Álommadaram...

Láttam röptét, szőttem szárnyát Tarka Madárnak,
Este a Hold fordult éppen bús arccal a Földnek.
Nem néztem mégsem rá. Nem neki fáj, ha az éjjel
rám szövi leplét csillagosan, kék-szín fonalával.
Mily csuda-szépség! Élni a földdel, hű szerelemben ...
Ármány jő hamar: árnyak gyűlnek a mirtuszos éjre,
s oly gyönyörű arcát felhőfátyol betakarja!
Fájna az érzés akkor, többé már sose látnám...
Szívvel búsul, s könnyezi sorsát nagy hasu felhő,
ég mélyen szürkés, majd átszökik enyhe bodorral
rajt' szűrt fénnyel a Hold. Szép álom!. Jéghideg orral.
Répautánzat. Szénfeketében pislog a szempár,
majd becsukódik, s a friss hóval szunnyad a télbe...
Új tavasz éled, tombol zölddel, nyárba nyilallón,
nap heve érlel sárgabarackot, méz-levü körtét.
Őrült forgás! Őszbe hanyatlik. Zsongnak a méhek,
muslicarajban a környék, és nézd, sárga levél hull!
Lében duzzadt szép szemü szőlő erjed a tőkén.
Must ízű emlék...szél támad felkavar álmot,
bús lelket, majd csendben jár, s kél....Már madaram hív,
éles hangon szólít: ébredj, más a valóság!
Átkot szórok: mért e sietség? Még elidőznék...