Lebegés

Édenkertbe vágytál fehér felhők felett,
Elárult mindent az igéző, szép szemed.
Szálljak én is veled, ezt dúdolta ajkad,
Vár ránk a végtelen, halkan így folytattad.

Egymást átölelve, minden zug bejárva,
Felfedezve újra, természet csodája.
Völgy öléből hegyre, feljebb csak egyre fel,
Sziklacsúcsra érünk, hol a visszhang felel.

Bárányfelhők szelik ott a mélykék eget,
Szellők szárnyán szállunk, virágos rét felett,
Lebegünk könnyeden, mint kicsiny tollpihék,
Együtt suttogjuk a kékmadár énekét.

Megtérve édenből, így aléltan, némán,
Csillogó szempárnak a bársonya néz rám.
Selymes pilláidra ólompaplan terül,
Varázslatos létünk álomba szenderül.