lnpeters blogja

Ulenspiegel

Nincs vagyonom, nem vagyok senki más:

Mint hírhedett, rossz garabonciás,

Aki csak tekereg,

Nyugodtan lenéznek

A Fuggerek.

Engem nem érdekel az osztalék,

Csupán a távoli

Rejtelmes messzeség,

Ahol a Létnek titka rejtezik,

S Ég a Földdel buján

Ölelkezik.

—–

Nincs koronám, nem vagyok senki más,

Mint üldözendő garabonciás,

Nálam a csízió,

Hadd üldözzön

Az inkvizíció.

Nekem a dogma már nem menedék,

Rímek Anikónak

(Hogy tudok-e még rímet a Nevedre…)

Húsz év után egy csendes házikó,

Szerelmünk a legfontosabb lakó,

Drága Anikó.

—–

Szomszéd kocsmában poshadt dáridó,

Ablakunkban kis feketerigó,

Drága Anikó.

—–

Legyen hőség, vagy szakadjon a hó,

Veled közös életet élni jó,

Drága Anikó.

—–

Ma már a hajam ritka és fakó,

Közelebb van már az Égi Bakó,

Te meg maradtál büszke, csillogó,

Adapa himnusza

A roppant tágas lenti sík

Sárgán pislog reám,

És játékszerré törpül el

Alant a kis

Hazám.

Nem látszik már az otthonom,

Hol gyertya lángja ég,

Jó itt nagyon,

De messze még

Az Ég.

——–

Hangyabolynál is apróbbak

Ott lent az emberek,

Szemem sarkában reszketeg,

Kis könnycsepp ténfereg.

Hány célt villant

A messzi köd?

Fény lesz-e majd elég?

Mert látom már,

Hogy messze még

Ha a Halál

Ha a Halál boltos lenne,

Minden árnyék hozzá menne,

Árnyék-létet tőle venne,

Árnyék-étket abból enne.

——-

Ha a Halál postás volna,

Fekete biciklit tolna,

Ugatásban kóborolna,

Minden csikkért lehajolna.

—-

Ha a Halál festő lenne,

Mindent feketére kenne,

Mindent feketévé tenne,

Nappal is éjszaka lenne.

——-

Ha a Halál hentes volna,

Csigolyákat darabolna,

Bárdjának a hús hódolna,

Nehéz és boldog napokon

Nehéz és boldog napokon,

Vermet akárki ás;

Rágyújt két jelenés között

A garabonciás.

—–

Nehéz és boldog napokon,

Tárló és paraván,

Bízunk benne: a sok üveg

El nem törik talán.

——

Nehéz és boldog napokon,

Ha megjön a Király;

Tüstént üdvözlik: “Befelé,

És jól artikulálj!”

—–

Nehéz és boldog napokon,

Ha nyitott a plató,

Eső szakad, de a világ

Még megszárítható.

Neked is szól a köszönet

Neked is szól a köszönet,

Te kedves, hű barát,

Együtt tapossuk bánatok

És örömek sorát.

——

Tábortűz: élő, eleven -

Talán azok vagyunk;

Míg kívül minden jégbe fagy,

Mi tovább lobogunk.

——-

Neked is szól a köszönet;

Mert Te is vagy nekem;

Folyjon bármi a Körösön,

Ezt sose feledem.

—–

Tán nem maradtam mindenütt

És mindig én felül;

De Te is ott voltál velem,

S nem voltam egyedül.

Szerelem és líra - V.

Ötödik rész

 

A forma a líra fontos, a tartalommal egyenrangú része. A lírai művek forma-érzékenyek; tartalmuk csak a forma által létezik, csak a forma által fejeződik ki. Tartalom és forma egymást kölcsönösen meghatározzák, ellentétben a filozófiailag felfogott anyaggal, amely közömbös a formával szemben. „A forma, amelyre a szépnek szüksége van ahhoz, hogy láthatóvá váljék.” (SCHOPENHAUER, a. 1981: 148.) – mondja Schopenhauer.

Amíg a csillagok lenéznek odafentről…

Amíg a csillagok lenéznek odafentről,

Mindig vezet egy ösvény

A jövőbe;

Melyen

A Magyar,

Ha még élni akar,

Elindulhat előre.

——

Amíg a csillagok lenéznek odafentről,

Addig nem válik semmivé

A múltunk,

S ki azzal

Szembenéz,

Jövőért élni kész.

——-

Amíg a csillagok lenéznek odafentről,

Addig az élet meg nem áll

Soha,

És látható számok között,

És hallható zajok fölött

Körbe, körbe, karikába…

Lasszóval fog majd üstököst
Az űrcowboy-futam,
S a Jupiter gázgömbje is
Kert lesz hamarosan.

Csillagos-sávos lobogót
Kap a Mars hegyfoka,
Ha más nem, hát majd Hollywood
Vonszolja el oda.

Cukormáz ízű a jövő
S ha itt-ott keserű,
Csak mert van rajta kis penész,
Vagy talán deja vu.

A világ tán nem sejti még,
Hogy körbe-körbe jár,
Mint régi malmok udvarán
Szegény girhes szamár.

Profán zsolozsma

Uram!

Teremtő szavad

Lényegében

Késleltető

Mozzanat;

Erősítsd meg,

mert a világ

Leszakad.

——

Uram!

Teremtő igéd

A piacon

Most cibálják

Szerteszét.

Teremts olyan

Igét, amely

Mindig véd.

——-

Uram!

Dől a szennyes ár,

Jeges tűzben

Szénné ég

A láthatár,

Öltönyben jár,

S újra nyilaz

A tatár.

