Kolozsvár, kincses városom

Üdvözlégy, kincses városom!
Hol a kő régmúltat idéz,
ecetfa nő a várfokon,
s nem ontja vérét a vitéz.

Bölcsőd királyfit ringatott,
s bár szenvedtél, ó, eleget,
de történelmet írtak ott,
állva ostromló szeleket.

Skóláidban hitet tanult,
s hitt a tanokban sok diák;
gyöngyként fénylik most is a múlt,
regélnek róla korvinák.

Magas tornyodról a kereszt
mart sebbe, mély gödörbe néz,
vízköpőd könnyeket ereszt,
a Fellegvár fent ködbe vész.

Mátyás elmereng bronzlován,
csatára többé nem vezet;
felhő ül sziklahomlokán,
ejt zöld patinakönnyeket.

Más zászló leng már a rúdon,
más nótát sodor itt e szél,
s a szép Monostori úton
magyarul senki nem beszél.

Siratlak, kincses városom -
kifosztott régi szeretőm.
Az éj lidérce átoson
a Házsongárdi temetőn.