016, augusztus 26 - 00:26
 
 
Nyugatra néz a néma ég,
milyen nehéz, tömör!
Idő falán a szél marék
hideg mesét söpör,
Korán, de már a végtelen
hazába vinni kénytelen
a nyárcsodát, s a sárga rét
siratja már, siratja még,
ne menj, te szent gyönyör!
 
Bolyong a zúgó estharang,
a csendje mélyre nyúl,
szíved porát, giling-galang,
letörli, s elcsitul.
Kutasd a véges út okát,
a fény ezüst selyembrokát

Tücsökzene

Beküldte Csilla - 2016, augusztus 20 - 13:58
 
 
Tücsökcirpelő éjszakában
valami régi, szép magány van
elrejtve, mintha dolga volna,
letűnt időknek titka szólna.
 
Hallgatom egyre, űz a szándék,
ha egyszer én is dallá válnék,
vajon mi lenne rólam írva
szívekbe, égre, gyűrt papírra?
 
Elherdált, néma kertre leltek?
Lelkét e könnyű, nyári versnek
megérti az, ki járja földed, 
ha majd a tél az ajtón zörget?
 
Hallgatom, s egyre inkább érzem,

Hajótörött

Beküldte Csilla - 2016, augusztus 18 - 20:22
 
 
Tépett álmok sziklapartján
gyász-haboknak fodra ring,
fény esője ritka halvány
erre; leng egy tarka ing
 
ott, a szélben, szétbomolva,
mintha nektek intene,
ujja szára vészmotolla: 
nem jár itt az Úr kegye.
 
Szürke nappal kóbor árnya 
múltba veszve rostokol,
útját barlang torka zárja
s mélye, tudja, hogy pokol.
 
Nincs kiút, amíg bogáncsot
hajt a szív; más nem segít,

Délidő

Beküldte Csilla - 2016, augusztus 14 - 14:40
 
 
Megáll a láb, pihenni vágy
emitt e zsenge, vad gyepen,
bogárraj ül, seregnyi lágy
virág talárja ring velem. 
 
Heveny nyaláb a déli láng,
tüzébe mártom ujjamat,
s leírom újra: nézz miránk,
a kétkedések múljanak!
 
A nyári ég fuvallatát
lesem, hisz enyhét ismerem,
de Istenem, ha hallanád
hogyan kér két csaló szemem…
 
Mert gyenge még a láb, a hit,
erőfeszítések sorát

Nyári keringő

Beküldte Csilla - 2016, július 28 - 11:18
 
 
Hideg kövekre pára száll,
mohos tavak fölött
kering a héja, szárnya már
a napba öltözött. 
 
Ha lápra lép a langymeleg
a szellő rálegyint,
s a csendnek húrja elrezeg
egy dalt, megint s megint.
 
A fénynek biztos útja van,
törekszik mélyre, le,
felizzik rajta súlytalan
az élet szent heve.
 
Az égi vándor árnya fogy,
s a szemhatár mögött
ujjongva zeng, már látja, hogy:

Folyomány

Beküldte Csilla - 2016, július 27 - 18:40
 
 
Megkopott idők hamvába hull a táj,
téblábolva jár a csend, ki tudja már,
hogy mióta festi múlt ködét az útra
félvakon és árván, önmagát hazudva.
 
Összegyűltek mind: magány, a félsz, ború,
s elkezdődött bent az égi háború,
rút, pogány napoknak szürke-rozsda álma
tisztesség kalapját lopva dobja hátra.
 
Oszlasd el hamar borongós vágyaid,
létörömkapuk percszárnya tárva, hív:
lépj be rajta végre, s mint szabad folyam,

Fellegruhás este

Beküldte Csilla - 2016, július 17 - 11:54
 
 
Lombok fölött fehér bodorba bújt a fény,
fellegruhája irha, körbefutva prém,
szegélye csíkját est homálya bontja
borzongva rezgő szürke spárgarojtra.
 
Szellő jár, ellibeg, helyére csend terül, 
a szívben megreked, de én seprem belül 
az ottfelejtett, bús idők homokját,
miközben már az éjsötét borong át
 
porfelhők csücskén. Túl sok álmot rejteget
bekulcsolt szájjal is az égi mennyezet,
remegve súlya mintha rám szakadna,

Tűzvirág

Beküldte Csilla - 2016, július 8 - 19:44
 
Tűzvirágok izzó pírba
hajló bársonyillatán
kél a Nap, lobogva írja
létkörét, borítja rám
vízsugár a köntösét, 
feldereng a gyöngyös ég.
 
Szent örömbe bújt az élet,
és a kelyhe szomjat olt,
míg e perc magára ébred
összefércelt gondja holt,
boldog óra, új a hit, 
őrzi szívem útjait.
 
 

Oldalak