Csalogató
Beküldte Zajácz Edina - 2011, november 23 - 11:14
Virágos rétre visz a homokút;
fonjunk koszorút, sose szomorút.
Adod, én toldom: előbb a sárga,
ketrecem ága ne legyen zárka .
Balról az élet, oltalmat talál,
jobbról a halál, bánatot kaszál.
Lányon a szoknya, épp oly takaros,
kell még egy piros, csókja ánizsos.
Tündöklő lila pillangók szárnyán,
viola szárán nem marad árván.
Ártatlan szívben nyílik a fehér;
szerelme ledér, egekig felér.
Szemének zöldje tavaszba hajlik,
kacaja hallik, válladon alszik.
Hozzászólások
Weinberger
2011, november 23 - 11:35
Permalink
Mehet. Ez a vers valahol a
Mehet. Ez a vers valahol a határvonalon billeg: a vonzóan kötött formai jellemzők betartása céljából itt-ott enegdmény tétetik a tartalom, a logika kárára. Szerintem azért még bőven a közölhetőség javára billen a mérleg.
Mysty Kata
2011, november 23 - 11:39
Permalink
Érdekes indítás,
Érdekes indítás, koszorúfonásra invitál.
A 3. vsz-ban furcsa ellentét (élet-halál) jelzi a koszorú rendeltetését(?) Mégis a takaros kislány tölti élettel az ötletszerűen ősszerakott, dalba illő képsorokat...
Kata
"ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"
Zajácz Edina
2011, november 23 - 15:00
Permalink
Köszönöm, köszönöm, kösznöm:)
Köszönöm, köszönöm, kösznöm:)
1968
2011, december 3 - 14:02
Permalink
EDY, nekem ez a
EDY,
nekem ez a versed itt is nagyon tetszik, örülök, hogy itt is olasható! :))
lnpeters
2011, december 3 - 16:55
Permalink
Ez egy nagyon szép, és nagyon
Ez egy nagyon szép, és nagyon mély vers. Szeretettel gratulálok!
Pete László Miklós (L. N. Peters)