Hitet lopok

Az este tinta-kék - veled vagyok -
a Hold ma mélabús, nem is ragyog.
Az égre fagyva néma csillagok,
magány a társ, a sors is elhagyott.

A bánat itt tanyáz, a parton ül,
a lélek esdekelve hátradűl,
remény az égre szegve mond imát,
határ e vétkes, átkozott világ.

Mit ér a szó, ha el se mondhatom?
Mit ér a csók a lázas ajkamon,
ha elvetélt hitünk, remélt utunk,
s csatát feladva küzd a háborúnk?

A balladánknak álma véget ért,
fizetni kell nekünk ma mindenért.
A tűz, a víz, a jó, s a rossz, „zavart”!
Mi vár reánk, ha messze még a part?

Nehéz tudom, de csendbe megteszem;
hitet lopok neked szerelmesem!
S mederbe ringva - mint a tiszta tó -
szavam ragyogna benne, biztató.