Kevesen ismerik, pedig nem mese ...
A Várdomb óriásainak története
Valahol, ahol két tekintet összeér,
demarkációs vonalat húz a fény.
Bent-kint dilemma, kettős tudat,
sötétből fénybe, fényből sötétbe halad.
Bent, ahol hamvad a remény,
puha bársonyba csomagol az éj.
Kint messze, távol-gomolyok alatt
lajtorjára kapnak a sugarak.
Fény torpan, csusszan a mély felé,
csordogál, ömlik, kapaszkodik belé,
árad, melenget, ébresztőn ölel,
elér és eléred, megérkezel.
Kavics
Kőkemény a kavics sorsa,
Sziklagyermek, meder-morzsa,
Folyóvize, viszi-hordja.
Kőkemény a kavics sorsa.
Létezése sava-borsa,
Érdes marok, ha markolja,
Fojtó dühét, csenddé oldja.
Létezése sava-borsa.
Kabátzsebben meghúzódva,
Belesimul görcsös ujjba,
Melegét a széltől óvja.
Kabátzsebben meghúzódva.
Sziklagyermek, meder-morzsa,
Kabátzsebben meghúzódva,
Érdes marok, ha markolja,
Belesimul görcsös ujjba.
Fojtó dühét, csenddé oldja.
Fojtó dühét, csenddé oldja.
A ranysugárral hímzett köntösében
U tcánk porában táncol-szökell a nap.
… avagy csak én tehetek róla
Sebet vés lelkembe pár szavad.
Visszavágni neked nem lehet.
Teknőcpajzs burkolja szívedet.
Hegem gyógyul, ismét felszakad,
Sót szór minden karmos hangalak,
Ambulánsan osztott nyílhegyek,
Sebet vés lelkembe pár szavad.
Sebet vés lelkembe pár szavad.
Magam választottam végzetet.
Szeretlek! - mondod. Te így szeretsz.
De nem adhatsz mást, mint önmagad.
Sebet vés lelkembe pár szavad.
Komisz csörte
Az út megpihen és visszanéz.
Nem látja már kezdetét, a reménnyel bízót,
hisz idők öléből kanyarogva, oly rég
vezette ő a vándort, ki először törte hátát,
tapodta vállát, tiporta kíváncsi vágyait,
hagyta maga mögött kósza álmait,
s vele jutott pokolba, mennybe, a végtelenbe.
Az étel elomló íze vagy,
virágfürt akác homlokán,
madár csőrében a mag,
ábrándos, lusta délután,
utazónak templomtorony,
szűkölködőnek tányér leves,
rév, hová éjjelre tér a komp,
vigasz, mi bánatban felkeres,
menedéket nyújtó fogadó,
mondatban szó, betűn ékezet,
párna, pille álmokat hozó,
belőlünk táplált emlékezet.
Pillér vagy sorshidam alatt,
bogáncs, mi lelkembe tapadt
Tetőre ültünk a macs meg én,
lógáz a lábunk a tető peremén,
Tetőre ültünk, lógáz a láb,
a szem égbe les, kémlelődik
két, kíváncsi szemfüles.
Lógáz a láb, s az éjbe rúg,
az égbe fel kanyarg a Tejút.
A Tejút az égbe fel kavarg,
kalimpál feléje két kíváncsi talp.
Kíváncsi talp, ámuló nagy szemek
kémlelődünk, a "Hold ma oly kerek"
Pufók képpel csillagporba fúj,
petymegődő fény pihéje hull.