Álom
Beküldte Nemes Luca - 2012, július 24 - 21:07
Félszeg mosollyal hív az alkonyat.
Meghalni kéne. Hinni. Az maradt.
Szelíd tűz rebben kis beteg szemén.
Ő küzdött, harcolt, s itt maradt szegény.
A tiszta légben felzokogtam én.
Tüdőmbe mart a néma szenvedély.
Halott gyereknek jéghideg kezét
Szorítottam, bár ő már úgysem élt.
Hozzám somfordált néhány szürke rém,
Belém rúgott, de nem nézett felém.
Lábamhoz hullott, elsárgult levél
Búsan közölte, hogy már ő sem él.
Szívet repesztő, vérszagú magány.
A Föld gurult vagy megpördült talán.
Sötét mély hívott, megkísért az éj.
Meghalt, elillant minden szenvedély.
Hozzászólások
Haász Irén
2012, július 25 - 18:30
Permalink
Kedves Luca, szomorú esemény
Kedves Luca, szomorú esemény miatt ragadtál tollat, ehhez képest lett fájdalmas a versed. Bensőségesen, szépen írtál az esetről, én csak arra hívom fel figyelmedet, hogy néhol picit furcsa vagy gyakori sémát alkalmaztál. Pl.
A tiszta légben felzokogtam én.
Tüdőmbe mart a néma szenvedély. - a szenvedély hogyan marhatna tüdőbe?
A néhány rém után egyes számban írsz, pedig többes kívánkozik: belém rúgtak, de nem néztek felém.
Néhol a névelő hiányzik, és a levél nem tud közölni semmit, legfeljebb sejtet, láttat.
Ha múlt időben írsz sor elején, utána is azt tedd...
Remélem, értékeled a jobbító szándékot és nem sértődsz meg.
Ezek apróságok, különben is.
Szeretettel Irén
Nemes Luca
2012, augusztus 1 - 21:04
Permalink
Köszönöm szépen a
Köszönöm szépen a hozzászólásokat, észrevételeket. Ez egy régebbi versem, valóban egyfajta stílusgyakorlatként írtam, romantikus költők hatására. Örülök, hogy nem találták rossznak.
Üdvözlettel: NL