Gyöngyös Imre - Antik óda antik magamról
Küzdő menetben versfokosom segít
a léthegyemnek hágni az ormait,
alig, ha álmom megvalósul:
Összezilált a siker kudarccal.
Ámokfutásom rossz, honi hajsza volt.
Régen feladtam otthoni életem,
mégis magyar maradt a nyelvem,
s méltat az érdem az áldozatra.
Homokszemekként hulltak az évek el.
Hálát lehelt a néma fohászom is,
hogy távol is magyar maradtam:
Ének a bábeli nyelvzavarban.
Áthágtam éltem torz, rideg ormait.
míg el nem értem, s vártam a látomást,
tallóztam bátran ismeretlen,
rémületes meredélyeken fel.
Most már a lejtőn lassan ereszkedem
a völgybe, melynek hantja örökbe vesz.
A fent kinyílt csalóka látvány
ösztönzött a jelenben élni.
Nem gyűjti össze könyv tunya szellemem
termékeit már, úgy rohan életem.
Babér s mirtusz helyett a lelkem
érzelem-ékszere, dísze fonnyad.
Gyúlékony érzést festeni nem serény,
zord szellemem csak zordonan ösztökél.
Lelkem - törött, fakó szivárvány -
lábadozó erejét veszíti.
Könyörtelen rám múlik a vén idő:
Jövőmet irtja, múltamon üszkösít.
Mindent az illanó jelenbe
oszlani összesodorva késztet.
Tündéri hattyú tűnt tüneményeként
a perc elúszik pillanatok taván.
Régóta már a Mostnak élek.
Vézna jövőm csak a múltba széled.
Élethegyemnek torz, rideg ormain
áthágva tündökölt ez a talmi kép.
Kiábrándultam, megpihentem.
Újrasoroltam az eszmerendem.
Túloldalon le dísztelen érkezem
a völgybe, melynek hantja örökbe vesz:
Békés, galambnyi szürkeségben
emberi szívemet őrzi majd meg.
(Újítva 2015 dec. 7-én)
Hozzászólások
Csilla
2016, január 3 - 14:01
Permalink
Nagyszerű, ünnepi, emelkedett
Nagyszerű, ünnepi, emelkedett vers. Szeretettel gratulálok a vershez és a megélt évekhez!
https://versekegipasztorok.mozellosite.com/