—–

Adj hitet

A néhai Szólón

Egyszer régen, Attikában

Főtt a nép az adósságban;

A kamatok embert ettek,

Rabszolgaságba vetettek.

--------

Nehéz idő,

Nehéz idő;

Mit is tehet egy Békítő?

-------

Rossz jelen indulat-árja

A vérfürdő-jövőt várja,

Vadul villognak a szemek,

Ezer oszlop beleremeg.

-------

Kardot köszörülő

Idő...

Mit tehet itt egy Békítő?

-------

Vén hitelek rossz fullánkja

Életerő lelkét rágja,

Talán a fájdalom marad,

Atlantisz üzenete az Idő börtönéből

Ne higgyétek, hogy elrendeltetett…

A Lét nem gépi rongyszőnyegszövő,

Nem dróton húzza

Egyetlen jövő

A sötét vég rossz barlang-pitvarába;

Egyedül a Hit

A jövő vára.

——

Ne bizonygassátok, hogy nem lehet;

A szkepticizmus csak üres beszéd,

A Semmi hátán nyargal szerteszét,

Nem örökre távozik,

Aki elment;

Sosem a dolgok teremtik

Az embert.

 

Ötven felé

Ötven felé szalad velem

A fapados világ,

Nem fékezik sem névnapok,

Sem oktalan viták.

———

Tériszonyokról sustorog

Az elvénült Idő;

S nem gyorsít és nem lassít fent

A mozdonyvezető.

——-

A tűzvonalban szolgáltam,

Tudhatja a világ,

Sohasem kacsintottak rám

A lógós pálmafák.

—-

Szolgálok ezután is még,

Amíg szolgálni kell,

Sallang, cím, dísz, libéria

Régen nem érdekel.

—–

Remény

Nagyapámnak volt egy lova,

Remény volt a neve,

Apró koromban szekerén

Poroszkáltunk vele.

—–

Én simogattam a nyakát,

És ő húzott: Remény,

Húzta kocsinkat dombra fel,

El is fáradt szegény.

——-

Így húz tán még azóta is

Nap mint nap – hegyre fel,

És válaszol, még akkor is,

Ha senki sem felel.

A ködbe bújó távlatok

Közt rejtőző Remény

Vezet, mint meghitt gyertyaláng,

Imbolygó messzi fény.

A Jelen csónakján

Jelenkorunk egy rossz ladik,

Gerince reszketeg,

A gyönge szél is úgy dobál,

Mint mást a fergeteg.

——–

Vakon, kietlen vizeken

Sodor a kis hajó,

Tán partot kéne érni már,

S kilépni volna jó.

—–

De földnek híre-hamva sincs,

A visszhang nem felel,

S az Áramlat sem csillapul,

Hát mindig menni kell.

 

Az Idő szekerén

tt zötyögünk az Idő szekerén,

Utunk a Semmi peremén halad,

A saroglyában egy arasznyi Lét,

És hamuba sült szabad akarat.

——–

Alant a hepehupás végtelen,

A Minden önmagával összeér,

És Kérdést hallgatag Válasz kísér,

S az Isten lelke piros, mint a vér.

——

A Teremtés bennünk szomorkodik,

Célját, értelmét bennünk tartogatja,

S ha ős Derűje lelkünk át nem hatja,

Egy más jövőben sem lesz foganatja.

Hétköznapi leltár

Ami nincs: mind anyagi,

Ami van: mind lelki;

Létem a titkos homályból

Nem pénz-jegyben kelt ki.

——

Ami nincs: mind drágalátos,

Ami van: mind drága;

A csók sosem fanyalodik

Márkás művirágra.

—–

Ami nincs: mind mérhető,

Ami van: mind élő;

De ha piacra faragjuk,

Egy mosolyt se érő.

——

Ami nincs: mind itt marad,

Ahogy vagyon írva,

Kirlian-fotó

A letört gally fent látható,

S a vesztett végtagok,

Mintha még lennének,

Olyanok…

——

De láthatóvá tehető vajon

A tört remény?

Az elszállt hitet

Milyen módon őrzi meg a fény?

—–

Ha megkérgesedett a Lélek,

Hallgat, és keserű,

Milyen fényképen látható

A tovatűnt derű?

—–

Mint jelen éhségnek húsz éve

Rágott finom falat,

A lényeg tűnik nyomtalan,

S a látszat

Megmarad…

Mint cikázó füstifecske

Mint cikázó füstifecske,

Talál ránk a Dal,

S ahogy bennünk visszhangra lel,

Játszani akar.

—–

Mint illatos lila akác,

Él bennünk a Hit,

Onnét mássza meg a szkepszis

Kopár ormait.

——-

Mint magányos királyi tölgy,

Mi vagyunk a Lét,

A Teremtő bennünk látja

Hírét és nevét.

—-

(Ha a világ nem volna más,

Csupán gazdaság,

Válságkorban visszafelé

Nőnének a fák,

—–

Mágikus ulti mágikus kocsmában – 2010

“Csillapul a kinti gond:

Szar a világ, tök a tromf!

Szúnyog zümmög, misét mond,

Reménykedik a bolond,

S mert az élet ganédomb,

Gyorsan hervad el a lomb.

———

Európa? Rozsdás satu,

Szar a világ, tök az adu!

Az otthon egy kicsi odú,

A Haza magas homlokú,

Gyalulja pénzügyi gyalu;

Sír köré épül a falu.

——

Foszló élet; kontra multi,

Oldalak