Vers, csodaszép ló, hogyha betörted...
Bizony, a vers akár csodaszép lóhoz hasonlítható, gyakran szilaj, vágtat, néha csendesen poroszkál, néha pedig kezes és engedelmes, ahogy a nyergében ülünk…
Vers, csodaszép ló, hogyha betörted,
kantáron lépdel, járva előtted,
várj a nyereggel, bárhogyan érzed,
ostorod nem kell, hagyd el a kényszert.
Hogyha a méned egy magyaros pej
üteme ugrik, hangsúlya szökdel,
hogyha a kancán görög a patkó,
időre száguld, akár a vadló.
Szorosabb szárral indul a verseny,
rímeset rúghat, futama keskeny,
és ha a végen befut a tétre,
csattanó ostor kerül a végre.
Este a kantárt eloldod rajta,
szabadon járkál, nyitva a pajta,
előtted jár már, nélküled élhet,
megszelidülve nyargal a versed...
Mindannyiunknak, amatőr versíróknak, költőknek, az a célja, hogy ezt a csodát megülje, megszelidítse. Miután persze megszelidítette, a vers önálló életre kel. El is kell engednünk a megszelidült futamokat, hagynunk kell, hogy elinduljanak a világban. Persze a vers hűséges is, néha visszatér, fejét a fejünkhöz nyomja, majd újra nekivág, és bebarangolja az ismeretlent. Talán ez a legjobb érzés, mikor évek múlva tér vissza, már-már elfeledtük szépségét s ahogy még velünk élt… és újra hozzánk csapódik egy időre.
Persze vannak különböző tipusú versek, ahogy lovak is. Szerkesztőségünk olyan versek befogására és megszelidítésére adta a fejét, amelyek nem kezes jószágok: szeretjük a magyaros pej lovakat (egyébként minden más színben is, legyen az vidám appaloosa vagy halovány-szomorkás kese, akár tarka almásderes). Ezek a magyaros lovak remekül ugranak a hangsúly ütemére, kiválóak a “dressage” mesterségében, zenére is örömmel dolgoznak a lovardában. Szerkesztőségünkek elég sok ilyen jószágot sikerült befogni az utóbbi időben, gazdáik mind büszkeséggel tekintenek a Parnasszus hegyén legelésző patásokra.
De vannak idegen eredetű lovaink is, főleg a hellén lovak terén állunk elég jól, gyűjteményünk nap mint nap gyarapodik ezekkel a szép teremtésekkel. Patkolásuk lehetővé teszi, hogy akár az óra járása szerint, tik-tak, tik-tik-tak, időmértékre róják a kilométereket a hegyen lévő legelőn (ezeknek a verslábaik igen pontosak, persze a legszebbek esetében). Őseik, a görög kancák és mének, Szamosz, Leszbosz és más hellén szigetek és földek istállóiból kerültek ki, olyan híres nemesítők kezei alól, mint Szapphó, Anakreon, vagy éppen Alkaiosz. Ezeket a fajtákat aztán tovább nemesítették nagy vers-nemesítőink, Janos Pannonius, Berzsenyi Dániel, József Attila, hogy leszármazottaikat később mi is befoghassuk. Mai amatőr- ugyanakkor professzionális szinten alkotó nemesítők keze alatt gyönyörű teremtésekké fejlődtek ezek a jószágok.
Persze néha versenyen is indulnak, hiszen nem csak a maguk valójáért tenyésztették őket gazdáik. Ilyenkor a “szárat” szorosabbra kell húzni mint a tanya vagy a kert körül poroszkáló – egyébként ugyanúgy megbecsülendő és tovább nemesítendő – szépségek esetében. Keskeny járatóba kell tenni a lovat, hogy végig tud-e menni rajta, ha igen, akkor a keretek közé szabott futamon is jól fog teljesíteni. A futam vége felé - vigyázzunk, nem az elején, véletlenül se erőszakoskodjunk a jószággal – egy két ostorcsapással tehetünk csattanót a történet végére, az ünneplő közönség teljes megelégedésére.
Aztán van olyan eset, mikor a lovat szabadon engedjük, és nem szorítjuk keretek közé. Ennek a formának sem ellensége a szerkesztőségünk, a szabadon nevelt lovak nagyon sok esetben rímeltetve lépdelnek, rendezetten mozognak, dallamos kedvükben sok örömet okoznak nekünk. De sok esetben fordul elő, hogy a ló kirúg oldalra egy-egy rímet, megtöri az érthető viselkedés határait, ez majdnem minden esteban a gazda azon szándékából ered, hogy lovát nem akarja ezen keretek köré szorítani, széndékosan ködös legelőkön tartja, folyamatosan futtatja, és még megállitani sem képes egy vesszővel vagy egy ponttal. Ekkor a szerkesztőség nem tud helyet biztosítani a ménesben – bár sok esetben a szerző nem is igazán kivánja ezt, inkább arra törekszik, hogy lónemesítési, lónevelési képességét fitogtassa, és nem is kivánja megmutatni közönségnek a jószága kincseit (bár lehet, hogy mégis, hiszen elküldte hozzánk).
