remete blogja

Dermedt lelkek az éjben,

Fáradt szívük nem remél.

Szemeik matt ékkövek,

Összeér a két tenyér.

Ajkuk prése közt szavak,

Hitük néha feldereng.

Szónoklat száll a szélben,

Keserű méz lecsepeg…

Riadtan körbe néznek,

Eleven seb lelkükön.

Fekélyük bűzét rejti,

A meggyújtott füstölő.

Hajnal dereng a szürke,

Szmog lepte felhőkön át.

Dogmákkal küzd az ember,

Láncon hordva a magányt.

Egyszer megkértem valakit, adjon feladatot, miről írjak verset. Küldött egy fotót egy szál vörös rózsáról. Ez lett az eredmény:

Vörös rózsa

Szemérmes bimbók,
Fáradt remények,
Libbenő szoknyák,
Sejlő enyészet.

Bársonyos csókok,
Szikrázó vágyak.
Bódító éden,
Suhanó árnyak.

Ölelő szirmok,
Tüskés szerelmek.
Reszkető lélek,
Bíbor gyermek.

Rubintok titka,
Megkövült parázs.
Vérvörös élet,
Néma vallomás.