Szerelem és líra - LXV.
Hatvanötödik rész
A gyakorlati esztétika a művészi minőséget a szépség oldaláról igyekezett értelmezni, mégpedig a gyakorlati szépség oldaláról. Ami mindig magában hordozza a szubjektivitás mozzanatát, egyben a parttalan szubjektivitás riasztó lehetőségét.
A parttalan szubjektivitás látszólag szabadság, valójában azonban a szabadságnak szöges ellentéte, minden perspektíva nélküli szolgaság. Az „ízlések és pofonok” vagy ehhez hasonlóan üres, puszta szubjektivitásra támaszkodó „elvrendszer” valójában a szépség fogalmát nem individualizálja, hanem uniformizálja. A tömegmédia hatásának abszolutizálásáról van szó, amelyet a sznobizmusra támaszkodva fejt ki, és álszent módon a szubjektivitásra hivatkozik. Utóbbi a létező legkényelmesebb hivatkozási alap, semmiféle érvpazarlást nem igényel. Még elvrendszerre sincs, elég a puszta ráfogás. Így lesz a sznobizmus a média segítségével – kulturális nagyhatalom. „Eredményeit” napjainkban szemlélhetjük.
Alapja nem a valódi, hanem egyfajta megnyergelt, kiherélt individualizmus, amely nem személyes érzésből, csak alkalmazkodásból fakad. A sznobizmus igyekszik valamiféle univerzális „tudatformává” tenni – saját magát.
Ha pedig a sznobizmusra támaszkodó média propagandát még a fennálló infrastruktúra is támogatja, a felülvezérelt szépségeszménynek látszólag nyert ügye van. Ha a média által erőltetett, sznobizmus preferálta „ízlés” képviselői még emellett ilyen-, olyan- vagy amolyan díjasok is, a kisember meghátrál, kisebbrendűségi érzése, sőt valami groteszk bűntudata támad a „hivatalos” szépségkánonnal szemben, és „rádöbben”, hogy ahhoz ő primitív. A „művészet” olyan magasan szárnyal, hogy ő oda sose juthat. Hiszen még azt se érti, ugyan mitől művészet a művészet.
Érdekes, hogy napjaink tömegmédiája hányféle ürüggyel igyekszik az emberekbe bűntudatot plántálni.
Kialakít egy olyan sémát, hogy van egy magas kultúra, amelynek a nívója az átlagember számára elérhetetlenül magas szférában van, szemben vele pedig egy, gyakorlatilag vegetatív szinten álló tömegkultúra, amely a többség csaknem állatias igényeit kielégítő átlag-táp szerepét tölti be.
A gyakorlatban ez persze nem igazolódik. A magas kultúra számos terméke minősíthetetlenül silány, az önfelszámolás irányába tart; míg a tömegkultúra variabilitása állandóan fokozódik, termékei nem egyszer valódi problémákat vetnek fel, és valódi művészi igazságot hordoznak.
Mindezzel együtt azonban látszólag kialakulóban van valamiféle globális egyöntetűség – ami egyértelműen ellentétes az emberi fejlődés minden aspektusával, a biológiaitól a kulturálisig.
Kulturális kasztrendszer várható az egyöntetűség és az elszíntelenedés jegyében?
Vagy mégse?
Folytatása következik.
Hozzászólások
Mysty Kata
2013, február 22 - 09:57
Permalink
Értelek, és várom a
Értelek, és várom a folytatásban a megnyugtató választ.
Kata
"ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"
hubart
2013, február 22 - 10:19
Permalink
Igen érdekesnek találtam ezt
Igen érdekesnek találtam ezt a részt is, Gondolataival messzemenően egyetértek.
hzsike
2013, február 22 - 15:34
Permalink
Nagy figyelemmel olvastam én
Nagy figyelemmel olvastam én is. Köszönöm szépen!
M. Karácsonyi Bea
2013, február 22 - 20:10
Permalink
Én is várom.
Én is várom.
lnpeters
2013, február 22 - 21:33
Permalink
Köszönöm!
Köszönöm!
Pete László Miklós (L. N. Peters)
Haász Irén
2013, február 23 - 18:00
Permalink
Globális egyöntetűség valóban
Globális egyöntetűség valóban látszik, de azt hiszem, főleg az alkalmazott technika, technológia terén, és inkább a képzőművészetekben, amit a műszaki fejlődés hozott magával. De szerény véleményem szerint azért szép számmal vannak egyedi, sajátos, meghökkentő vagy felkavaróan szép alkotások is, minden globalizálódás ellenére.
lnpeters
2013, február 23 - 20:30
Permalink
Igen, mert a művészet az
Igen, mert a művészet az egyöntetűsítő és színtelenítő tendenciák ellenére is működik.
Pete László Miklós (L. N. Peters)