hzsike blogja

Anyám álmai

H. Gábor Erzsébet
Anyám álmai
 
Szemében megfakult a fény,
szótlan lett, nem sokat nevet
- asztalon terhes már a vény -,
rekedten mondja, hogy szeret.
 
Szívemben kés forog. Köhög,
ahogy a kis kezet fogom,
van úgy, hogy megkésve jövök,
de tőlem nem veszi zokon.
 
Bénítja őt a szenvedés,
segítnék én, de nem tudok
- ereje fogytán, oly kevés -,
akarom, mégis megbukok.
 

Mama

H.Gábor Erzsébet
Mama
 
Mentem az úton, s visszaidéztem szép szeme színét.
Láttam a felhőt úszni fölöttem, szél dala kísért.
Hallani vágytam friss, üde hangját régi időkből,
s rózsa lugasból árva virágot tépni a tőről.
Annyira fájt, hogy térdre borultam, lépni se tudtam.
Ajtaja múltnak nyitva maradt, hát csendbe becsuktam…
 
Kellene tán még egy kis idő - úgy szenved a lelkem;
nem hiszi el, hogy vége az útnak, s nincs hova mennem.

Lágyselymű dal vagy már

H.Gábor Erzsébet
Lágyselymű dal vagy már
 
Lágyselymű dal vagy már,
dúdollak magamban -
ha egyszer hallanál,
fény lennék hajadban,
tükör a szemedben,
ima a szavadban.
 
Kérj meg, hogy daloljak!
Hangszálam szakadjon,
s amikor karollak,
vágyvihar fakadjon,
s kongatva szívemet,
te légy a harangom.
 
Vagy csak, hogy dúdoljak,
magamban, csendesen,

Boldog dal

H. Gábor Erzsébet
Boldog dal
 
Képzelet repít lila ruhában,
orgona illat libben utánam,
szirmokat bontó tavasz kegyében
karodat tárod, úgy jössz elébem.
 
Magas a röptünk, szédülök én is,
reszket a lelkem, imádom mégis,
amikor itt vagy, egy vagyok véled,
melletted kedves, sohase félek.
 
Szárnyalunk égig angyali ködbe,
nem vonz már többé valóság gödre,
álmaink ára drága, de édes,

Kosárban hozta

H.Gábor Erzsébet
Kosárban hozta
 
Kosárban hozta nagymamám 
a barna színű gesztenyét -
örült, hogy télre lesz elég,
bőség a konyha asztalán;
s elment azon az éjszakán,
lehunyta csendben két szemét.
 
A szeme foltos-barna volt,
mint sárba ejtett gesztenye -
újra fényezni kellene,
az idő rég nem szavatolt,
ahol csak tudott ott tarolt,
ez már a múlás kezdete.
 

Vezetnek majd a csillagok

H.Gábor Erzsébet
Vezetnek majd a csillagok
 
Legyen veled az én hitem;
mely erős, mint a Nap heve,
mint ó-időknek röghegye,
mint sziklafal, mint tél jege,
mint szívet tépő gyászzene -
ha nem jössz érte, elviszem;
csak hinni kell, csak higgy nekem!
 
És hidd a fényt, mi rád ragyog
és bízz bennem, mint benned én,
a sors lehet még szép regény!
S ha szirmot bont az új remény

Fura álom

H.Gábor Erzsébet
Fura egy álmom volt
 
Fura egy álmom volt - megviselt;
egy sziklára kúsztam éjszaka,
nem hatott rám már az ész szava,
vágyaim láza ott élni mert.
 
A csúcsra figyeltem - egyfelé,
tenyerem véres volt, fájt nagyon,
terheket cipeltem vállamon -
a gyáva biztosan „ejtené”.
 
Csillagfényt vártam és szép danát,
mindig is vonzott a messzeség -
mit nekem óvás, vagy szent beszéd!

Vadlovak közül

H.Gábor Erzsébet
Vadlovak közül
 
Vadlovak közül fogtál be engem,
szelíddé vertél, istrángot kaptam,
nyeregbe törtél - én azt is hagytam,
zabért szolgáló hátasod lettem.
 
Sebzett a bőröm, túrosra törted,
nem voltál kegyes, fegyvered ostor,
hajnalig űztél, bántottál sokszor,
patakzó vérem le sem törölted.
 
Megöltél szóval, élve temettél,
úgy löktél másnak, mint könnyű prédát -

Már nincs határ!

H.Gábor Erzsébet
Már nincs határ!
 
Hess madár, hess madár!
Kalitkaajtód nyitva már,
repülj az égig menj, siess,
addig indulj míg elhiszed,
valódi minden délibáb,
s csak téged vár e szép világ!
 
Hess madár, hess madár!
Kalitkaajtód nyitva áll,
szárnyalni hagylak - menj, siess,
nem baj ha álmom elviszed,
tiéd a fontos - ég a Nap,
ékítsen bűvös fénydarab.
 

Szenvedni születtél

H.Gábor Erzsébet
Szenvedni születtél
 
Szenvedni születtél te drága áldozat,
helyettünk bűnhődni, cipelni terheink,
valóra váltani emberi álmokat,
s gyógyítni hiteddel könnyelmű tetteink.
 
S mutatni új utat, forráshoz vezetőt,
egyenest, bűntelent, lelkeket tisztítót,
s szívedbe fogadni mocsokból felkelőt,
szelídség, alázat, tebenned mindig volt.
 