Félreértés ne essék: nem vagyunk ellene a titokzatos, magas hegyeken tenyésztett, felhőbe burkolódzó tájon nevelt lovaknak sem. Sőt, ezek az állatok még jobban vonzzák a tekintetünket, még jobban meg akarjuk szerezni őket. Ezekben van valami, ami érdekes, ami mindig titokzatos, ilyenkor hosszabb ismerkedés szükséges. De vigyázzanak, kedves lóbarátok: a szellemlovak és egyéb fantomok, csak a tenyésztőnek viselkedő és cask a tenyésztőnek nevelt állatot nem tudjuk megtartani. Ezek általában elmenkülnek az istállóinkból, sőt gyakran gazdáik perrel fenyegtőznek, és a lovak hosszú származási bizonyítványát és saját – gyakran kétes - nemesítési kitüntetésüket lobogtatják, némely esetben az istállójukban eddig megfordult lovak számára utalnak.
Ugyanígy járnak azok is, amelyek igénytelenül lettek tartva. Persze szerkesztőségünk kész a segítségre, hogy ezen lovaknak is helyet találjon hűs, hegyi legelőinken, sőt tanácsokat ad a neveléshez, tréningezéshez.
Előfordult már, hogy a gazdák egynémelyike nem volt megelégedve lova ellátásával és legelőjének helyzetével. Meg kell erősítenünk, hogy a legelő kiválasztása minden esetben konszenzus eredménye. Eltérő vélemények lehetnek, vannak is, de ez akkor sem változtat a többségi akaraton. Számomra is vannak kedvesebb jószágok a hegyen, de gondoskodásom mindegyik felé igyekszem ugyanúgy irányítani.
Kedves Kezdő Verselő, Amatőr Alkotó, Feltörekvő Költő, aki verseit megmérettetésre szeretné beküldeni hozzánk! Arra kérlek, hogy fogadd meg ezt a tanácsot: mikor a versed megszelidítéséhez kezdesz, ne használj kényszerítő eszközt, engedd, hogy futkosson pár napig, barátkozz vele, határozd meg mozgását (időmértékes, ütemhangsúlyos, szabad), utána dönts el, milyen futamokkal tréningezed majd (forma – Disztichon, hexameter, pentameter) milyen karámban tartod (rondó, szonett, szabad stb), milyen hangulatban neveled (elégia, zsoltár, himnusz, óda, szabadvers). Ha így jársz el, akkor valószínűleg – tudatos, tervezett munkád eredményeként – jószágod felkerülhet megérdemelt helyére a hegyi legelőn. Persze a blog-mezőnkőn fiatalabb lovakat is tarthatsz, és tanácsot - időnk szerint – adunk majd.
Sok lovat láttunk már. Voltak olyanok, amiket el kellett engednünk, mert nem tudtuk befogadni. Nem kell emiatt személyes indíttatásra gondolnia senkinek. Mindig csak a ló termetét, járását, szőre fényét - és nem utolsósorban – belső kisugárzását vizsgáljuk. Sok sértődött alkotóval volt dolgunk, akik nem értik a verseikre kapott kritikát. Ma nagyon sok ménes legelészik a virtuális világban, általában válogatás nélkül, minden komolyabb kritika nélkül befogadják a jószágokat. Evvel nincs probléma, kellenek ezek az oldalak.
De ez a hegyi legelő más. Ehhez szépen tartott, rendesen nevelt ló kell, olyan, amelyik meg is akarja magát mutatni, olyan, aki utat szeretne találni a közönséghez…
…hogy a vers ne elvadult musztáng legyen, hanem megszelidült paripa.
„előtted jár már, nélküled élhet,
megszelidülve nyargal a versed...”
Hozzászólások
lnpeters
2012, február 8 - 23:33
Permalink
Toma, ehehz szívből
Toma, ehhez szívből gratulálok, nagyon szép cikk!
Pete László Miklós (L. N. Peters)
Weinberger
2012, február 9 - 11:52
Permalink
Megleptél, mert erről az
Megleptél, mert erről az oldaladról nem ismertelek még. A meglepetés egyértelműen pozitív. Két olyan szó jut eszembe a fejtegetést elolvasván, amely az antik világból származik: analógia és logika. Bevallom, halványan én is gondolkodtam valami hasonlón, de nálam nem lovak, hanem hangszerek szerepeltek volna, vezető helyen persze a lyra.
Toma
2012, február 9 - 14:45
Permalink
Köszönöm Miklós. Nekem a
Köszönöm Miklós. Nekem a lovak már régi barátaim, évekkel ezelőtt minden reggel 6-kor keltem, mentem az istállóba és egy ma már kaszkadőr barátommal mentünk hóba-szélbe-fagyva-esőbe-napba lovagolni. Volt egy-két kalandunk... így a lovak változó természete ihlette a verset és a cikk megírását, ami már kellett, mert terveztem egy ideje, csak idő nem volt rá.
Toma
2012, február 9 - 14:46
Permalink
Köszönöm Laci, tán, így
Köszönöm Laci, tán, ilyen analógiával és allegórikusan jobban befogadható, mint száraz értékeléssel, hogy mi történt az elmúlt hónapokban...
Toma
2012, február 10 - 10:11
Permalink
Köszönöm, Joe, örülök hogy a
Köszönöm, Joe, örülök hogy a furácsálat tetszésbe hajlott... :)
Paszternák Éva
2012, szeptember 30 - 22:32
Permalink
Mint kezdő lovász, illetve
Mint kezdő lovász, illetve csak csikós, remélem sikerül az én lovaimat is betörni. Egyik-másik elég vad, de szeretném szőrén megülni őket.
Nagyon tetszett a ló, mint szimbólum. Olyan magyaros!