Az idő nélküled

Felhők összeérnek,
benned s bennem élnek.
Megfesteni kékre,
szerelemfehérre,
szemed-színe-zöldre,
sejtelmesen nézni,
szív a szívhez érne...
Tenyeremnek kérge
simulna hajadra,
nem bánnád te mégsem,
ha tán kóc maradna.
Lepedőfehérben,
tested melegétől
magányba szépülten
pihetollas paplan.
Minden áldozatban
benne vagyok én is,
szavadra szomjaztam,
kiszáradtam mégis...
Hiányodat érzem,
minden rezdülésben
szellő-nevetésed.
Ujjaidnak lágya,
bőrömön cikázna...
Szomjazlak, siratlak
kereslek, kutatlak,
estétől reggelig,
az időm így telik...