Vihartánc

Fehér ruhát repít elől 
kagán leánya, kóc haját
teríti ránk, a földre dől, 
akár a szürke rongybabák.
 
De szél zavarja ritmusát,
s a nyája űzi; kénytelen
korommal elfedett ruhát
cserélni város szegleten.
 
Mögötte zord, sötét jetik
kinyúlt alakja fut tova,
s nyomukba csapja lépteit
a nagy hun, isten ostora.
 
A láthatáron estlepel. 
Vajákos perget dobverőt. 
A törzs dohogva ünnepel,
vitatva múltat és jövőt.
 
Duhaj, ha rázza tincseit;
e rém sereg ma nagy legény,
s csak ontja, szórja kincseit:
üvegfüggőket ág hegyén.