Örökség
Beküldte Litauszki Gyula - 2021, február 4 - 21:17
Még gyermekként, mint kis tarisznyát, kaptam
Szülémtől apró kendőcskébe kötve,
Az évek során ki-kibontogattam
Lelket, szót, rímet írt sorokba öltve.
Tán Attila is megbocsátja nékem
Zöld Parnasszusnak áttetsző ködében,
Ha néha-néha tollat ragadok,
És sorvégekre rímet faragok.
Mert költő legyen, mégpedig javából,
Ki fel a csúcsra, utána tekintget,
És nemcsak néha írogat magától,
De vére izzó versütemben lüktet!
Szívhez szóljon értelme szavának,
Ellennek, és ne csak a barátnak,
Filosznak és a realistának,
Fiúnak, férjnek, lánynak, anyának!
Zengjen a dal, mint megannyi élet,
Soha ne papíron érjen véget!
Adjon ihletet, kérdést is szüljön,
S olvasva benned a tett feszüljön!
Adjon szerelmet, édes nyugalmat,
Szív-védő bástyát törő hatalmat!
Adjon szikrát a vágyak tüzének,
Hőt a világ összes szerelmének!
Adjon mannát az éhes léleknek,
S teljességet e földi életnek!
Adja meg mindazt, ami bennünk nincs,
Bármilyen érték, bármekkora kincs!
Aki verset olvas, maradjon ember,
És mindig tegyen jót, amit más nem mer:
Legyen a sötétben fényt adó fáklya,
Cinkos hallgatásban vészt jelző lárma!
Ha soraimmal elérem e célt,
És gyémánt rímmel karcolok acélt
Zöld Parnasszusnak áttetsző ködében,
Tán Attila is megbocsátja nékem.
S majd apaként, mint kis tarisznyát, hagyom
Leánykámra kockás kendőbe kötve,
Hogy évek során ő is bontogassa
Lelket, szót, rímet verssorokba költve.
Hozzászólások
Csilla
2021, február 4 - 21:18
Permalink
Kedves Gyula!
Szeretettel gratulálok a vershez, és Parnasszusra kerüléséhez!
https://versekegipasztorok.mozellosite.com/
Litauszki Gyula
2021, február 7 - 13:59
Permalink
Köszönet
Köszönöm szépen!
Tudom jól, kérem:
Van mit fejlődni,
Jobb verset írni!
A sok jó tanács
Vasnak a kovács:
Megedz, nemesít,
El nem keserít!
Gyula