Magány

Dermedt lelkek az éjben,

Fáradt szívük nem remél.

Szemeik matt ékkövek,

Összeér a két tenyér.

Ajkuk prése közt szavak,

Hitük néha feldereng.

Szónoklat száll a szélben,

Keserű méz lecsepeg…

Riadtan körbe néznek,

Eleven seb lelkükön.

Fekélyük bűzét rejti,

A meggyújtott füstölő.

Hajnal dereng a szürke,

Szmog lepte felhőkön át.

Dogmákkal küzd az ember,

Láncon hordva a magányt.