2015. - XXXVI.
HARMINCHATODIK RÉSZ
Eszmefuttatás
Újra meg kell szakítanom a visszaemlékezések áradatát, mert a könyv szerkesztése közben ismét fordult a világ sora, Allah újabb próbatételeket mért ránk.
A kereszténység mételye ismét felütötte a fejét, a lázadó magyar szellem újra dacol az igazsággal, Madzsarisztán sokat szenvedett földjére megint vér ömlik. Tiszta lelkű iszlám hívők szenvednek és halnak meg az igazságért.
Mire ez a könyv a nyomdába kerül, talán győz az igazság, és a lázadók elszenvedik jól megérdemelt büntetésüket. Allah adja, hogy így legyen…
Hibát követtünk el, és vétkeink eredői ott rejlenek azokban az eseménysorokban, amelyeket ez a könyv felidéz.
Nem tettük kötelezővé az iszlám felvételét és az iszlám életvitelt mindenki számára, azt hittük, az idő orvosolni fogja a bajokat. Ahol az iszlám kötelező volt, ott is lanyhán viselkedtünk, elnéztük a csalást, a hazugságot. Elnéztük, hogy sokan csak névleg legyenek igazhitűek, elnéztük a titkos kereszténységet, és elnéztük a titkos ateizmust.
Hagytuk, hogy az itteni bennszülöttek zöme ellenségesen álljon szemben az iszlámmal, hogy jövevénynek, betolakodónak, élősködőnek tekinthesse az igazhitűeket, hogy elzárkózhasson a velük való kapcsolattól. Hogy titokban magyar maradhasson, hogy piros-fehér-zöld zászlókat rejtegethessen.
Talán mindenkit ki kellett volna irtanunk, aki az iszlám ellensége…
Nem követtük híven a Próféta (áldás szálljon emlékére!) szigorú utasításait. Most bűnhődünk. Katonáink százával esnek el a hitetlenek elleni harcban, igazhitűek ezrei válnak mártírrá, a lázadók városokat foglalnak el, dzsámikat alakítanak keresztény templommá, mecseteket égetnek porig, iszlám bevándorlókat űznek el hazájukból, és ujjongva szurkol ezeknek a „hősöknek” a hitetlenek aljas és ellenséges világa.
Az iszlám győzelme után mindent újra kell gondolnunk. Legfőképpen azt, joguk van-e hitetleneknek itt élni, Madzsarisztánban, ennek az országnak iszlámmá szentelt földjén.
Ez már nem Magyarország, és többé nem is lesz az. Ez Madzsarisztán, és az is marad.
A hedzsra 1493. esztendejében
Budin városában
Ahmed bin Szuliman Kovach
Vasile Munteanu tábornok emlékirataiból
Magyar forradalomnak itt Romániában még sohasem örültek annyira, mint akkor, 2015 októberében.
Egész Bukarest ujjongott, ünnepelt. Sokan emlékeztek rá, hogy egy emberöltővel korábban, a romániai forradalom idején éppen a magyarok voltak azok, akik a legönzetlenebbül segítettek bennünket.
Nagy izgalommal hallgattuk az ideiglenes magyar kormány vezetőjének első nyilatkozatát.
Özvegy El Malikné született Bóna Szilvia 89 esztendős budini lakos visszaemlékezéséből:
Mámoros boldogságban ünnepeltük a forradalmat. Naima és társai velünk örültek.
A falu új rendjét a forradalom utáni napon alakítottuk ki.
Naima és a többi migráns munkát, otthont talált. Templomba nem járnak, helyette a kultúrház egyik termét alakítjuk át számukra mindaddig, amíg nem építenek maguknak egy mecset nevű saját templomot.
Keresztények és muszlimok békésen megférnek egymással. A keresztény nem zaklatja a muszlimot, a muszlim békén hagyja a keresztényt. Aki térítgetni akar, annak nincs helye a faluban.
Ilyen is maradt a falu – mind a mai napig. Soha nem volt vita keresztények és muszlimok között, és az emberek összetartanak.
Mindenki magyarul beszél, és a helyi mohamedánok a mostani muszlim uralommal szemben is a társaikhoz húznak. Ahányszor hazamegyek, fürdök a boldogságban.
BBC
2015. október 6.
18 25.
MŰSORVEZETŐ:
A magyar ideiglenes kormány miniszterelnöke a magyar televízió élő egyenes adásában tárgyal az EU, a bankok és az ország hitelezőinek képviselőivel. Mihelyt sor kerül a televíziós nyilatkozatára, közvetíteni fogjuk.
Folytatása következik.