Vers, csodaszép ló, hogyha betörted...

Bizony, a vers akár csodaszép lóhoz hasonlítható, gyakran szilaj, vágtat, néha csendesen poroszkál, néha pedig kezes és engedelmes, ahogy a nyergében ülünk…

Vers, csodaszép ló, hogyha betörted,
kantáron lépdel, járva előtted,
várj a nyereggel, bárhogyan érzed,
ostorod nem kell, hagyd el a kényszert.

Hogyha a méned egy magyaros pej
üteme ugrik, hangsúlya szökdel,
hogyha a kancán görög a patkó,
időre száguld, akár a vadló.

Szorosabb szárral indul a verseny,
rímeset rúghat, futama keskeny,
és ha a végen befut a tétre,
csattanó ostor kerül a végre.

Este a kantárt eloldod rajta,
szabadon járkál, nyitva a pajta,
előtted jár már, nélküled élhet,
megszelidülve nyargal a versed...

Mindannyiunknak, amatőr versíróknak, költőknek, az a célja, hogy ezt a csodát megülje, megszelidítse. Miután persze megszelidítette, a vers önálló életre kel. El is kell engednünk a megszelidült futamokat, hagynunk kell, hogy elinduljanak a világban. Persze a vers hűséges is, néha visszatér, fejét a fejünkhöz nyomja, majd újra nekivág, és bebarangolja az ismeretlent. Talán ez a legjobb érzés, mikor évek múlva tér vissza, már-már elfeledtük szépségét s ahogy még velünk élt… és újra hozzánk csapódik egy időre.

Persze vannak különböző tipusú versek, ahogy lovak is. Szerkesztőségünk olyan versek befogására és megszelidítésére adta a fejét, amelyek nem kezes jószágok: szeretjük a magyaros pej lovakat (egyébként minden más színben is, legyen az vidám appaloosa vagy halovány-szomorkás kese, akár tarka almásderes). Ezek a magyaros lovak remekül ugranak a hangsúly ütemére, kiválóak a “dressage” mesterségében, zenére is örömmel dolgoznak a lovardában. Szerkesztőségünkek elég sok ilyen jószágot sikerült befogni az utóbbi időben, gazdáik mind büszkeséggel tekintenek a Parnasszus hegyén legelésző patásokra.

De vannak idegen eredetű lovaink is, főleg a hellén lovak terén állunk elég jól, gyűjteményünk nap mint nap gyarapodik ezekkel a szép teremtésekkel. Patkolásuk lehetővé teszi, hogy akár az óra járása szerint, tik-tak, tik-tik-tak, időmértékre róják a kilométereket a hegyen lévő legelőn (ezeknek a verslábaik igen pontosak, persze a legszebbek esetében). Őseik, a görög kancák és mének, Szamosz, Leszbosz és más hellén szigetek és földek istállóiból kerültek ki, olyan híres nemesítők kezei alól, mint  Szapphó, Anakreon, vagy éppen Alkaiosz. Ezeket a fajtákat aztán tovább nemesítették nagy vers-nemesítőink, Janos Pannonius, Berzsenyi Dániel, József Attila, hogy leszármazottaikat később mi is befoghassuk. Mai amatőr- ugyanakkor professzionális szinten alkotó nemesítők keze alatt gyönyörű teremtésekké fejlődtek ezek a jószágok.

Persze néha versenyen is indulnak, hiszen nem csak a maguk valójáért tenyésztették őket gazdáik. Ilyenkor a “szárat” szorosabbra kell húzni mint a tanya vagy a kert körül poroszkáló – egyébként ugyanúgy megbecsülendő és tovább nemesítendő – szépségek esetében. Keskeny járatóba kell tenni a lovat, hogy végig tud-e menni rajta, ha igen, akkor a keretek közé szabott futamon is jól fog teljesíteni. A futam vége felé  - vigyázzunk, nem az elején, véletlenül se erőszakoskodjunk a jószággal – egy két ostorcsapással tehetünk csattanót a történet végére, az ünneplő közönség teljes megelégedésére.

