Apám

Most is látni vélem apám kezét,
amint simítja lágyan a dongát.
Lelke előre látja szépségét,
ráncok mögött őrzi a tudományt.

Érzi a szálkát kérges tenyerén,
ujját századszor sebezve végig.
Nemes fák adják neki kenyerét,
most királyi bornak hordót készít.

Arcát a lángok festik vörösre,
tűzzel, vassal hajlítja, formálja.
A látvány szívemben él örökre,
ahogy elkészült művét mustrálja.