„Akár az erdőben a vadnyom” (J A. emlékére)

Hajnalban elvérzett a hold.
Aranyló sárga vére folyt,
Csorgott végig a ház falán,
Mint méz a kaptár oldalán.

___

Benn a házban még síri csend.
Nehéz álmok torz köde leng
Az alvó arcán… s valahol
Egy kutya szűkölve csahol.

Zihálva riadt fel megint.
Szeme még tétován tekint
A tűnő álomkép után,
Mely gyötri minden éjszakán.

- Elég volt – mondta –, el veled,
Te gonosz, ártó képzelet.
Tűnjetek el, rút démonok,
Eztán csak szépet álmodok -.

Lerázni kínzó álmait
Sétára vágyott, bárha itt
Benn a melegben jobb lehet,
Csak kinn szárnyal a képzelet.

Elindult. Vitte a lába.
S mint vad folyónak árhulláma,
Úgy tajtékzott a gondolat…
Már itt a töltés… jön egy vonat.

Lehet, hogy elgondolkodott?
Véletlen lépett egy nagyot…?
Lehet, hogy kívánta talán,
Mint Flórát csókok hajnalán…?

Egy csattanás… és vége lett…
Rögtön látta a fényeket.
Lelke magasra, messze szállt,
Meglátta végre… a Mamát…

___

Hajnalban elvérzett a hold.
Aranyló sárga vére folyt.
Pihent kicsit a föld felett,
S új lélek szállítója lett.