Aztán van olyan eset, mikor a lovat szabadon engedjük, és nem szorítjuk keretek közé. Ennek a formának sem ellensége a szerkesztőségünk, a szabadon nevelt lovak nagyon sok esetben rímeltetve lépdelnek, rendezetten mozognak, dallamos kedvükben sok örömet okoznak nekünk. De sok esetben fordul elő, hogy a ló kirúg oldalra egy-egy rímet, megtöri az érthető viselkedés határait, ez majdnem minden esteban a gazda azon szándékából ered, hogy lovát nem akarja ezen keretek köré szorítani, széndékosan ködös legelőkön tartja, folyamatosan futtatja, és még megállitani sem képes egy vesszővel vagy egy ponttal. Ekkor a szerkesztőség nem tud helyet biztosítani a ménesben – bár sok esetben a szerző nem is igazán kivánja ezt, inkább arra törekszik, hogy lónemesítési, lónevelési képességét fitogtassa, és nem is kivánja megmutatni közönségnek a jószága kincseit (bár lehet, hogy mégis, hiszen elküldte hozzánk).

Félreértés ne essék: nem vagyunk ellene a titokzatos, magas hegyeken tenyésztett, felhőbe burkolódzó tájon nevelt lovaknak sem. Sőt, ezek az állatok még jobban vonzzák a tekintetünket, még jobban meg akarjuk szerezni őket. Ezekben van valami, ami érdekes, ami mindig titokzatos, ilyenkor hosszabb ismerkedés szükséges. De vigyázzanak, kedves lóbarátok: a szellemlovak és egyéb fantomok, csak a tenyésztőnek viselkedő és cask a tenyésztőnek nevelt állatot nem tudjuk megtartani. Ezek általában elmenkülnek az istállóinkból, sőt gyakran gazdáik perrel fenyegtőznek, és a lovak hosszú származási bizonyítványát és saját – gyakran kétes - nemesítési kitüntetésüket lobogtatják, némely esetben az istállójukban eddig megfordult lovak számára utalnak.

Ugyanígy járnak azok is, amelyek igénytelenül lettek tartva. Persze szerkesztőségünk kész a segítségre, hogy ezen lovaknak is helyet találjon hűs, hegyi legelőinken, sőt tanácsokat ad a neveléshez, tréningezéshez.

Előfordult már, hogy a gazdák egynémelyike nem volt megelégedve lova ellátásával és legelőjének helyzetével. Meg kell erősítenünk, hogy a legelő kiválasztása minden esetben konszenzus eredménye. Eltérő vélemények lehetnek, vannak is, de ez akkor sem változtat a többségi akaraton. Számomra is vannak kedvesebb jószágok a hegyen, de gondoskodásom mindegyik felé igyekszem ugyanúgy irányítani.

Kedves Kezdő Verselő, Amatőr Alkotó, Feltörekvő Költő, aki verseit megmérettetésre szeretné beküldeni hozzánk! Arra kérlek, hogy fogadd meg ezt a tanácsot: mikor a versed megszelidítéséhez kezdesz, ne használj kényszerítő eszközt, engedd, hogy futkosson pár napig, barátkozz vele, határozd meg mozgását (időmértékes, ütemhangsúlyos, szabad), utána dönts el, milyen futamokkal tréningezed majd (forma – Disztichon, hexameter, pentameter) milyen karámban tartod (rondó, szonett, szabad stb), milyen hangulatban neveled (elégia, zsoltár, himnusz, óda, szabadvers). Ha így jársz el, akkor valószínűleg – tudatos, tervezett munkád eredményeként – jószágod felkerülhet megérdemelt helyére a hegyi legelőn. Persze a blog-mezőnkőn fiatalabb lovakat is tarthatsz, és tanácsot - időnk szerint – adunk majd.

Sok lovat láttunk már. Voltak olyanok, amiket el kellett engednünk, mert nem tudtuk befogadni. Nem kell emiatt személyes indíttatásra gondolnia senkinek. Mindig csak a ló termetét, járását, szőre fényét  - és nem utolsósorban – belső kisugárzását vizsgáljuk. Sok sértődött alkotóval volt dolgunk, akik nem értik a verseikre kapott kritikát. Ma nagyon sok ménes legelészik a virtuális világban, általában válogatás nélkül, minden komolyabb kritika nélkül befogadják a jószágokat. Evvel nincs probléma, kellenek ezek az oldalak.
 

De ez a hegyi legelő más. Ehhez szépen tartott, rendesen nevelt ló kell, olyan, amelyik meg is akarja magát mutatni, olyan, aki utat szeretne találni a közönséghez…

…hogy a vers ne elvadult musztáng legyen, hanem megszelidült paripa.

„előtted jár már, nélküled élhet,
megszelidülve nyargal a versed...”