Kong a harang

H.Gábor Erzsébet
Kong a harang
 
Kong a harang rézveretű,
giling, galang, hétfenekű,
szellő lebben, selyme puha,
felhő fodra lenge ruha.
 
Ünnep van ma, tavaszváró,
téli fagyból napra vágyó,
ezer virág ring a réten,
olyan minden, mint az éden.
 
Madár dalol, hangja trilla,
fecske röppen farka villa,
kikeleti illatárban,
fürdőznek a víg határban.
 

Múzsám

H.Gábor Erzsébet
Múzsám
 
Bőkezű, gazdag Múzsa vagy,
kincseket szórsz rám, mint az Úr,
szívemben dalt fakaszt szavad,
s általad peng a lírahúr.
 
Ünnepi díszben látogatsz,
csillagszekéren érkezel,
s valóra váltod álmomat -
boldog vagyok, hogy létezel.
 
Tavaszi szirmot szórsz reám,
értem lobogva kel Napod,
szerelmed szomjas óceán,
egyetlen gyöngyöd én vagyok.
 

Sorsomat író

H.Gábor Erzsébet
Sorsomat író
 
Tombol, lángol a láva nyár -
mit ér, ha nem vagy itt velem?
Szívem kifosztott, árva már,
érted jajongva - fájva vár
- mit nekem fránya intelem!
 
Kellene zápor, hűs eső,
- lombjukat óvnák még a fák -
mire, a tűzben szenvedő,
hamvadó sorstól rettegő,
aszályos élet, száraz ág?
 
Friss vized kéne, s csókjaid,

Hiába kérdezem

H.Gábor Erzsébet
Hiába kérdezem
 
Mitől a szép varázs, e szűzi, égi báj?
Miért e hófehér titok - te téli táj?
A lomha hó alatt mi végre rejtegetsz
csodát, regét, s minek, ha látni nem lehet?
 
Csitulj, te vad vihar, s jeges fagyok hava -
a vén idő legyőz, s az újulás „nyara”.
Ha olvad, elveszel, te büszke február,
a tócsa lesz ruhád, ha tűz a napsugár.
 
De kérlek addig is, ma súgd meg énnekem -

Faludy György: Óda a magyar nyelvhez

Faludy György
Óda a magyar nyelvhez
 
(Kéri Pálnak)
 
Most, hogy szobámban ér az est setétje,
te jutsz eszembe, Szent Gellért cselédje,
s ajkad, melyről az esti fák alól
először szólt az ének magyarul.
Arcod tatár emléke már ködös,
de titkunk itt e földön még közös
s a te dalod zsong minden idegemben
itt, idegenben.
 
Magyar nyelv! Vándorutakon kísérőm,

Születés

H.Gábor Erzsébet
Születés
 
Élet szunnyad a hó alatt,
elég volt már a téli árny,
árva szívemben dal fakad -
repítsen újra égi szárny,
ragyogni vágyom, mint a Nap!
Öleljen langyos, lenge szél,
s enyém lesz minden pillanat,
bizsergő láz, mi bennem él.
 
Termékeny földben száznyi mag,
duzzad, feszül a szép jövő,
- születni mindig áhítat -

Farkasasszony

H.Gábor Erzsébet
Farkasasszony
 
A nevem: Farkasasszony;
húsra éhezem,
uramból semmi hasznom,
nem hagyott nekem.
 
Gyomromat marja éhem,
máris indulok,
űzet a farkasvérem,
várni nem tudok.
 
Az ősi ösztön diktál 
 - reszkess áldozat ! -,
s ha már a vérből ittál,
édes kárhozat.
 
S amíg a húsát tépem,
kéjes élvezet,

Hittem a fényben

H.Gábor Erzsébet
Hittem a fényben
 
Hittem a fényben - Nap sugarától érik a búza...
Tudtam a titkodat én, s őrzöm a szép ragyogást -
s vágyva varázsát, tűz-heve lángért itt vagyok újra,
égve-simulva beléd - hallod e szívdobogást?
 
Ritmusa repdes, mint aki jót kap, fáj neki mégis -
ég fele száll a dalunk, zeng kegyekért az imánk.
Semmi a párnánk, pázsit az ágyunk, reszket a fény is,
lágy-puha, lenge a szél, lebben a selyme miránk.
 

Angyal dalába

H.Gábor Erzsébet
Angyal dalába
 
Néha úgy feszít a vágy,
letépni minden láncomat,
kihívni veszélyt, halált -
s nem lenni néma áldozat.
 
Tűröm béklyómat csendben,
sebeim nyalva - „vén kutya”,
közben semmi sincs rendben,
lettem a közöny bérura.
 
Szárnyat növesztett létem,
repülnöm kéne felfele -
Mama eljönne értem,
s szoknyaráncába rejtene.
 
S hol lánctalan Hold ragyog,

Csontomig hatolt

H.Gábor Erzsébet
Csontomig hatolt
 
Ó, mennyit fáztam didergő éjeken,
csontomig hatolt a kín, a fagy, 
és mindig csak téged hívtalak,
áhítva csókod, vágyaktól részegen.
 
Szívemben jajongva sírt a fájdalom,
sátrat vert nálam az árvaság 
- lomb nélkül mit ér a száraz ág -,
dermedten feküdt a csend az ágyamon.
 
Reméltelek még - a semmi fájt nagyon,
úgy szeretted ezt a kis szobát,
s szökni hagytad édes illatát.

Oldalak