Kortanú
Láttam, ahogy a mindent felzabáló lárva
bábjába álcázva bújt ’s pillangóként
mint az árva, tért hamvas - tisztán vissza,
’s láttam esetlen, még pihés vércsefiókát,
ki ragadozóvá nevelődve majd a véredet issza
Láttam a senkikből kinőni a nagyokat
’s koldusbotra juttatni a tisztességet,
láttam bort vedelni a jó papokat
- kik tanultak holtig - de végül mégis
feladták és feledték az üdvösséget
Láttam, hogyan lett kényúr a cenkből,
ki a munkát és a törvényt sohase’ szokta
- megtartani nem is gondolta ígéreteit -
de magas lóra kapott a hajlott hátakon
’s a robotot számon kérni bezzeg tudta
Láttam, hogy veszti a munka becsületét,
’s ahogyan a hit újra csak vallássá kövül,
láttam, amint az emberek már nem tudják
kiválasztani többé az igaz ékköveket
a sárban dagonyázó kavicsok közül
Láttam, a könyvet hogy teszik luxussá,
’s hogyan termelik futószalagon hiába
számolatlanul a sok fizetős diplomát,
hogy vedlik a hű tanító éhes pedagógussá
’s veszik el köztük a tudásszomjas diák
Láttam elvetélni sarjadó él’teket, ahogy
ráfonnyadnak a profit szárazon izzó oltárára:
- áldozatuk füstje nem a mennyekbe szállt -
’s a kapzsiság kivéreztette fiatal lelkeket
temetetlen vetették végül az életút padkájára
Láttam, a megszolgált tekintélyt foszlani
lélekmaró gúnnyal ölt nevetség tárgyává,
’s a mások verítékével bőven öntözött,
nehezen termett friss gyümölcsöket -
könnyedén elhajítva - rothadni trágyává
Láttam, ahogy a szó szavazattá satnyul
’s nem érvelünk már, nem gondolkozunk
csak mutatókat és százalékokat közlünk,
’s láttam cölöpöket verni a folyómederbe,
melyeken nem épülnek hidak közöttünk
Láttam - újra láttam - embertelenebbül
összeharácsolni megint az óriásvagyonokat
’s ahogy feledték azt a kort, mikor senki
sem állította többé meg az embereket
…. továbbszállító rőt marhavagonokat
Láttam, nem értjük még mindig egymást:
hogy csak az odaadástól gazdagodhatunk,
árulásból, hazug haszonlesésből jól vizsgáztunk,
’s annyiszor megloptuk már egymást,
látod, mégis: csak bús koldusok vagyunk
Láttam, ahogy az utolsó szalmaszálba
rettegve kapaszkodik az az egykoron
oly’ büszkén küzdő - mára csonka köröm,
láttam: de már csak párás szemekkel,
mert látni - hidd el - nem mindig öröm
( 2011. április 07. )
Hozzászólások
Zajácz Edina
2011, november 16 - 17:27
Permalink
A megérdemelt helyen :)
A megérdemelt helyen :)
lnpeters
2011, november 20 - 23:38
Permalink
Remek!
Remek!
Pete László Miklós (L. N. Peters)
Toma
2011, november 21 - 00:36
Permalink
Nagyon jó... korrajz a
Nagyon jó... korrajz a kortanútól, gratulálok.
Bel Corma
2011, november 21 - 17:49
Permalink
Nagy költőink sem
Nagy költőink sem fogalmazhatták volna meg szebben! Gratulálok!
Winter
2011, november 22 - 20:38
Permalink
Annyira igaz ez a vers
Annyira igaz ez a vers
1968
2011, december 1 - 22:39
Permalink
Nagyon szépen köszönöm!
Nagyon szépen köszönöm!
1968
2011, december 1 - 22:40
Permalink
Köszönöm szépen
Köszönöm szépen Mindannyiótoknak!